Megszületett Blake Lively és Ryan Reynolds harmadik gyermeke

2019. október 07. |

Öt tagúra bővült Blake Lively és Ryan Reynolds családja. Megszületett ugyanis harmadik gyermekük. A baba és édesanyja is remekül vannak.

A két és fél éves Inez és a négy és fél éves James után megszületett Ryan Reynolds és Blake Lively harmadik gyermeke. A 42 éves színész legutóbbi filmjének, a Pokémon: Pikachu detektívnek a bemutatóján jelentette be, hogy 32 éves felesége ismét várandós. A színésznő ugyanis egy szűk, sárga ruhában jelent meg a filmbemutatón, amiben jól látható volt gömbölyödő pocakja. Blake Lively egy korábbi interjúban már beszélt arról, hogy nagy családot szeretne, nem volt tehát olyan nagy meglepetés, hogy ismét babát vár.


A színészházaspár a családi életet is a gyerekek köré igazítja. Ryan Reynolds elmondta, hogy sohasem dolgoznak ugyanabban az idősávban, hogy mindig együtt lehessen a család. “Ha Blake Thaiföldön forgatna és pedig Vancouverben ugyanabban az időben, sosem látnánk egymást. Mi egységet alkotunk. A gyerekeink velünk vannak. Ott van az otthonunk, ahol együtt vagyunk. Így teljesen mindegy, hogy éppen Spanyolországban vagy Utah-ban, ha együtt vagyunk, otthon vagyunk” – mondta Reynolds.

Ryan Reynolds, aki maga is a legfiatalabb négy fiú közül, igazi lányos apa. “Azzal, hogy lányaim születtek, igazi álom vált valóra számomra. A legboldogabb lennék a világon, ha kilenc lányom lenni. Őszintén” – mondta. Harmadik gyermekük nemét és nevét azonban egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Forrás: People
Fotó: Getty Images

Szólj hozzá te is!

Még több Sztárok