címlapinterjú
Törőcsik Franciska és Hanna: Egyre erősödő szövetség
Törőcsik Franciska színésznővel és húgával, Törőcsik Hanna énekes, dalszerző, producerrel egy már virágba borult, de még hűvös tavaszi estén beszélgetünk a testvéri kapcsolatukról, a döntésekkel járó nehézségekről és a teherbírásról. Lassacskán kiderül, hogy több közös van bennük, mint gondolták.
Dukai Regina: „Az énidő fogalma egészen mást jelent Olivia érkezése óta”
Dukai Regina sokoldalúságához kétség sem fér: volt már énekes és műsorvezető, az utóbbi években pedig tartalomkészítő és vállalkozó, mindezek mellett feleség és édesanya. Mindennap reggeltől estig pörög, mégis csodásan fest és hihetetlenül fiatalos. Szépségrutinjáról és öngondoskodási szokásairól kérdeztük, hogy megtudjuk, hogyan tartja ennyire fitten magát.
Balla Eszter – A színésznő, aki pont így képzelte
Sosem hagyta, hogy szem elől tévesszük, csak közben született három gyereke és a világban zajló események sem éppen a benne élő előadóművésznek kedveztek. Most azonban úgy tűnik, eljött Balla Eszter reneszánsza, és fog még nekünk színésznőként újat mondani.