Sia két 18 éves fiút fogadott örökbe

2020. május 22.
A rendkívül titokzatos énekesnő, Sia most először beszélt arról, hogy tavaly örökbe fogadott két tizennyolc éves fiút. Arról is őszintén vallott, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük a koronavírus-járvány miatti izoláció alatt.

„Örökbe fogadtam két fiút tavaly. Mindketten 18 évesek voltak akkor, most már betöltötték a tizenkilencet. Mindketten elérték azt a kort, amikor már nem élhettek gyermekotthonban, és nagyon szeretem őket” – mondta Sia az örökbefogadásról.


Nem volt egyszerű sem az ausztrál énekesnő, sem örökbefogadott fiai számára a koronavírus-járvány miatti izoláció időszaka. „Mindkettejük számára nehéz volt a karantén, ám egyiküket jobban megviselte”, bár Sia elmondása szerint igyekeztek hasznosan tölteni az időt. „Olyan dolgokkal foglalkoztak, amelyek hasznosak számukra. Tanultak leginkább” – mondta az énekesnő.

A tinédzserek örökbefogadásának híre azért is meglepő, mivel Sia nemrég beszélt arról, hogy idén januárban örökbefogadott egy gyereket. A GQ magazinnak a zenei producerről és DJ-ről, Diplóról beszélve említette meg az adoptálást: „Írtam neki egy üzenetet, ami úgy szólt, hogy mivel ő annak az öt embernek az egyike, akiket szexuálisan vonzónak találok, és most, hogy eldöntöttem, hogy életem végéig szingli maradok, örökbe fogadok egy fiút. Nincs időm párkapcsolatra. Azzal fejeztem be, hogy ha érdekli egy kis kötöttségektől mentes szex, szóljon.”

Az interjút megelőzően Sia 2019 márciusában posztolt arról Twitter-oldalára, hogy szívesen örökbe fogadná a 16 éves Dasani nevű fiút, akit az HBO gyermekotthonokról forgatott dokumentumsorozatában, a Fosterben látott.

A két tinédzserről, akiket végül valóban örökbe fogadott az énekesnő, nem árult el az életkorukon kívül más információt.

Olvastad már?

Forrás: The Independent
Fotó: Getty Images