Angelina Jolie fia Dél-Koreába megy egyetemre

2019. augusztus 09.
Angelina Jolie legidősebb fia, Maddox egyetemre megy, ráadásul nem is akárhova. Visszatér ázsiai gyökereihez és Dél-Koreában folytatja tanulmányait.

Tizennyolc éves lett Angelina Jolie legidősebb fia, Maddox, és befejezte a középiskolát. A kambodzsai származású fiú már ebben a hónapban folytatja is tanulmányait a dél-koreai Yonsei Egyetemen, ahol biokémiát hallgat majd. Több egyetemre is elfogadták jelentkezését, ám Angelina Jolie fia a dél-koreai egyetemet választotta, így most teljes erőbedobással tanul koreaiul, hetente többször vesz nyelvórákat.


A Yonsei Egyetem egy magán kutatóintézet Szöulban, melyet 1885-ben alapítottak. Az egyetem része Dél-Korea három elit intézményének, és az ország egyik legjobbjának tartják. 19 ezer hallgatója van, a biokémiai tanszék pedig rengeteg izgalmas témát tartogat Maddoxnak, melyekben elmélyülhet. Fehérjék, kémiai folyamatok, neoplazmák, sejt- és génkutatás is szerepel a specializációk között. 

Angelina Jolie együtt utazik Maddox-szal Dél-Koreába, hogy segítsen fiának berendezkedni. A 44 éves színésznő rendkívül büszke fiára. “Nagyon hiányzik majd, de tudom, hogy felkészült” – mondta Angelina Jolie fia továbbtanulásáról. “Nagyon szoros a kapcsolata testvéreivel, és mindannyian remélik, hogy meglátogathatják majd Koreában” – tette hozzá. Bár Maddox távol kerül amerikai otthonától, új iskolája közel lesz szülőhelyéhez, Kambodzsához.

Forrás: People
Fotó: Getty Images