Hogyan éli meg egy nő, ha a válás után hirtelen lesznek szabad hétvégéi? Milyen egyedül, amikor apa elviszi a gyerekeket és hirtelen nem tudunk mit kezdeni magunkkal? Görög Zita a közösségi médiában jó ideje áll ki olyan fontos ügyek mellett, mint a nők elleni erőszak vagy a szülés szabadsága. De olyan tabutémákról is nyíltan mesél, hogy másoknak támogatást nyújtson, mint a szülés utáni inkontinencia.
A szociális érzékenységét, azt mesélte egy korábbi interjúnkban, hogy még a szüleitől hozta magával, „Anyum a mai napig alapítványoknak segít pénzt gyűjteni aktuális célokra. Apám bányamentő volt, ő akkor ment be, amikor mások kifelé menekültek. Én is teszem, amit tudok, de úgy érzem, többet kellene felszólalnom. De sokszor, mire oda jutok, hogy megfogalmazzak egy álláspontot, már más – akinek nagyobb az elérése és hasonlóan látja a témát, ahogy én – már kiposztolta, vagy egyszerűen csak annyira képen vág a téma, hogy úgy érzem, nem tudok kulturáltan felszólalni. Volt, amikor el kellett távolodnom egy-egy társadalmi ügytől, mert megkattantam a tehetetlenségtől. Sokszor érzem, hogy kevés vagyok, vagy hogy túl közömbösek az emberek, aztán valami újra erőt ad, és csinálom. De ez lesz az én utam, ha már önállóak lesznek a gyerekeim, vagy legalább nagyok.”
Ezúttal az Instagram-oldalán posztolt, és nyíltan írt arról, mennyire nehéz volt a válása után, amikor a gyerekek hétvégére nem vele, hanem az apukájukkal voltak.
„2 hetente apás hétvégére mennek a nagyok. Körbejárom a házat, összeszedem a szennyest, beágyazok, kiviszem az ott felejtett fagyispoharakat. De emlékszem, mennyire nehéz volt az elején. Nem tudtam mit kezdeni a hirtelen jött idővel. Nem volt Netflix, nem voltam Facebookon (mondjuk ott most sem) és legfőképp kedvem nem volt semmihez. Önmagamhoz a legkevésbé. Ültem és sírtam, hogy nem tudok nekik igazi családot adni, hogy szar anya vagyok, szar nő. Olyan depibe zuhantam olykor, hogy csak a barátok tudtak kirángatni belőle. Volt, aki megmosta a hajam és beültetett az autójába, hogy legalább a munkáim számlázzam ki (papír alapú volt ), mert még ahhoz sem volt erőm. Aztán szép lassan megszoktam. Kb. 2 év kellett, néhány pánikszerelem, hogy rendeződjön körülöttem és főleg bennem, ha nem is minden, de az új, saját magam által teremtett alapok megerősödjenek. 2 év, hogy az addig gyengeségnek hitt tulajdonságaimra másképp tekintsek. Hogy felismerjem, mit, hol szeretnék másképp. Lassan azt is láttam, mennyi pocsék házasság van körülöttem, amit tökéletesnek hittem. Idő kellett, hogy megnyíljanak előttem azok az anyukák, akik inkább bátornak tartottak, mint szerencsétlennek. A Nyílt Akadémia, Pál Feri előadásai, színház, könyvek, kiállítások vagy egy séta a Margit hídon. Szóval, ha valaki épp most csöppent ebbe az új világba és még szokja a gyerek(ek) hiányát, miközben épp a tökéletes Insta-családokat nézi, azoknak üzenem: sírás, hajmosás, séta.
Mert nem a szabadidő tesz szabaddá. Csakis te teheted magad azzá!”
Fotó: Birton Szabolcs
