A lábai előtt hevertek a férfiak, Coco Chanel mégsem ment férjhez

2021. augusztus 19.
Hiába született 138 évvel ezelőtt, Coco Chanel nevére máig kristálytisztán emlékszünk. Igéző szépsége és szakmai sikerei miatt rengetegen cseréltek volna vele, pedig az élete egyáltalán nem volt fáklyás menet.

Gabrielle Bonheur „Coco” Chanel 1883. augusztus 19-én született egy francia kisvárosban, Saumurban. Családja rendkívül szerény anyagi körülmények között élt, édesanyja mosónőként dolgozott, édesapja pedig mozgó árusként próbálta eltartani a családot. A kislány mindössze 12 éves volt, amikor édesanyja meghalt, az özvegyen maradt édesapa pedig képtelen volt gondját viselni 5 gyermekének. Fiait mezőgazdasági munkára küldtte, 3 lányát pedig a nagymamánál helyezte el. Az idős asszony bicskája is beletört a lányok nevelésébe, ezért rövid időn belül árvaházba kerültek, és apácák gondoskodtak róluk.

Coco Chanel tragikus szerelmi élete

Első szerelme felfigyelt a tehetségére

Úgy tartják, hogy Coco Chanel fekete-fehér iránti vonzalma is az apácákhoz vezethető vissza, és a puritán életszemléletet is tőlük tanulta. Amikor felnőtt, ruhabolti eladóként kezdett dolgozni, a szíve mélyén mindig is tudta, hogy a divat világában érezné magát otthon leginkább. Munkájának köszönhetően ismerte meg egy neves textilipari vállalkozó fiát, Etienne de Balsant, akibe életében először fülig beleszeretett. Bár érzelmi életük leginkább egy hullámvasútra hasonlított, a férfi felfigyelt Coco tehetségére, és maximálisan támogatta is abban, hogy az álmait megvalósítsa. A fiatal lány kezdetben kalapokat és fejfedőket tervezett, amelyek nagy hatást gyakoroltak a korabeli nők öltözködésére.

A jómódú szerető érkezése

Szerelmi életének másik fontos állomása Arthur „Boy” Capel felbukkanása volt: a szénkereskedelemmel foglalkozó vállalkozó Coco szeretője lett, és a testi örömök mellett anyagilag is bőkezűen támogatta a feltörekvő tehetséget. Az ő segítségével Coco már nemcsak kalapok készítésével foglalatoskodott, hanem ruhákat is tervezett. Sajátos stílusa annyira magával ragadta a párizsi nőket, hogy Cocót elhalmozták megrendelésekkel.

Szorgalmának és kitartásának meg is lett a gyümölcse, Chanel Modes néven 1913-ban saját butikot nyitott: ekkor már több mint 60 varrónő dolgozott a keze alá 5 műhelyben, 1918-ban pedig egy egész épületet magába foglaló üzletbe költöztette egyre gyarapodó divatbirodalmát. Itt nem csak egyedi stílusú ruhákból válogathattak a vásárlók, hanem azokhoz passzoló kiegészítőket is találtak. 

Coco Chanel fájdalmas szerelmi élete

Coco Chanel és szeretője, Arthur „Boy” Capel

A nők a ruháit, a férfiak Cocót imádták

Az évek múlásával olyan ismert emberekkel került kapcsolatba, mint Picasso, Cocteau vagy Sztravinszkij. Az öltözködés mellett a frizuradivatra is hatni kezdett Chanel megjelenése, neki köszönhetően vágatott magának sok francia nő rövid hajat. (Igaz, Coco kényszermegoldásként szánta rá magát erre a lépésre, miután egy háztartási balesetben megégette a haját.) Nevét ekkor már egyre több európai országban ismerték és szerették, Londonban is üzletet nyitott, és egyre több híres és gazdag férfi kereste a kegyeit.

A parfümök világába 1921-ben csöppent, a nevét viselő kollekció leghíresebb darabja az idén százéves Chanel n°5, amit máig a világ legkeresettebb parfümjeként tartanak számon. Kevesen tudják, hogy a Chanel n°5 üvegcséjének kialakítását Arthur „Boy” Capel whiskysflakonja inspirálta.

Bár a férfiak a lábai előtt hevertek, Coco Chanel sosem házasodott meg, és sosem született gyermeke. 87 éves korában halt meg 1971. január 10-én, holttestére egy párizsi szálloda szobájában találtak, majd Svájcban helyezték örök nyugalomra.

Fotó: Getty Images

Ezt láttad már?