- Cillian Murphy 2024-ben Oscar-díjat nyert az Oppenheimer főszerepéért.
- Thomas Shelby szerepével a Peaky Blindersben kultikus sorozatsztár lett.
- Murphy a független filmek és a nagy produkciók között mozog – mindkét területen bizonyított már.
Cillian Murphy 49 évesen a világ egyik legismertebb színészének számít. 2024-ben, a 96. Oscar-gálán elnyerte a legjobb férfi főszereplő díját az Oppenheimer című filmben nyújtott alakításáért.
Robert Oppenheimert, az atombomba megalkotásában kulcsszerepet játszó tudóst formálta meg. A szerep rendkívül összetett: a rendező Christopher Nolan egyszerre mutatja meg a tudós zsenialitását és morális dilemmáit.
Murphy játéka a kritikusok és a közönség szerint is a film egyik legnagyobb erőssége.
A zene felől érkezett a színészethez
Murphy eredetileg nem a színészi pályára készült. Fiatalon zenész szeretett volna lenni, és testvérével együtt egy rockzenekarban játszott.
Végül a színház világa ragadta magával. A Disco Pigs című darabban nyújtott alakítása hívta fel rá a filmes szakma figyelmét. A nemzetközi áttörést a 2002-es 28 nappal később hozta meg számára. A filmben egy biciklis futárt alakított, aki kómából ébredve egy kiürült Londonban találja magát.
Christopher Nolan visszatérő színésze

Cillian Murphy 2024-ben nyert Oscar-díjat az Oppenheimer főszerepéért.
Murphy karrierjében kulcsszerepet játszik a kortárs film egyik legjelentősebb rendezője, Christopher Nolan.
Batman: Kezdődik című filmjében Madárijesztő karakterét alakította, majd később A sötét lovag-trilógiában is feltűnt. Nolan később más filmjeiben is szerepet adott neki, így az Eredet és a Dunkirk című produkciókban.
Együttműködésük eddigi csúcsfilmje az Oppenheimer.
Töltsük ki a híres ember felismerés kvízt!
Vajon egyetlen testrészből és képrészletből is meg tudjuk mondani, melyik híresség van a képen? Tíz képes kvízkérdésre kell válaszolnunk, mindegyiknél három lehetőség közül kell kiválasztanunk azt, amelyik szerintünk a helyes. Hány jó válaszunk lesz a kvízen?
A Peaky Blinders ikonikus figurája

Cillian Murphy a Peaky Blinders-film bemutatóján.
2013 és 2022 között Murphy a Peaky Blinders című sorozat főszereplőjeként világszerte ismertté vált.
Thomas Shelby, a birminghami bűnbanda karizmatikus vezetője az elmúlt évtized egyik legemlékezetesebb televíziós karaktere. A szerephez komoly fizikai felkészülésre volt szükség, és végül lenyűgözően jelenítette meg Shelbyt.
Sok kritikus szerint ez a szerep mutatta meg a legmélyebben, mire is képes Murphy színészként. A sorozat rajongói pedig már tűkön ülnek, hisz nem kell már sokat várnunk, hogy Thomas Shelby visszatérjen: a hatodik évad lezárása után a történet a Birmingham bandája: A halhatatlan férfi című filmmel folytatódik. Az alkotók bejelentése szerint ez lesz az utolsó alkalom, hogy Cillian Murphy Shelby bőrébe bújik.
A szuperprodukciók mellett kisebb filmekben is feltűnik Murphy
Az utóbbi időben ismét több figyelemre méltó projektben szerepelt Murphy. A Claire Keegan hazánkban is megjelent, Ilyen apróságok című regényét adaptáló filmben például hazatér szülőhazájába – a film egy ír kisváros sötét titkait tárja fel.
Murphy emellett Tim Mielants Steve című filmjében is főszerepet vállalt: az alkotás egy javítóintézet vezetőjének egyetlen sorsfordító napját mutatja be az 1990-es évek Angliájában.
Forrás: Numero Fotó: Getty Images