Beyoncé 13 éves lánya, aki már önmagában is bimbózó divatikon, egy elegáns, túlméretezett bőrkabátban érkezett a 2025-ös Super Bowlra, amihez cargo farmert párosított.
Göndör haja tökéletesen keretezte az arcát, sötét napszemüveggel és merész gepárdmintás retiküllel tette tökéletessé a megjelenését Beyoncé lánya.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Beyoncé lánya nem egyedül érkezett, hiszen vele volt édesapja, Jay-Z és kishúga, a 7 éves Rumi. A lányok immár a második alkalommal vettek részt a Super Bowlon, ahol a Philadelphia Eagles győzelmet aratott a Kansas City Chiefs felett.
2024 decemberében durva kritikák érték Beyoncé lányát, mikor aranyba öltözve jelent meg a vörös szőnyegen a Mufasa: Az oroszlánkirály premierjén. Sokak szerint „érett nőkhöz illő” ruhát viselt, zavaróan kilátszott a dekoltázsa és túl sok smink volt rajta. Mindenesetre azt meg kell hagyni: úgy nézett ki a ruhájában, mint egy igazi hercegnő!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ami Beyoncét illeti, nemrég maga is csakugyan feltűnt a vörös szőnyegen, méghozzá a 2025-ös Grammy-gálán, ahol az díva megkapta az év albumának járó díjat, 25 évvel azután, hogy először jelölték. A 8. albumának, a Cowboy Carternek köszönhetően vihette haza a díjat. A díjátadón természetesen csatlakozott hozzá a lánya is.
Ugyanakkor Beyoncé a legjobb countryalbumnak járó díjat is elnyerte, amit Taylor Swift adott át neki. Ezek jelentős győzelmek az énekesnőnek, hiszen a Cowboy Carter a countryzene fekete gyökereit ünnepli, ráadásul a legjobb countryalbumnak járó díjat utoljára 50 évvel ezelőtt kapta meg színes bőrű nő.
Forrás: Daily Mail, Fotó: Getty Images