Kelly Rowland bevonulása botrányosra sikeredett Cannes-ban

2024. május 22.
Úgy tűnik, nem múlhat el év vörös szőnyeges cannes-i botrány nélkül. Tavaly Tom Hanks volt a középpontban, idén a Destiny's Child egykori tagja, Kelly Rowland találta magát kellemetlen helyzetben.
Kelly Rowland

2024-ben sem múlhat el a cannes-i filmfesztivál botrány nélkül a jelek szerint. Tegnap este Kelly Rowlandnek, a Destiny’s Child egyik énekesnőjének bevonulását szakította félbe egy kellemetlen jelenet, amelyről aztán ma kezdetek az interneten videók keringeni. 

A Dilemma című dal énekesnője mesés piros ruhában érkezett a filmpalotához, ahol aztán integetett a rajongónak és lelkesen pózolt a fotósoknak is. A 43 éves Kelly Rowland a mozi lépcsőjén is megállt, visszafordult és tovább integetett a közönségnek, amikor egy biztonsági hölgy elkezdte erélyesebben befelé terelgetni. Az énekesnő erre mondott valamit a nőnek, aki még határozottabban, kezét Kelly Rowlandre téve terelte őt tovább. 

A videó alapján Rowland úgy érzékelhette, hogy a biztonsági ember túl erőszakos és még a ruhájára is lépett, ezért mutatóujját az arca elé tartva erélyesen szólt hozzá. 

A szájról olvasó szakértők is rávetették magukat a videóra, és szerintük Kelly Rowland legalább háromszor elmondja, hogy „Don’t talk to me like that!”, azaz „Ne beszéljen így velem!”. Később felbukkan a videón egy szőke hölgy és egy másik biztonsági ember is, akik mind feszülten fordulnak a biztonsági hölggyel szembe. 

Kelly Rowland botrányos Cannes-i bevonulása

Kelly Rowland botrányos cannes-i bevonulása

Beszámolók szerint Cannes-ban elég szigorú a védelmi személyzet. Úgy tűnik, Kelly Rowland egy darabig elviselte a dolgot, aztán pedig megálljt parancsolt ennek a stílusnak.

Az alábbi videóban te is megnézheted, hogy zajlottak pontosan az események.

Forrás: dailymail.co.uk      Fotó: Getty Images