5 dolog, amit nem tudtál Lily Jamesről

2018. augusztus 09.
Szeptemberi címlapsztárunkkal már találkozhattok a boltok polcain és a mozikban is: ugyanis ő a most debütáló Mamma Mia 2. egyik főszereplője. De mit érdemes még róla tudni? Összegyűjtöttük!

Az áttörő alakítás

Lily James első alakításai brit tévéműsorokban, többek között a Just Williamban és a Downtown Abbey-ben voltak, a világsikert pedig nemsokkal ezek után a Cindarella mozifilm hozta meg a színésznőnek. De a filmeken túl számos színházi szerepben is láthatta a közönség a Mamma Mia sztárját.

Nem az első színész a családban

Lilynek volt kitől örökölnie a színészi tehetségét, ugyanis nagymamája az amerikai színésznő, Helen Horton volt.

Multikulti

Az amerikai nagymama nem az egyetlen érdekesség a családban, Lilynek skót, angol, francia, amerikai és német felmenői is vannak.

Felvett név

Lily James igazi neve Lily Chloe Ninette Thomson, a Jamest édesapja halála után, a tiszteletére vette fel, 2008-ban.

The most magical evening 💙

A post shared by Lily James (@lilyjamesofficial) on

Igazi influencer

A színésznő Instagramját jelenleg 1,7 millió ember követi, ami még a világsztárok mércéjével is igen szép szám. A sok profi fotó mellett őszinte és vicces képekkel is rendszeresen lenyűgözi a rajongóit.