Ezek a sztárok egy korty alkoholt sem isznak

2023. február 28.
Van, aki a sok buli után döntött az absztinencia mellett, van, aki eleve soha nem ivott és van, aki épp csak szünetet tart.
robert-Downey-jr.

A köztudatban Hollywood nem az a hely, ahol az emberek elsődlegesnek tartják a józan, tiszta életet, mégis vannak sztárok, akik ezt az utat választják. Van, aki a sok buli után döntött az absztinencia mellett, van, aki eleve soha nem ivott és van, aki épp csak szünetet tart. Az okok különbözőek lehetnek, de a végeredmény ugyanaz.

Robert Downey Jr.

Az 57 éves színész közismerten nagy bulizó volt, nem vetette meg sem az alkoholt, sem a drogokat ifjabb korában – még komoly bajba is sodorta magát drog- és alkoholfüggősége miatt. Nemrég került bemutatásra az édesapjáról szóló dokumentumfilm a Netflixen, amiből azt is megtudhattuk, hogy már az idősebb Downey baja is meggyűlt a szerhasználattal a maga idejében.

Tobey Maguire

A Pókember-filmek sztárja elmondása szerint 19 éves korában döntött a tudatmódosító szerek felhagyása mellett

A Pókember-filmek sztárja elmondása szerint 19 éves korában döntött a tudatmódosító szerek felhagyása mellett, és azóta sem élt semmilyen anyaggal.

Chrissy Teigen

Chrissy Teigen

Szintén a józanodók táborát erősíti Chrissy Teigen, az énekes-zongorista John Legend felesége. Teigen 2022 elején állt le az alkohollal és nyugtatókkal, amik a színfalak mögött komoly gondokat okoztak a magánéletében. Azóta sokkal energikusabbnak, boldogabbnak és kevésbé szorongónak érzi magát.

Eminem

Eljegyezték Eminem lányát, meg is mutatta a gyönyörű gyűrűjét

Eminem korábban nem vetette meg az alkoholt, de ma már lassan 15 éve józan. 

Nicki Minaj

Nicki Minaj

A szintén rapper Nicki Minaj is azt állítja, a boldogsága ma már a tisztaságából fakad.

Fotó: Getty Images