- Tom Hanks ma már az egyik legnépszerűbb sztár.
- A színész gyerekkora azonban megdöbbentően nehéz volt.
- Elárulta Tom Hanks, mi tartotta benne a lelket gyerekkorában.
Tom Hanks neve ma már egyet jelent mosolygó tekintetével, ikonikus szerepeivel és egy sokak számára irigyelt élettel. Ám a világ egyik legkedveltebb színésze nem aranykanállal a szájában született. A ma 69 éves Oscar-díjas színész maga is úgy fogalmazott: „tízévesen már tíz különböző otthonban laktam”.
Tom Hanks gyerekkora magányos és nehéz volt
Tom Hanks szülei korán elváltak, ő pedig édesapjával és testvéreivel sodródott egyik városból a másikba. Az apja szakácsként dolgozott, éjszakánként távol volt, a gyerekek pedig gyakran maradtak magukra.
A színész érzékeny, magányos kisfiú volt, akiről senki nem gondoskodott igazán. „Senki nem kezelte felnőttként a problémáimat” – mondta egy interjúban. Ez a gyerekkor azonban nem törte meg őt, sőt: megtanította arra, hogyan lehet minden rosszból valami jót kihozni.

A humor és az optimizmus volt Tom Hanks túlélési stratégiája gyerekkorában
A humor mentette meg
Bár testvérei szerint a gyerekkoruk „szomorú és nyomorúságos” volt, Tom Hanks úgy emlékszik rá vissza: sokat nevettek. A humor nála nem menekülés, hanem túlélési stratégia volt. És az is maradt.
Az optimizmust sem örökölte, hanem megtanulta. „Megtanultam, hogy a rossz dolgok elmúlnak, és jön valami jó. Ez nem naivitás, ez túlélés” – magyarázta egy interjú során.
Miért nősült meg ilyen fiatalon Tom Hanks?
Nehéz és magányos gyerekkora hatására már fiatalon, 21 évesen megnősült, és hamar apává is vált. „Ez volt a legjobb dolog, ami történhetett velem. Nem ittam, nem drogoztam, nem buliztam szét magam” – mondta később. A felelősség biztonságot adott, és elindította a felnőtt élet útján.
Azóta azonban kiderült, hogy első felesége súlyos mentális problémákkal küzdött. Tom Hanks lányának vallomása az egész világot megrázta, amikor a közelmúltban elárulta: súlyosan bántalmazta őt édesanyja.
Tom Hanks nem felejtette el, honnan jött
Ma már több mint száz film, két Oscar-díj, és több mint 8 milliárd dolláros összbevétel van háta mögött, de Tom Hanks nem felejtette el, honnan jött. Amikor első feleségétől elvált, terápiára járt, hogy feldolgozza a történteket, ma pedig saját bevallása szerint meditációval tartja egyensúlyban magát.

Tom Hanks mára megtalálta a boldogságot második felesége, Rita Wilson oldalán
Rita Wilsonnal, akivel több mint 37 éve él házasságban, valódi, mélyen emberi kapcsolatot ápol. Nincs hollywoodi túlzás, csak szeretet, figyelem és közös értékrend. Úgy tűnik tehát, hogy Tom Hanks végül révbe ért és megtalálta azt a családi életet, melyet mindig is keresett.
Forrás: Goalcast, Fotók: GettyImages