Rihanna luxusdivatcége két év után bezár

2021. február 13.
Kevesebb mint két évig bírta Rihanna divatcége, az LVMH cégcsoporttal együtt létrehozott Fenty azonban most bezár.

A francia luxus cégcsoport, az LVMH megerősítette, hogy „Rihanna és a cégcsoport közös döntése nyomán felfüggeszti a közös munkát, jobb feltételekre várva”.

rihanna-fenty-bezar

Már január elseje óta nem posztoltak a Fenty Instagram-oldalára, új ruhákat pedig 2020 novembere óta nem mutattak be. Ekkor két szexi cipőkollaborációról adtak hírt a celebek kedvenc tervezőjével, Amina Muaddival. 

A cég közleménye szerint a párizsi központban egy törzsgárda marad, hogy lezárják a Fenty függőben lévő ügyeit, mielőtt az oldal elsötétül. Az LVMH már tavaly októberben utalt rá, hogy a Fenty alulteljesít. „A Fenty divatvonala esetében kétségtelenül még a kitalálás fázisában vagyunk, próbáljuk megtalálni, mi a helyes ajánlat. Ez nem könnyű – mondta akkor a cégcsoport egyik vezetője, Jean-Jacques Guiony. – Ehhez Rihannától is nagy segítséget kapunk, de ez még egy folyamat, ami nem zárult le.”

Rihanna boka körül megkötős tűsarkúinak, fűzővel ellátott ingruháinak és váll nélküli blézereinek ára gyakran a négyszámjegyű kategóriába nyúlt, dollárban. Így nem könnyű eladni a ruhákat és cipőket, különösen a járvány idején.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by FEИTY (@fenty)

Amikor 2019-ben Rihanna létrehozta a Fentyt, az első fekete bőrű nő lett, aki a luxuscégcsoporttal dolgozott. Ugyanakkor a cég első nagy új márkabejelentése lett a Christian Lacroix létrehozása, vagyis 1987 óta. 

Azonban korai lenne még siratni Rihanna divatmárkáját. A közlemény szerint a 32 éves énekesnő olcsóbb árkategóriás, Savage x Fenty fehérnemű vonala még megmarad, emellett a luxuscégóriás azt is bejelentette, hogy Rihanna kozmetikai vonalára, a Fenty Beautyra és Fenty Skinre koncentrálnak inkább. Ez utóbbi kettő valóban sikertörténet, amelyek Rihannát a világ leggazdagabb énekesnőjévé tették. 

Forrás: Page Six Fotó: Getty Images

Olvastad már?