„Az év elején egy hónapot töltöttem a Fülöp-szigeteken, és számomra is meglepő volt az az erős vágy, amit ott éreztem: én szeretnék itt élni. Imádom a munkám, a családom, a barátaimat és mindent, ami számomra az otthont jelenti. Mégis új álmok körvonalazódtak a fejemben, éreztem valami érdekes belső átalakulást, tele lettem tervekkel. Emlékszem, amikor ezeket meg is fogalmaztam az utazós naplómba. Most, amikor nyolc hónappal később visszaolvasom azokat a sorokat, szinte beleremegek, mert ez az álom valóság lett. Történik.
Bár az elhatározásom ott született meg, és hamar el is kezdtem az álmaim megvalósítása felé lépegetni, mégis csak akkor fogtam fel, hogy megyek, amikor megvettem a repülőjegyemet. November végétől április végéig. Megyek. Visszamegyek a Fülöp-szigetekre.
Többen kérdezték, hogy de hát mi lesz a munkáddal? Viccesen úgy fogalmaztam: alkotói szabadságra megyek. Ez a szabadúszóság egyik áldott előnye. Több mint tíz éve sminkelek, amit szívből szeretek, mégis úgy érzem, most a legtökéletesebb az időzítés, hogy ezt meglépjem. Megtapasztalni a szabadságnak egy eddig számomra ismeretlen formáját.
Azt szoktam mondani, hogy az Élet megajándékoz a bátorságért. Ha az út magában nem lenne elég ajándék, annyi kedves, bíztató szót kaptam a munkatársaktól, családtól, barátoktól, hogy nem volt kérdés, ez egy jó irány. Várnak vissza. Ez az otthon érzés. Ez a szilárd gyökér jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a világ másik felén növesszek új gyökereket.
Egyedül megyek. Két éve kezdődött ez a szerelem az egyedül utazással, amikor nekivágtam egymagam Kubának. Leírhatatlan élmény volt. Egy új világ nyílt ki számomra minden tekintetben. És a világgal együtt az ember maga is kinyílik. Nem szeretek előre tervezni. A legemlékezetesebb kalandok, találkozások akkor történnek, amikor csak mész, ahova a szíved és a lábad visz. Legtöbbször még szállást sem foglaltam.
„Szeretem látni a világot és nem turistaként utazni.”
Hogy mit fogok kinn csinálni? Erről inkább akkor mesélek, ha már ott vagyok, de nagyjából a sorsa bízom magam. Szeretnék jógát oktatni, angolt tanítani kisgyerekeknek, kókuszolajat készíteni, biofarmon kertészkedni és… LENNI.
Van egy-két olyan hely, ahova várnak vissza és tudok önkéntesként besegíteni szállásért és ellátásért cserébe. A többi kiderül.
Már nincs sok idő az indulásig. Most az a technikám, hogy igyekszem a lehető legjobban fejben itt maradni. Élvezem a munka minden percét, az embereket, akikkel dolgozom, Budapest látványát és gyönyörét szívom magamba, mert tudom, mennyire fog hiányozni.
Van egy hosszú listám a teendőkkel, amit napról-napra pipálgatok. Nem szeretek semmit az utolsó percre hagyni, kapkodni. Furcsa érzés, de annyira könnyedén, mégis biztosan „tol” az élet az álmaim irányába. Úgy gondolom, akkor fogom igazán felfogni, hogy megyek, amikor már a gépen ülök.
A pakolástól egy picit tartok, átgondoltan és helytakarékosan kell felkészülnöm mindenre. Egy jó nagy hátizsákkal és a jógamatracommal vágok neki az útnak. A gép majd Manilában száll le, a reptér közelében megszállok egy éjszakára, és másnap utazom is tovább Palawan szigetére. A 7017 szigete közül eddig hármon voltam, ebből Palawan a kedvencem. Ez idáig. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen érzés lesz visszamenni…
9 nap és indulok. Úgy érzem indulásra kész vagyok… Köszönöm, ha az írásommal az útitársaim lesztek. Legközelebb már a Fülöp-szigetekről jelentkezem.
