Charlize Theron gyermeke transznemű

2019. április 26.
Charlize Theron hét éves gyermeke, Jackson transznemű. A színésznő egyszerűen úgy fogalmazott, két lánya van.

“Azt hittem, hogy ő fiú, egészen addig, míg három éves korában a szemembe nem nézett, és azt nem mondta: nem vagyok fiú!” – mondta el Charlize Theron. “Azóta két gyönyörű lányom van, és mint minden szülő, meg akarom védeni őket és azt szeretném, ha szárnyalnának” – tette hozzá a színésznő. “Születtek, akinek születtek, és oda, ahol fel kell nőniük és azok lesznek, akik csak szeretnének, ezt én nem dönthetem el.”

Charlize Theron azóta lányruhákba öltözteti Jacksont, hagyja, hogy az legyen, aki lenni szeretne. “Szülőként az a feladatom, hogy örüljek a gyermekemnek, elfogadjam és szeressem őt olyannak, amilyen, biztosítsam számára, amire szüksége van, hogy azzá válhasson, aki lenni szeretne. Mindent megteszek, ami csak tőlem telik, hogy a gyermekeimnek ez a joga ne csorbuljon, és megvédem őket” – folytatta az Oscar-díjas színésznő.

A 43 éves Charlize Theron szerint a legjobb hitünk és meggyőződésünk szerint kell nevelni a gyermekeinket. “Dél-Afrikában nőttem fel, ahol az emberek féligazságok és hazugságok, suttogás és ki nem mondott dolgok között élnek, és pont ellenkező elvek szerint nevelkedtem, mint ahogy én szeretném felnevelni a gyerekeimet. Az anyám azt tanította, hogy álljak ki magamért, és éljek úgy, hogy az életem végén elégedett legyek azzal, ahogy éltem, és ne legyen bennem hiány, ha visszatekintek” – magyarázta a színésznő.

Charlize Theron 2012-ben fogadta örökbe Jacksont, majd három évvel később August nevű lányát. Mindig tudta, hogy örökbe szeretne fogadni majd gyermekeket, miután meglátogatott egy árvaházat Dél-Afrikában.


Fotó: Getty Images