Harminchónapnyi helyismerettel és tapasztalattal a hátam mögött ma már magabiztosan írom le ezeket a szavakat: Ich bin ein Berliner. Ehhez a kijelentéshez azonban egy többször költözéses, munkahelyváltásos, önmegismerős kalandon keresztül vezetett az utam.
2015 szeptemberében egy álommelónak tűnő pozícióért adtam fel a budapesti DDB reklámügynökség szövegírói állását ugyanezért a posztért a cégcsoport berlini irodájában. Ez azonban nem egy egyszerű munkahelyváltás volt: a szakmai előrelépésért cserébe búcsút kellett intenem minden szerettemnek, a közeli barátaimnak és a ”csak látásból” ismerősöknek, a jóleső nyakfájást okozó szecessziós homlokzatoknak és a kedvenc bringámnak – vagyis a budapesti rutinomnak. Cserébe egy olyan élethelyzetbe csöppentem, amibe otthon 100%, hogy soha nem kerültem volna.
A költözésem előtt csak egyszer jártam itt és akkor sem nyűgözött le nagyon a város, mert az otthon megszokott esztétikához és távolságokhoz képest szürke volt és hatalmas. Plusz májusban is csak 5 fok volt és jeges szél fújta le a helyi hipszterek fejéről a fület szigorúan szabadon hagyó beenie-t.
A kezdeti időszak esetlegességét jól mintázza, hogy megérkezésem pillanatában fogalmam sem volt arról, hogy két hét múlva hol fogok lakni. Azóta négyszer költöztem (ami berlini viszonylatban kevésnek számít) és 3 különböző negyedben laktam kisebb és nagyobb ”WG-kben” (itt így hívják azokat az albikat, ahol többen is együtt élnek) mire végre találtam magamnak egy saját garzont Mittében.
Ez a diverzitás egyébként nagyon jellemző Berlinre, amit nyugodtan hívhatunk kulturális olvasztótégelynek. 2013-as adatok alapján a város lakosságának harmadának volt bevándorlói háttere. Többségük török, szír, lengyel, orosz vagy vietnámi származású, de a szélrózsa minden irányából lehet találkozni instant Berlinerekkel.
Héthónapos berlini DDB-s karrierem után néhány hónapig szabadúszó projekteken dolgoztam és a Budapest-Berlin vonalon ingáztam, ami alatt többek között egy olyan tech pozíciókra specializálódó start upnál is önkénteskedtem tanácsadóként, akik szíriai bevándorlóknak segítettek a szakmájukban újra elhelyezkedni. De ekkor indult el a street art projektem, a #felafejjelbudapest is, ami immár harmadik éve része a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjának.
Ennek az időszaknak tett pontot a végére a mostani munkám. 2016. július közepe óta a Zalandonál, Európa legnagyobb divat e-commerce áruházánál dolgozom, ahol a globális reklámkampányok kreatív ötleteiért felelek. Jelenleg 15 országban vagyunk jelen (sajnos Magyarország nincs köztük), havi több mint 200 millió látogatónk van az oldalon, akik közül 23 millióan rendszeresen vásárolnak is.
Ilyen számok mellett talán nem meglepő, hogy egy ekkora cég a divatszakma és a popkultúra legnagyobb neveivel működik együtt. Az elmúlt években Beyoncé, Cara Delevingne és A$AP Rocky is a Zalando reklámarcai voltak. A legnagyobb név akivel személyesen is együtt dolgozhattam, az a 2017-es tavasz-nyári férfi kampányunk arca, James Franco volt.
Idén júliusban lesz két éve, hogy a cég nemzetközi kommunikációs csapatában dolgozom, ami nagyon sokszínű: olasz, kolumbiai, ír, norvég, brazil, francia származásúak a közvetlen munkatársaim. A kreatív igazgatóm egy svéd-kubai csaj, az ő felettese pedig egy kínai-japán srác.
A változatos munkalehetőségek mellett nyilván a kikapcsolódásban is végleten opciót kínál Berlin: mivel tíz éves korom óta kosarazom, ezért első dolgom volt, hogy csapatot találjak magamnak miután ide költöztem, ami pár hét alatt sikerült is. A csapattársaimmal azóta olyan jóban lettünk, hogy két éve egy barcelonai tornán vendégszerepeltünk és tavaly Budapesten is eltöltöttünk egy hétvégét a helyi streetball pályákon.
Kedvencek:
Gasztronómia szempontjából is világvároshoz méltó a felhozatal. A felhozatal a koreai BBQ-tól kezdve a világhírű Mustafa kebabján át a nyilvános vécéből átalakított hamburgerező, a Burgermeister Hausmeisterjéig tart. És akkor a fúziós kajákat még nem is említettem: a kimchi tacot, bao burgert, palesztin-izraeli (igen!) reggelit és a miso szószos kacsát is érdemes megkóstolni, ha a városban jársz.
Szórakozás: Berlin nem véletlenül érdemelte ki a techno főváros becenevet, ami olyan helyeknek köszönhető, mint a techno Vatikánja, vagyis a Berghain, a csak szombat napközben nyitva tartó Heideglühen, vagy a minden hétvégén fesztiválérzést garantáló Sisyphos. Hatalmas hiba lenne azonban az elektronikus zenére korlátozni a város zenei opcióit. A cikk írását megelőző este lépett fel Berlinben az atlantai Migos, ma este Rejjie Snow, csütörtökön pedig dvsn zenél. Kendrick Lamar egy hónapja járt itt, Jay-Z és Queen B pedig júniusban jön. Ezen kívül az elmúlt hónapokban voltam a texasi banda, a Khruangbin koncertjén a Festsaal Kreuzbergben.
Szabadidő: kirándulási opcióban is bővelkedik Berlin. Ide költözésem előtt például fogalmam sem volt arról, hogy ennyire fejlett a város „tókulturája”: több mint 10 környékbeli tó közül lehet kiválasztani a megfelelőt a hétvégi sütögetéshez. De nem kell olyan messze menni, ha zöld területre vágyik az ember. A város mindegyik negyedében legalább 15 perc sétára található egy-egy park, amelyek közül a legnagyobb a második világháború alatt náci katonai reptérként funkcionáló 386 hektáros Tempelhofer Feld.
Vásárlás: Berlinben szinte ciki ha valaki valaminek az ”eredetijét” viseli. Ez igaz a divatra, bakelitre, de még a bútorokra is – a second hand a menő. Ez az életforma onnan jön, hogy a ’90-es években rengeteg nincstelen művész költözött ide, akik egyedi stílusukat a mindenhonnan összeszedegetett használt cuccokból alakították ki. Ebből mára annyi maradt meg, hogy ausztrál baristák akár 100 eurót is adnak egy-egy másodkézből származó kopott bőrkabátért csak hogy úgy nézzenek ki, mintha nem érdekelné őket, mi van rajtuk. Én két helyre megyek, ha használt cuccot szeretnék venni: a korábban SHUSTA, ma már archive néven futó boltnak Fidel barátom az egyszemélyes mindenese. Ő egész kiváló ízléssel válogatja össze a divathullámokat megelőző darabokat. A másik boltot pedig Paul és haverjai viszik, ők a berlini second hand szcéna egyik legismertebb ruha kereskedői.
Szerző: Bodnár Bence
