Salma Hayek és lánya, Valentina együtt jelentek meg tegnap egy premieren Londonban. Mindketten mélylila ruha mellett döntöttek, de a színésznő egy hosszabb verziót választott, míg Valentina miniruhában volt, amit egy fekete dzsekivel egészített ki. Az afterpartira menet készült közös képeket ITT tudod megnézni.

Az elegáns Salma és a háttérben megbúvó Valentina megérkeztek az afterpartira
Nem ez az első alkalom, hogy Hayek lányával együtt szerepel a médiában, Valentinát már többek között a Vogue magazin címlapján is láthattuk.
Mit lehet tudni még erről a szép fiatal lányról? Már mondjuk is!
2007-ben született
Salma Hayek és férje, a divatmogul François-Henri Pinault egy év randizás után vállaltak közösen gyereket, ekkor született Valentina. A színésznő azt nyilatkozta, már éppen beletörődött abba, hogy neki már nem lesz gyereke az életkora miatt, amikor megismerkedett az üzletemberrel és minden megváltozott. Hayek 41 évesen szülte meg kislányát.
Szerepelt a Vogue borítóján
Valentina mindössze 14 éves volt, amikor a Vogue magazin borítóján láthattuk. Salma Hayek mexikói születésű, így a Vogue Mexico címlapjára hívták meg őt lányával együtt, a képek pedig nagyon jól sikerültek!
Három nyelven beszél
Mivel édesapja francia, édesanyja pedig mexikói, ezért Valentina kiválóan beszél spanyolul és franciául is, az angol mellett, természetesen.
Szeretne anyja nyomdokaiba lépni – nagyjából
Valentina pár éve úgy nyilatkozott, hogy ő is szeretne színésznő lenni, utána pedig filmrendezőnek állna. Elmélete szerint akkor lehet valaki jó rendező, ha előtte a kamera másik oldalán is kipróbálja magát. Hayek egyébként elárulta, hogy premierek előtt valósággal félni szokott lánya véleményétől, aki amellett, hogy a színésznő legnagyobb rajongója, egyben komoly kritikusa is.
Forrás: pagesix.com Fotó: Getty Images