2018. március 09. | Fejes Réka

Gyere velem vidékre: a füzéri vár kísértetei

Ostromélmény, muzsikaszó és földesúri hortyogás. Gyere velem a füzéri várba!

Szeretem a várakat – ha akarnám sem tudnám véka alá rejteni. Látom a báját az elhagyatott szobáknak, a huzatos termeknek és a térben ragadt történeteknek. Legutóbbi, Erdőbényei kirándulásunk után folytattuk utunkat kelet felé, hogy felfedezzük az országnak ezt a részét, amiről szinte semmit sem tudok.

Egy kanyar után hatalmas hegy ugrott ki a kietlen, lapos tájból, tetején hófehér, szürke tetejű várral. Én ilyet még csak naptárakban meg osztrák úti füzetekben láttam. Nem értettem, hogy eddig miért nem tudtam róla. Füzér Vára alól a hegy úgy omlott a falu apró házikói elé, mint egy uszályos szoknya, rajta a kígyózó várfallal. Nem olyan régen újították fel, azért vettük célba.

Minden lépést megspóroltunk a hidegben, autóval mentünk egészen a hegy tetejéig, ahonnan erdei-mezei, majd lépcsős út vitt fel a várig. A társaság apraja-nagyja nekivágott a behavazott hegynek. Kávé és Racsni, a csapat kutyái könnyebben boldogultak a csúszós ösvényen, mint a vadonatúj túrabakancsom, bár az is lehet, hogy nem vele, hanem az egyensúlyérzékemmel volt a probléma. Az is értelmet nyert, hogy a korlátos, fa lépcsősor mentén miért helyeztek olyan sűrűn menedékházakat. Akkor már tudtam, hogy a füzéri vár látogatását biztosan tavaszra, kedvezőbb időjárási körülmények idejére ajánlom majd.

A jegyeket az alsó bázison tudtuk megvenni, ahol kiderült, hogy a kutyák idáig jöhettek, és a várba vezető út nem kedvez sem gyerekeknek, sem fájós bokáknak. Megtizedelve indultunk neki a második szakasznak. Úgy éreztem magam a félig kiépített, félig sziklás lépcsőnek szánt hegyoldalban, mintha egy korabeli várostromot próbáltunk volna lemodellezni.

Odafönt gyönyörű kilátás és egy szlovák turistacsoport várt minket, akik szinte hontársi örömmel újságolták el, hogy milyen izgalmas dolgokat láttak odabent – legalábbis csekély, kollektív szlovák tudásunkkal erre következtettünk. Később kiderült, hogy igazuk volt.

A vár már az 1200-as években is állt, a több száz év alatt gazdát cserélt, sőt, még a korona is vendégeskedett egy évig Füzéren. Az 1600-as évek végétől pedig leginkább csak építőanyagnak használták az omladozó épület törmelékeit. Az ezredforduló előtt kezdődő felújítások pedig olyan jól sikerültek, hogy a vár visszakapta eredeti pompáját a füzéri hegy ormán.

A falak között középkori miliőt teremtettek bútorral, kályhával, sőt, az egykori földesúr jóízű hortyogásával együtt. A várbeli életet felelevenítő hangforrásokat olyan jól elrejtették, hogy volt egy pillanat, amikor azt hittem, középkori muzsikát hallucinálok a női lakrész szekrényéből. Mindig olyan emberként gondoltam magamra, akinek a konfortzónáján kívül esett volna a középkori lét, de akármilyen alaptalan is az attól való félelmem, hogy egy nap egy sötétebb korban ébredek, a kuckós hálók, a pihe-puha ágyak és az újságtartóval felszerelt mellékhelyiségek meggyőztek, hogy ez nem lenne feltétlenül gond. Akármikor beköltöznék a füzéri várba, de családostól, barátostól, munkástól, mert gyanítom, ezt a hegyet képtelen lennék megmászni minden nap. Az épület legbájosabb része a kis, csillagplafonos kápolna, amit még a mozaikos ablakon beszűrődő, halvány, téli fény is színesre festett.

A vártúra után a többiek után eredtünk a Koronaőr Kisvendéglő nevű étterembe, ami teljes szürrealitásában egy ház hátsó udvarán várja a betérőket. Ahogy beléptünk, a házi néni csak afelől érdeklődött, hogy éhesek vagyunk-e, aztán el is tűnt a konyha bejáratának sejtett ajtó mögött. Étlap hiányában éreztem, hogy ezegyszer nem elhanyagolható megemlítenem, hogy mellőzőm a húst az életemből. Amíg a többiek húslevest kaptak meg rántott húst, elém az örök klasszikus vargányaleves és rántott sajt került – a vegaságom is valahogy úgy kezdődött, hogy ezekkel nem lehet mellé lőni. A néni olyan örömmel szolgált ki minket, mintha legalább az unokái lettünk volna.

Hazafele a kis csapatunk nagy tervezgetésbe kezdett, a biciklisek már maguk előtt látták a Zemplént átszelő versenyek útvonalát, Csabi túrán gondolkozott, én nyugtáztam, hogy ez az országcsücsök is bekerült a látóterembe.

Szólj hozzá te is!

Még több Utazás

Velencei éjszakák II. filozófia

Velencei éjszakák II.

Velencei éjszakák I. gondola

Velencei éjszakák I.

Madagaszkár éjjel-nappal antananarivo

Madagaszkár éjjel-nappal