A visszaélés– idegen szóval abúzus –általános, jogilag vagy erkölcsileg elítélő felhangú kifejezés arra a negatív következményekkel járó cselekményre – többnyire folyamatosan gyakorolt rossz bánásmódra– utal, amikor valaki önző módon, más kárára visszaél valamivel, valakit vagy valamit helytelenül „használ”, azzal helytelenül, többnyire tiltott módon bánik.
Jellegénél fogva az abúzus többnyire titokban történik és nem ritkán bűncselekmény.
Manapság egyre gyakrabban hallunk olyan történeteket, amelyben a fizikailag, mentálisan és lelkileg sérült károsultak tárják a világ elé a velük életük során bármikor megesett, addig akár tudatosan – és saját, családi vagy mikrokörnyezeti érdekében sikeresen – eltitkolt (bűn)cselekményt.
Vajon miért?
Ezek a coming out-ok kisebbítik-e a bűntudatot, amely minden, bármilyen visszaéléssel érintett áldozatban él?
Tud-e rajtuk segíteni a közüggyé tétel, az értő meghallgatás?
Elégtételt szolgáltathat-e a társadalom azzal, hogy bűnösnek ítéli az abuzáló személyt?
A nyilvánosság visszatartó erő lehet-e?
Nem tudjuk.
Talán.
De beszélgethetünk róla és talán igen, ha kimondjuk: nem vagy hibás. Te nem direkt lettél áldozat, nem kiprovokáltad a veled megtörténteket.
Ennek az ön-, illetve általános áldozathibáztatásnak a megszüntetésére tesz kísérletet a Gaál Ildikó rendezésében színpadra kerülő Nem vagy hibáscímű kortárs dráma.
A történetben egy kislány felnőtté válását láthatjuk több idősíkon. Egy olyan kislányét, akinek felnőttként kapcsolatteremtési problémái, párkapcsolati zavarai vannak, aminek maga sem érti az okát. A történet során lassan megnyílik a tudatalattija és az addig elfojtott emlékezet apránként feltárja számára és megérteti vele, hogy élete első erotikus eseménye tabu. Valójában nem történt semmi, mégis minden örökre megváltozott. 
Az apát és nagypapát megformáló Koltai Róbert, legyen Gyula bácsi, aki sose hal meg, vagy Galamb Sándor, aki a főnöke félrelépését próbálja elkenni, vagy akár Bajusz János, ki a gőzöst igazítja, de akár a Columbo felesége-szerűen láthatatlan Kálmán bácsi is lehet Ökörapátiból, minden szerepében, minden karakterét imádja a közönség.
Ezekben a hetekben azonban tőle szokatlan szerepet próbál a művész a K11 Művészeti és Kulturális Központban.
Az atyai nevelést gyökeresen félreértelmező és a lányát önmagának kisajátító apa karakterében a színész brillírozik a próbákon. A nehéz téma ellenére is megcsillantja humorát a játékában, ez a garanciája annak, hogy a dráma nem tragédiaként, hanem további kérdések felvetéseként, talán tabulerántó társadalmi párbeszédként fog megmaradni, illetve az alkotók szándéka szerint tovább élni a közönség körében.
Szereplők
Apa, nagypapa: Koltai Róbert
Anya: Szalontay Tünde
Lány: Maizácz Fanni
Fiú: Mucsi Kristóf
Zenei vezető: Darvas Ferenc
Látvány: Mucsi Balázs
Versszövegek: Vörös István
#me tooszakértő: Sebestyén Eszter, pszichológus
Rendező: Gaál Ildikó
Fotók: Kovács JuJu
