Tompos Kátya lett a legjobb színésznő New Yorkban

2021. július 10.
Szajki Péter Most van most című filmjét összesen öt díjjal jutalmazták a New York Film Awardson. A fődíj mellett a filmnek ítélték a legjobb romantikus komédia, a legjobb eredeti történet díjait, emellett Tompos Kátya kapta a legjobb női főszereplő díját, míg Lovas Rozi a legjobb női mellékszereplői díjat. A New Yorkban öt éve alapított fesztiválon a jelenleg díjazott Most van most részt vesz a télen megrendezendő év végi fesztiválon is, ahol további díjra esélyes.

„Tompos Kátyával és Lovas Rozival is másodszorra forgattam filmet, mindkettőjükben azt szeretem, hogy képesek maximálisan a jelenre koncentrálni a forgatásokon, ezért kiemelkedő élmény velük dolgozni. Rendezőként ez az egyik legnagyobb öröm számomra: amikor a színészek munkáját is elismerik, hiszen szerintem nekik köszönhető a legnagyobb százalékban egy film ereje” – mondta a rendező a színészek díjaira reflektálva.

most-van-most-tompos-katya-dij-new-yorkmost-van-most-tompos-katya-dij-new-york

A Most van most című dramedyt Bulgáriába is meghívták a júliusban zajló Comedy Europe Film Festival programjába. A film 2020 szeptemberében pedig részt vett a Love International Film Festivalon Los Angelesben, ahol Mohai Tamás a legjobb férfi főszereplő díját kapta meg. A film egy szökött menyasszony (Tompos Kátya) egynapos utazását meséli el egy humoros road movie keretei között. 

most-van-most-tompos-katya-dij-new-york

A filmben olyan remek színészek tűnnek fel a főszereplők mellett, mint Scherer Péter, Básti Juli, Zrínyi Gál Vince, Elek Ferenc és Kovács Lehel. A film forgatókönyvét Szajki-Vörös Adél és a rendező közösen írták, operatőre Domokos Balázs volt. A filmet a ZLS Productions készítette a Sparks együttműködésével, forgalmazója a Romis Mozi. 

Olvass tovább!