Brad Pitt filmjének premierjén cukiskodott párjával Palvin Barbara

2022. augusztus 05.
Rengeteg pár részt vett a Los Angeles-i filmbemutatón, de egy sem ragyogott úgy, mint Palvin Barbara és Dylan Sprouse.

Nagyon ritkán látni mostanában az Amerikában élő Palvin Barbarát, különösen a párjával, Dylan Sprouse-zal, leszámítva a modell Instagram-oldalát, ahol azért időről időre megoszt fotókat az életükből. A páros ezúttal is kitett magáért, és cuki volt, mint mindig. Sőt, össze is öltöztek!

palvin-barbara-dylan-sprouse-filmpremier

Palvin Barbara egy fekete csipke kétrészest viselt fehér térdcsizmával, míg Dylan Sprouse klasszikus fekete öltönyt fehér inggel. 

A modell és a színész négy éve vannak együtt. Egy partin találkoztak először, majd bekövették egymást az Instagramon, ahol Sprouse üzenetet küldött Palvinnak, aki fél évig nem is válaszolt, csak ezután döntött úgy, hogy mégis hajlandó megismerkedni közelebbről a férfival. „Szükségem volt erre az időre – mondta korábban Palvin Barbara a W magazinnak. – Tudtam, hogy nem vagyok éppen túl jó passzban, és először a saját lelki problémáimat kellett megoldanom.” Hivatalosan 2018 júniusában kezdtek randizgatni, majd nem sokkal ezután, 2019 januárjában össze is költöztek.

Természetesen a Bullet Train főszereplőjeként Brad Pitt is ott volt a premieren, energikusan és lendületesen, mint ahogy a sajtókörút korábbi állomásain is láthattuk, akár szoknyában is.

Forrás: Popsugar Fotó: Getty Images

Olvass tovább!