2018. december 18. | marieclaire.hu

Penélope Cruz: „Erőt adott, hogy nemet mondtam”

Penélope Cruz ismét a férjével, Javier Bardemmel játszik együtt, most az Oscar-díjas iráni rendező, Asghar Farhadi családi drámájában. Cannes-ban, kerekasztalos interjún mesélt arról, hogy mennyire megviselte a Mindenki tudja című film forgatása, és arról is, milyen hasznos volt, hogy már a karrierje elején képes volt kilépni egy megalázó helyzetből.

Farhadi most először forgatott Spanyolországban, spanyolul. Tanítottál neki valamit a kultúrádról?

Sokat beszéltünk a kultúráról és a nyelvről, nagyon érdekelte őt minden, mert el akarta kerülni a kliséket. Időnként viszont ő mutatott egy-egy csodálatos verset, ami kulcsot adott ahhoz a jelenethez, amire éppen készültünk. A legemlékezetesebb a perzsa költő, Rumi verse volt: azt fogalmazta meg gyönyörűen, hogy ha egy családban az egyik családtagot fájdalom éri, akkor attól az egész család szenved, és ezt metaforaként használta az egész emberiségre. Számomra a filmbeli család is egy metafora, amely mindannyiunkat szimbolizál. Azt a kérdést teszi fel, hogy miért nehezítjük meg ennyire a dolgokat saját magunk és mások számára, és hogy lesz-e ez valaha másképp.

Egyetértesz azzal, hogy a nacionalizmus előretörésével Spanyolországban és világszerte is aggasztó tendenciák érvényesülnek?

Nem szoktam politikai kérdésekről nyilatkozni, de azt elmondhatom, hogy a kölcsönös tiszteletben és befogadásban hiszek. A tisztelet egy mindenkinek kijáró emberi jog, ami annyira alapvető, hogy már attól is kényelmetlenül érzem magam, hogy ezt egyáltalán ki kell mondani. Hogy lehet az, hogy 2018-ban még mindig ott tartunk, hogy az alapvető emberi jogokról kell beszélnünk?

Mennyiben volt más Farhadival forgatni, mint a korábbi rendezőiddel, különösen Pedro Almodóvarral, akivel sokszor dolgozol?

Pedro és Asghar abban hasonlít egymásra, hogy mindketten mindent észrevesznek. Hazugságvizsgáló van beléjük építve, ami azonnal jelez, ha egy színész kamuzik. Persze az ember színészként nem próbál szándékosan kamuzni, de van olyan, hogy éppen el vagy veszve egy kicsit, és tudattalanul is valamilyen rutinmegoldásra próbálsz hagyatkozni. Ezt ők rögtön észreveszik és szólnak. Egyébként nagyon kedvelik és tisztelik egymást, amit onnan tudok, hogy mindketten beszéltek nekem a másikról.

A Mindenki tudja egy olyan anyáról szól, aki szörnyű dolgokon megy keresztül. Hogy bírtad ezt a szerepet?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű feladat volt. Nagyon örültem, hogy Asgharral dolgozhatok, és ez sok erőt adott, de a forgatás végén örültem, hogy lezárhatjuk. Nagyon leszívott, mert egyikünk sem akart kompromisszumokat kötni. Minden nap fejest ugrottunk ebbe a borzasztó történetbe, a nap végén pedig mindig ki kellett mászni belőle – ezeket az energiákat nem szívesen viszem haza. De még a forgatási nap közben is fel-fel kellett jönnöm levegőt venni, mondjuk sétáltam tíz percet, vagy valami hülyeségről dumáltam a kollégáimmal, kicsit el kellett távolodnom a sztoritól, különben nem bírtam volna ki.

A helyzetedet könnyítette vagy nehezítette, hogy Javier Bardem volt a partnered a filmben?

Ez önmagában nem volt se könnyebb, se nehezebb, mint máskor. Az szerencse, hogy ezek a figurák teljesen különböznek azoktól, akiket a nemrég bemutatott, Escobar című sorozatban játszottunk. Sok előnye van persze annak, ha együtt forgatunk, jól ismerjük egymást, megbízunk egymásban, de nem törekszünk arra, hogy folyton együtt dolgozzunk.

Hogyan ábrázoltad a figurád érzelmi és fizikai reakcióit?

Minden nap igyekeztem, hogy minden egyes jelenetet másképpen közelítsek meg. Sok olyan jelenet volt, amit meg lehetett volna oldani hasonlóan, de Asgharral azon voltunk, hogy sose ismételjük magunkat. Az érzések skálája a depressziótól a kétségbeesésig, a kimerültségtől a tomboló dühig terjedt, amibe néha egy kis remény is keveredett, és ezeket az érzelmi állapotokat mind be kellett mutatni. Volt egy autóban játszódó jelenet, amelyben azt kellett eljátszanom, hogy pánikrohamom van. Sokszor felvettük, és a végén talán már nem jutott az agyam elég oxigénhez. Leesett a vérnyomásom, nem tudtam kiszállni az autóból. Nem volt veszélyes, a forgatáson mindig van mentő, aki ilyenkor segít. Amikor kiléptem a mentőautóból, Asghar megölelt, aztán megkérdezte: „Felvesszük még egyszer?”

Téged érdekel a rendezés?

Kislánykorom óta álmodozom róla. Tizenhat évesen megkérdeztem Pedrót, hogy szerinte kipróbáljam-e a rendezést, és ő mit szólna ehhez. Azt válaszolta, hogy ha ennyi idősen késztetést érzek, hogy rendezzek, akkor ki kell próbálnom. Reklámot már rendeztem, és csináltam egy dokumentumfilmet is leukémiás gyerekekről. Előbb-utóbb összeszedem a bátorságomat egy egész estés filmhez is. Kicsi, emberi történeteket mesélnék el szívesen.

Igaz, hogy a Sonka, sonka után le akartak szerződtetni egy hollywoodi filmre, de nem tetszett neked, hogy meztelen jelenetek voltak a forgatókönyvben, és nemet mondtál?

Nem szoktam erről beszélni, de mostanában sokan felteszik a kérdést, hogy voltam-e valaha olyan helyzetben, amikor valaki visszaélt a hatalmával velem szemben. És persze mindannyian voltunk már ilyen helyzetben, nem csak azok, akik a filmiparban dolgoznak. Nem fogom megnevezni a filmet, de az történt, hogy elküldték előre a forgatókönyvet, és amikor kiutaztam az USA-ba, ott papírokat toltak az orrom alá, hogy írjam őket alá, meg egy új, vetkőzős jelenetet. Megkérdeztem, hogy miért nem küldték el az új jelenetet, mielőtt felültem a gépre, mire a rendező azt válaszolta, hogy éppen azért, mert mondtam, hogy nem akarok meztelen jelenetben szerepelni, és személyesen akarta megmondani, hogy lesz ilyen is a filmben. Azt mondták, hogy ha nem írom alá, akkor nem csinálhatom meg a próbafelvételt, amiért odautaztattak. Felhívtam az ügynökömet meg a stúdióból embereket, hogy elmondjam nekik, hogy amit csinálnak, az nagyon nem fair. Nem írtam alá a papírokat, hanem hazarepültem. Még csak húszéves voltam, de amikor felültem arra a gépre és kinéztem az ablakon, tudtam, hogy egész életemben büszke leszek arra az érzésre, ami akkor eltöltött azért, mert sikerült megőriznem a méltóságomat. Ez volt az első komoly próbatétel a pályámon, és az, hogy akkor nemet mondtam, később nagyon sok jó dologhoz vezetett, és erőt adott.

Szerző: Bujdosó Bori

Az interjút megtalálod a január-februári Marie Claire-ben is!

Szólj hozzá te is!

Még több Sztárok