A tavasz a hosszú hétvégékről szólt. Volt, hogy örültünk ennek, és volt, hogy búslakodtunk miatta. Egyfelöl fejtörést okozott, hogy mikor pótolnom be a lazítós hétfők miatt elmaradt munkámat, másfelől viszont a szimpla szombat-vasárnapnyi szusszanással szemben az ember azt érzi, hogy három napban már a világot is meg lehet váltani, három nap már valóságos vakáció, ezért buzgón keresi az interneten a szálláslehetőségeket. Három napban körbeutazhatod a világot egy riksán, megtanulhatod egy afrikai törzs nyelvét vagy új állatfajt fedezhetsz fel a borneói esőerdőket járva. A három nap a lélektani határ, akkor is, ha a harmadikon otthon pihenjük ki a villámnyaralás fáradalmait. De kérdem én, miért ne lehetne a kettő az új három? Hiszek benne, hogy nem kell kezünket tördelve arra várni, hogy a pünkösd, a szabadságharc vagy a munka ünnepe hétfőre essen. Olyankor különben is minden zárva van, és az összes látványosságot ellepik a turisták. A tavasz nagy tanulsága tehát az, hogy egy negyvennyolc órából álló hétvégét is ugyan olyan okosan ki lehet használni, mint azt, ami hetvenkettőből áll.
Szoba kilátással?
Szállásfoglalás, kirándulás tervezés, fogkefe, váltóbugyi és fürdőruha a bőröndben – így indul egy mini nyaralás. Péntek délutánra Csabival még egy családi eseményt is beterveztünk, este pedig bepattantunk a jó öreg Volvóba, és célba vettük a Balatont. Pontosabban a Balaton északi partját. Bizony, az észak-déli háborúban mi is állást foglaltunk, és véres karddal véstük pajzsunkra az ismer szlogent, miszerint a déli partban egyetlen szép dolog van: az északi.
Azt már megtanultuk, hogy az adott látnivaló környékén nem érdemes megszállni, ugyanis lehet, hogy a szomszéd faluban sokkal olcsóbban adnak ki szobát. A Balatonrendesen foglalt apartmanunk bár egy nagyobb méretű gardróbszekrényhez hasonlított, amit néhány molylepkével és szúnyoggal kellett megosztanunk, de volt asztal, ahol batyus vacsorát rendezhettünk, és volt ágy, ahol aludhattunk. Másnap pedig elzarándokoltunk a szigligeti várhoz.
A középkorba bújtatott vár
Utoljára egy általános iskolai osztálykirándulás keretein belül jártam Szigligeten, akkor még a várlátogatás előtt fiatalos hévvel bejártuk Hegyestűt is, mielőtt felmásztunk a várba, és akkor persze még senki sem tudta, hogy mi fán terem az interaktív kiállítás, így osztályfőnöki parancsra jártuk be az egykori lakrészek, a konyha és a kínzókamra hűlt helyét.
Azóta rengeteg dolog változott a szigligeti vár háza táján. Például rájöttek, hogy az odalátogatók az izzasztó hegymenet után elkortyolgatnának valami hideget, ezért – az igényeket kihasználva – nyílt egy csillagászati árakkal működő büfé a bejáratnál. Szerencsére nem ez az egyetlen fejlesztés, egy színes, fa játszótér is helyet kapott a falak között, berendeztek néhány szobát, és kémlelőkön keresztül azt is végig lehet nézni, hogy több száz évvel ezelőtt hogyan végzett a vár tornyával egy villám. Ráadásul lelátót és színpadot is építettek, ahonnan a vár nemes lovagjainak, lovagnőinek és kóbor törökjeinek fegyverbemutatóját láthatja a nagyérdemű. Engem addig kötnek le a fegyverek, amíg nem durrannak, ezért már a puskák megtöltését is behúzott nyakkal figyeltem, és bevallom, hogy amikor szóba jött egy ágyu elsütésének az ötlete, megszeppenten kételkedtem a megvalósításában. Persze egy 21. századi ember nem minden nap szem- és fültanúja az ágyudurrogtatásnak. Valójában azt gondoltam, hogy csak a gyerekek izgalmát akarják felkelteni, de végül tényleg elsütötték, igaz, ágyugolyó nélkül.
A szigligeti várba az ágyudörgés, a villámszimulátor és a túlárazott büfékínálaton túl is érdemes ellátogatni. Innen rálátni a Balatonra, a doboldalakon sorakozó cseréptetős házikókra, a mezőkön legelő lovakra, a nyárfákkal szegélyezett utakra és a Badacsonyra.
Gyere velem a szigligeti várba!
A várba a felnőtt belépő 800, a gyerek (6-18 éves korig) 400 forint. Ha szemfüles vagy olyan programokat is elcsíphetsz, mint a fáklyás várlátogatás, a solymászbemutató vagy különböző együttesek koncertjei, ezekről a vár hivatalos honlapján tájékozódhatsz.
Fotók: Jakab Csaba
