Interjú Lovas Annával, júniusi címlaplányunkkal

2018. május 17.
Fiú testvérek között nőtt fel, ő mégis szupernőies lett. Lovas Anna meseszép hajával került fel a Marie Claire címlapjára, most pedig extrém sportokról és a modellkedésről mesélt nekünk.

Hogyan kezdtél el modellkedni?

Három évvel ezelőtt kezdtem el érdeklődni a modellszakma iránt. Az első munkám 2014-ben egy divatbemutató volt Budapesten. Kezdetben nagyon sokat kellett biztatnia a páromnak, amikor elbizonytalanodtam és elhagyott az önbizalmam. Az elmúlt évek alatt több modellügynökségnél megfordultam, de  igazán a reklámfilmekbe szerettem bele, és ahogyan motivált a forgatás, úgy kezdett egyre inkább inspirálni mellette a fotózás is. Ahogy telt az idő, és egyre több munkát kaptam, úgy lettem egyre magabiztosabb.

Ilyen fiatalon hogyan lehet összeegyeztetni a modellkedést a tanulással?

Jelenleg szüneteltetem a tanulmányaimat, a modellmunkák mellett angol nyelviskolába járok, hogy fejlesszem a nyelvtudásomat. Amíg nem folytatom újra az iskolát, addig magam osztom be a szabadidőmet.

Van esetleg példaképed a szakmában?

Az egyik példaképem Sarah Sampaio.

Három fiútestvér mellett te is fiúsodtál vagy inkább dacosan nőies lettél?

Egyáltalán nem lettem  a testvéreim mellett verekedős, focizós, fiús lány. Inkább a nőies énem fejlődött ki mellettük. Talán pont azért, mert én voltam a “lány” a családban, akit óvtak, féltettek mindentől és már kislányként nőiességre nevelt anyukám.

Mit szólnak a fiúk, hogy egy csomó másik srác a fotóidon legelteti a szemeit?

Régebben nagyon figyeltek rám, ilyen szempontból is, még azt is, hogy kivel találkozom. Mindig leellenőrizték az illetőt, kérdezősködtek róla. Szerencsés voltam, hogy így vigyáztak rám. Most már természetesen nem tudnak beleszólni – és nem is akarnak. Hisz’ megvan mindenkinek a maga élete. De természetes, hogy mindig figyelni fognak rám, mert mindig a kishúguk maradok.

Kinek mondtad el először, hogy te leszel a Marie Claire következő címlaplánya?

A szüleimnek újságoltam el, amint megtudtam!

A címlapon te hirdeted a gyönyörű, dús hajat. A hétköznapokban inkább laza kontyos lány vagy, vagy szeretsz sokáig bíbelődni bonyolult fonatokkal? 

Ha időm engedi, szívesen töltök időt a szépségápolással, amibe beletartozik a hajam ápolása és egy-egy alkalmi frizura elkészítése is. Amúgy előszeretettel tűzöm fel a hajam, mert kényelmes viselet.

A magazinban látható fotósorozatban a természetes hatás dominál, ahogy most nemzetközileg is inkább a natúr hatás a trend. A természetesség vagy a mindig tip-top külső híve vagy?

A természetesség híve vagyok, de szeretek igényesen öltözködni. Az alkalmi viseleteknél is a kevesebb néha több elvét vallom.

Úgy tudom, nagyon szeretsz sportolni is. Mik a kedvenceid?

Nagyon szeretek röplabdázni és úszni. Télen pedig, ha tehetem, snowboardozom.

Mik a jövőbeli terveid a modellkedéssel és/vagy a modellkedésen kívül?

Addig szeretném csinálni, ameddig a lehetőségeim engedik. Szeretnék ebben a szakmában komolyabb eredményeket elérni Magyarországon és külföldön egyaránt. Ezenkívül nagyon érdekel még a sminkelés, és a cukrászat is.

Nézd meg Anna fotóiból készült galériát!

7 fotó megtekintése