Ismét divat lett a versmondás, Ady halálának 100. évfordulója alkalomból például 100 napon át Adyt szavaltak a 24.hu-n. Van kedvenc Adyd?
Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad…
Lehet, hogy csak azért dolgozik bennem ez a vers, mert anno kötelező volt megtanulni és belém ivódtak ezek a sorok. Az is lehet, hogy nemcsak betanultam a verset, hanem meg is értettem, hogy miről is van szó benne. De nem Ady érintette meg a lelkemet akkoriban, hanem Weöres Sándor. Igaz, nem egy verssel. A Teljesség felé lett az én bibliám.
Pihennek saját verskezdemények a fiókban?
Egyszer írtam egy verset, 15-16 éves lehettem, be akartam bizonyítani a világnak, hogy én is tudok ilyet, itt van, tessék. Természetesen a szeretetről szólt, de a címére már nem emlékszem. Klasszikus, rímekbe szedett sorokat írtam. Volt egy kis könyvem gyerekként, egy kis naplóféle, ha írókkal, költőkkel találkoztam, megkértem őket, írjanak bele valami magvas gondolatot. A kis füleki lánynak. De ennél jóval fontosabb, hogy amikor elváltam a férjemtől, a terápiám része lett a versírás. Ezúttal nem akartam bizonyítani semmit, csak az volt fontos, hogy kiírjak magamból dolgokat. A versírással meg tudtam valami olyat fogalmazni, ami a mai napig segít eligazodni magamban és a világban.
Mi volt ez?
Egyszerű, banálisnak tűnő dolog: „Magad vagy magadnak”. Hogy csak magamra számíthatok, hogy a születésed pillanatától a halálodig tulajdonképpen egyedül vagy. Azt hiszem, meg fogom érezni, ha ismét itt az idő a versírásra.
Szerző: Köves Gábor Fotó: Pejkó Gergő
