Charlotte hercegnő nem a protokoll miatt visel mindig cuki kisruhákat

2018. augusztus 06.
Hanem főként hagyománytiszteletből. 

Ahogy György herceget nem láttuk még hosszúnadrágban, úgy Saroltát sem igen láttuk még nem klasszikus szoknyácska-kardigán kombót viselni. A kettő között azonban van különbség. Míg György viseletét szigorúan szabályozza a brit királyi protokoll, addig Charlotte megjelenését más motiválja.


Fotó: Profimedia – Red Dot

Egyfajta hagyománytiszteletről van szó, tradicionálisan a kislányok egyberuhában szoktak mutatkozni a szüleikkel a britek háza táján, ha nyilvános eseményről van szó. Ugyanakkor tényleg nincs semmiféle szabály arra vonatkozóan, hogy Charlotte ne viselhetne például egy elegáns nadrágot alkalomadtán.

Egyetlen egyszer azért sikerült lencsevégre kapni a kis hercegnőt nadrágban is, akkor viszont nem hivatalos rendezvényen jelent meg, hanem Györggyel és dadusával játszott a Kensington Palotához közeli parkban.  – Nagyon valószínű, hogy az otthoni játékidőben a gyerekek azért szabadabban öltözködhetnek.