Egy napom… Írországban

2018. március 08. |

Legújabb rovatunkban külföldön élő magyarok szemén keresztül mutatjuk be a legmenőbb nagyvárosok ismeretlen arcát és a felfedezésre váró eldugott helyeket. Most mindkettőről mesél nekünk Mező Nóri, aki a mesterképzése előtt egy évet Írországban utazgatva töltött.

Hosszas tervezés és előkészületek után, tavaly februárban költöztem ki Írországba nagyjából egy évre az alap- és a mesterképzésem között. Nekem ez volt az a bizonyos ’gap year’, ami külföldön rendkívül népszerű a diákoknál, bár ők inkább még az egyetem megkezdése előtt mennek utazgatni és nyelvet tanulni. Elsősorban nyelvtanulás, másodsorban pihenés – ami nem is volt igazán pihenés, hiszen dolgoztam- szempontjából döntöttem úgy, hogy kipróbálom magam egy másik  kultúrában.

Az első megállóm Dublin volt, ahol egy távoli rokonom él, így be tudott fogadni ideiglenesen, amíg  munkát találtam. Ez másfél hónapba tellett, nem olyan könnyű elhelyezkedni külföldön, mint azt sok ember hiszi – és nem a hoteles- vagy pincérmunkákra gondolok, hanem a szakmabeli munkákra. Ha az embernek nincs tapasztalata, akkor meg van lőve. Ezalatt a néhány hét alatt lehetőségem volt beilleszkedni, megismerni az embereket és csavarogni a fővárosban.

Dublin állati jó hely, egyszer tényleg mindenkinek látnia kell.  Budapesthez képest sokkal kisebb, főleg a belváros, amit egy szűk óra alatt végig lehet mászni egészen a Phoenix Park-tól a kikötőig. A várost a Liffey-folyó választja szét egy szegényebb északi és egy gazdagabb déli részre. Az északi részen található a legforgalmasabb sétálóutca, a Henry street, ami egyenesen az O’Connell street-re vezet, a város igencsak forgalmas főútjára. Olyan, mint Pesten az Andrássy. Itt található a Spire, ami egy 121 méter magas, folyamatosan felfelé szűkülő fém oszlop, a tetején fényforással, így bárhol is járjon az ember a belvárosban, szinte mindenhonnan látni, remek tájékozódó pontot ad. Továbbá közkedvelt találkozóhely a hétvégi esti bulik előtt, de akár egy randevúnál is. Itt van még a Jameson Distillery a whiskey kedvelők nagy örömére és az állatkert a Phoenix Parkban. A déli részen rengeteg  a látnivaló, múzeum, gyönyörű épület és a híres-nevezetes Temple bar. Ez a rész tele van turistával, írekkel csak ritkán találkozni. Ha az ír kocsmahangulatot szeretnénk megtapasztalni, akkor a külvárrosi felhozatalt érdemes felfedezni. A déli részen találjuk a Guinness-gyár épületegyüttesét közvetlenül a Heuston Station mellett. Érdekesség, hogy a világ összes Guinnesse ebben a gyárban készül, mindenhova innen exportálnak. Sajnos a Guinness már angol kézben van, de az írek erről mélyen hallgatnak.

A tömegközlekedés drága és nem a legjobb. Buszokkal és Luas-szal, vagyis villamossal lehet közlekedni, metró sajnos nincs. Jelenleg két villamoshálózat működik a városban, amelyből a másodikat nemrég nyitották meg négy év építkezés után (egy 5! km-es sínszakaszról van szó). A Luas borzalmasan lassú, ha véletlenül lekésed, sietve a következő megállóban már fel is pattanhatsz rá. Vicces, hogy írül egyébként a ’luas’ szó sebességet jelent. Dublin amúgy nagyon drága, főleg az albérlet. A belváros kétszer olyan drága, mint vidék.

A másfél hónap eltelte után végre lett munkám az ország másik felén, a nyugati parton. Először Shannonba költöztem, majd Limerick mellett éltem egy Parteen nevű kis falucskában, így elmondhatom magamról, hogy kipróbáltam a nagyvárosi és a falusi életet is. Az ország ezen része egyszerűen elképesztően szép. Lélegzetelállító a táj, mindenhol legelők tehenekkel, birkákkal, ha az ember előtt van a Gyűrűk Urából jól ismert Megye, akkor azt még fel kell szorozni 50-el, hogy megkapja azt a csodát, amire ott lehet bukkanni. Időközben lett egy autóm és imádtam ott vezetni – a baloldali közlekedéstől sem kell tartani. Nagyon könnyen hozzá lehet szokni a vezetéshez, viszont ha az ember gyalog jár, nagyon figyeljen, hova néz először, mielőtt átmegy a zebrán, nem egy veszélyes szituációba keveredtem ezért.

Shannon nagyon nyugis hely. A munkaidőm egy ideig változó volt, mert három műszakban kezdtem. A munkatársaim nagy része kelet-európai volt, lett, litván és lengyel, én volt az egyetlen magyar. Nagyon jó közösség alakult ki, olyanok voltunk, mint egy család. Az elején a délutános műszakot szerettem a legjobban, mert akkor négyig szabad volt az egész napom. Ilyenkor autóba ülhettem és mehettem mindenfelé. A kedvenc helyem a Cliffs of Moher volt. Ez egy sziklás óceán-parti szakasz – leírhatatlan látvány. Ehhez közel található az Aaron Islands, egy három tagból álló szigetcsoport. Komppal lehet kijutni, és biciklit bérelve fel lehet fedezni a szigeteket. A legkisebb szigeten (Inishmaan) a helyi legendák szerint nem is beszélnek angolul az ott élők, ami csodaszámba megy, hiszen sajnos a történelem során az angolok olyannyira ’kiölték’ az ír nyelvet, hogy ma már csak a népesség 5%-a beszéli anyanyelvi szinten. Az iskolákban kötelező tanulni, így próbálják visszahozni. A Killarney National Park is nagyon tetszett, nagy részét egy tó teszi ki, aminek mentén rengeteg a látnivaló, például kastélyok és bányák.

Vásárolni Limerickbe jártam a Crescent Shopping Centre-be, ami egy nagy pláza. Ha az ember arra jár, érdemes beugrania a BB’s-be, ez egy igazán jó kávézó isteni finom süteményválasztékkal. Limerick belvárosa nagyon kicsi. Ott található a King John’s Castle. Ha valaki kastélyrajongó, akkor ajánlom a Shannon és Limerick között található Bunratty Castle-t, amit egy népművészeti park vesz körül, jó kis délutáni program. Az országban minden túlzás nélkül nagyjából ezer kastély található.

Pár hónap után minőségellenőr lettem, így a munkaidőm nappalira változott, átköltöztem Parteen-ba. Itt aztán tényleg semmi látnivaló nem volt, egy kis ír falucska tehenekkel és zöld tájakkal ameddig a szem ellát. Nagyon csendes hely, nagyon jó levegővel, nagyokat lehetett aludni. A levegő sokkal jobb volt ott, mint itthon, az óceán és a tenger közelsége miatt.

Az országban 10-25°C közötti a hőmérséklet egész évben, ami egy ideig nagyon kellemes, bár nyáron hiányzott a meleg. Konkrétan két nap nyarunk volt ebben az évben. Sokat esik az eső – szerintem a keleti parton még többet is, mint a nyugatin. Dublinban állandóan esett, bár azért nem szakadt, inkább csak szemerkélt.

Összességében ajánlani tudom bárkinek Írországot, aki azon gondolkodik, hogy szerencsét próbál. Nagyon jó ott élni, kedvesek az emberek, bár ott sincs kolbászból a kerítés.

 

Kedvencek

Vásárlás: A Pennys nagyon olcsó ruhabolt, minőségibb kínai. Mindenki onnan öltözködik. A Dunnes Store élelmiszerbolt, volt a kedvencem, a sajátmárkás termékeik nagyon finomak. A Next azért lett nálam befutó, mert magas vagyok, és itt minden farmerből találtam jó méretet.

Programok: Én sajnos nem voltam, de egy rugby meccset állítólag érdemes megnézni. Kocsmázni mindenkinek mennie kell, aki Írországba téved, a jó hangulat és az élő zene mindenhol garantált.

Gasztronómia: Imádom a tengeri herkentyűket és ezekből széles választék van olcsón minden élelmiszerboltban. A kedvencem a garnéla, amiből salátákat lehet kapni készen. Édesszájúként a Cadbury csokoládé abszolút a kedvencemmé vált. Szerintem ez a legjobb csoki a világon, bár ez igazából angol márka. Az írek nem túl jók a csokigyártásban. Az ő nemzeti ételük az irish stew. Ez gyakorlatilag gulyásleves hús nélkül, nagyon sok krumplival. Isteni!

Szólj hozzá te is!

Még több Utazás

Az én utcám: Tomcsányi Dóri az én utcám

Az én utcám: Tomcsányi Dóri