Fotó: Sharon Stone leginkább félmeztelenül szeret festeni stúdiójában

2024. július 10.
Sharon Stone művészi ambícióiról már korábban is hallottunk. De arról, hogy alkotás közben félmeztelen, eddig még nem.
Sharon Stone félmeztelen

Sharon Stone úgy tartja, hogy vannak napok, amikor a medencéből egyből a műterembe kell mennie, és egy ilyen pillanatot meg is osztott követőivel.

Sokaknak viszont felszaladt a szemöldökük a kép láttán, Sharon Stone ugyanis bikinifelső nélkül szokott medencézni a jelek szerint és a festést is ilyen szettben folytatja. A fotón a 66 éves színésznő egy absztrakt festményen dolgozik, és mindössze a szemüvege, néhány ékszer és egy türkiz bikinialsó van rajta.

A kép nem sokkal azután került ki, hogy Sharon Stone egy interjúban elmesélte, két évtizedes munkássága alatt felhalmozott 18 millió dolláros vagyona szinte „elpárolgott”. Ennek hátterében az áll, hogy a színésznő 2001-ben súlyos stroke-ot szenvedett el, aminek következtében „9 napig vérzett az agya”. 

„Nagyjából hét évig tartott, amíg felépültem ebből az agyvérzésből. Az emberek kihasználták az állapotomat. 18 millió dollárt gyűjtöttem össze a munkámmal, és mire magamhoz tértem, minden pénzem eltűnt… A hűtőm, a telefonom, mindenem más ember nevén volt. Nulla pénzem volt” – idézte fel a komoly helyzetet Sharon Stone.

„Minden megváltozott az agykárosodás miatt. A szaglásom, a látásom, az érzékelésem. Évekig nem voltam képes olvasni. Megnyújtva láttam a dolgokat, és csak színeket és alakzatokat ismertem fel. Sokan azt hitték, hogy meg fogok halni” – tette hozzá a színésznő.

Ez a komoly egészségügyi vészhelyzet teljesen megváltoztatta a személyiségét. Sharon Stone hisz abban, amit egy buddhista szerzetes mondott neki. A férfi meggyőződése szerint a színésznő tulajdonképpen meghalt és a saját testében született újra.

Kitartásának és családja támogatásának köszönhetően Sharon Stone mára felépült, és szerencsére teljesen komfortosan érzi magát a monokinis festéshez.

Forrás: dailymail.co.uk      Fotó: Getty Images