Gyere velem vidékre: badacsonyi vakáció és Völgymustra

2018. július 27. |

Fesztiváloztunk, pillangókat kergettünk, megjártuk Afrikát és csobbantunk a Balatonban.

Minden vágyam egy izlandi út. Izlandi nyaralás. Ezt feleltem a kilenc éves unokahúgomnak is – aki valójában tíz, én pedig nehezen tudok lépést tartani az idővel -, amikor azt kérdezte, hogy hova utaznék, ha bárhová mehetnék a világon. A válaszomra elkerekedett a szeme, rám sandított a szemüvege felett, és csak annyit mondott: de hát ott hideg van. Ezzel arra szerettem volna rávilágítani, hogy szeretek új országokat és kultúrákat megismerni, ennek ellenére a szívemhez legközelebb álló nyári úti cél mindig a Balaton marad. A tó melletti nyaralás nekem egyszerre jelenti az elutazást és a hazaérkezést. Mivel minden évben más várost vagy falvacskát választunk– ha az északi partról nehezen is tudok lemondani -, ahol a táj egy kicsit ismerős, egy kicsit új. Szóval idén is megpakoltuk a Volvót csomagokkal és barátokkal, és nekivágtunk a Badacsonynak.

Virágsokadalom és pillangóhadak a Folly Arborétumban 

A nyaralás megszervezése soha sem volt könnyű feladat, ebben az évben is sikerült az utolsó pillanatra időzítenünk, és még most is csodálom, hogy négy nappal az indulás előtt kaptunk szállást. Volt olyan szállásadó, aki Csabi hívására egy hosszú, öblös nevetéssel felelt, majd kinyomta a telefont. Végül Badacsonylábdihegyen találtunk egy apartmant, a községben, ahol a Balaton kerülés második éjszakáját töltöttük. Olyan jó helyre tettünk szert, hogy a környék programlehetőségeinek böngészése közepette az a mondat is elhangzott, hogy ha már kifizettük, használjuk ki, de a Káli-medence marketingje megtette a magáét, a szálláson talált prospektusokban rátaláltunk a Folly Arborétumra.

Azért csodálatos – főként antropológiai szempontból – csoportosan nyaralni indulni, mert kis helyen sok jó ember elfér, de előbb-vagy utóbb valakinek melege lesz, valaki meg spórolni kezd a klímával a fogyasztás miatt, ebből aztán olyan életszagú történetek kerekednek, amikért az Élet és Irodalom főszerkesztője mindig is könyörgött nekem. Ő jobban értékelte az izzadtság szagú anekdotákat mint a tündérporos meséket. A lényeg, hogy az arborétumba érkezve végre mindenki hozzájutott saját intim szférájához, és azt tehette, amiben kedvét lelte, úgyhogy amíg Csabi Laurán tökéletesítette portréfotózási képességeit egy virágos lugas alatt, addig én a helyi fauna pillangóit tanulmányoztam egy bokron. Meglepően sokféle növény virágzott a teraszos hegyoldalba bekuckózott arborétumban, ráadásul a balatoni kilátás is egyre szebb lett, ahogyan felfele küzdöttük magunkat. A hely borászatként is működik, ahol szörpöket, borokat, sőt még a kettő elegyét is kínálják a megfáradt turista hadaknak, a bejáratnál pedig meg lehet vásárolni némelyik bent is megtalálható növényt. Csabi ugyan nem vett semmit, de azzal a határozott elképzeléssel hagyta maga mögött a kis standot, hogy a már most túlzsúfolt erkélyünkről mindenképpen hiányzik egy ciprus.

Afrikai hőség és múzeum  

Azokban az időintervallumokban, amikről nem teszek említést, előkerültek a társasjátékok. Magunkkal vittük a megunhatatlan Banget, a mókás Cat Lady-t és az idei nyár slágerét, a párkeresős, gyorsasági Twin itet, amiből kiderült, hogy valamiféle evolúciós oknál fogva a lányok gyorsabban vesznek észre két egyforma mintát a legnagyobb zűrzavarban is. Vagy az is lehet, hogy tévedek, és ez a képesség csupán a rengeteg zoknipárosítás eredménye.

A második napon a balatonedericsi Afrika Múzeumba látogattunk el (miután a fiúk úgy dönöttek, hogy hajnalban megmásszák a Badacsonyt). Utoljára a nagyszüleimmel jártam ott, és az egészből annyira emlékeztem, hogy a souvenir shopban kaphattam egy fehér pávatollat. A vadászház falaira felfüggesztett, üvegszemű állatok kevésbé rémlettek. Az elefántláb esernyőtartó előtt percekig álltam, mire feldolgoztam, hogy mit látok, eddig azt hittem, ilyenek csak a mesékben léteznek. Tonks egy hasonló példányt rúghatott fel a Főnix Rendjének Grimmauld téri főhadiszállásán. A múzeum kültéri látványosságai mellett nem kellett sok fantázia ahhoz, hogy harmincöt fokban megelevenedjen előttünk Afrika. A tevékkel nem értettem szót, viszont a struccok néhány eléjük vetett fűcsomó után úgy követtek a kerítés mellett, mint a kiscsibék a tyúkmamát, és még sokáig meredtek a távolba, miután a “nagypapakék” Volvó elhajtott velem.

Vihar a Völgyben 

A nyaralás időpontját a lehető legtudatosabban terveztük meg mindazzal együtt, hogy sokáig szállásunk sem volt. A Művészetek Völgye Fesztivál hetére érkeztünk, és nem fellépőt választottunk, hanem napot, amikor előtte és utána is tudunk pihenni. Délelőtt még megmártóztunk a révfülöpi strandon, aztán megcéloztuk Kapolcsot, abban a reményben, hogy a fesztivál első napjaiban még nem lesz tömeg. Valóban kellemesen szellősen tudtunk közlekedni. Laura estére kinézett egy programot Taliándörögdön, Jankovics Péter A zenegyűlölő című, komolyzenei koncerttel egybekötött stand-upját. Úgy gondoltuk, hogy fél óra alatt kényelmesen odasétálunk – nem pedig át, ahogyan ezt nagyobb távolságoknál szokás mondani -, és még arra is lesz időnk, hogy megtaláljuk a színpadot és kényelembe helyezzük magunkat.

A gondok ott kezdődtek, hogy mi a térképen látható rajz arányainak, és nem az apróbetűs figyelmeztetésnek hittünk, miszerint a két falu közötti távolság három kilométert és ötven percnyi sétát igényel. Egy kempinges lány azért megnyugtatott minket, hogy induljunk csak el az autóúton, jön majd Csigabusz – a Völgy hivatalos szállítóeszköze, amire ingyenes a felszállás a fesztiválozóknak -, intsük csak le, megáll. Megint az jutott eszembe, hogy a varázslók világba csöppentünk, ahol az ember csak előveszi a varázspálcáját és leinteget mindenféle Kóbor Grimbuszokat. Azért ezt mégsem tehetem meg minden nap. Magunk mögött hagytuk Kapolcsot, és a hegyek alatt sorakozó szalmabálák mentén elindultunk Taliándörögd felé. Már a napraforgómezőnél jártunk, amikor megpillantottuk a Csigabuszt. Átszaladtunk a menetiránynak megfelelő oldalra, és lelkesen integettünk még akkor is, amikor a tömött busz a vállát vonogató sofőrrel együtt faképnél hagyott bennünket. Egy órával később, Taliándörögd határánál a jelenet megismétlődött. Akkor már szedtük a lábunkat, ugyanis kezdett ránk sötétedni, és az elődás kezdő időpontja is vészesen közeledett. Odaértünk. A szabadtéri nézőtéren alig ültek, ezért az első dolgom az volt, hogy beálltam a lángosos sorba. Ott fogalmazódott meg bennem a fesztiválok egyik tanulsága – ha a lángosomat ugyanabban az olajban sütik, mint a baconöset, akkor az enyémnek is szalonna íze lesz.

Az előadásról, minden spoilert mellőzve, annyit árulok el, hogy nagyon jó volt, bár az utolsó negyed órát elmosta a vihar. Mivel az esernyőink a csomagtartóban pihentek Kapolcson, a legközelebbi buszmegálló pedig tíz perc sétára esett a színpadtól, a mini Globe színházba menekültünk be, ahol éppen egy új magyar rajzfilmről esett szó. Az eső viszont másfél órával később sem állt el, ezért összekapaszkodva megindultunk a megállóba, ami már tömve volt ázott sorstársainkkal, ahogyan a mellettünk húsz percenként elhaladó két busz is. Rajtunk kívül kevesen estek kétségbe, a kábító fesztiválfüstben többen népdalokat énekeltek és néptáncoltak. Mivel gyakorlott társasjátékozók vagyunk, akiknek a kooperációs megoldások a kedvencei, ezért összedugtuk a fejünket, és megbeszéltük, hogy kerül, amibe kerül, a következő járatra Csabinak mindenképp fel kell jutnia. Elég, ha ő eljut Kapolcsra, ahonnan vissza tud értünk jönni kocsival. Szóval Csabit felpaszíroztuk a buszra, és egy égimeszelő könyökével a hátában és egy raszta hajával a szájában megindult győzelmi útján. Húsz perccel később üres Csigabusz érkezett. Tíz perc múlva pedig még egy. 

Kedves ismerősök 

Vasárnap reggel összeszűkült szemekkel bepakoltunk, elköszöntünk a házi nénitől, és elindultunk vissza Pestre. Persze előbb megejtettük zarándokutunkat a káptalantóti Liliomkert Piacra. Beszereztük a szokásos medvehagyma pesztót, a kézműves szappanokat és egy üveg bort. Balatonfüreden pedig sétáltunk egyet a platánfák alatt, fagyiztunk és sütit zsákmányoltunk a Bergmannban otthonra.

Gyere velem a Badacsonyba!

A Balaton mellett sokkal több a programlehetőség, mint azt akár én, a megrögzött Balatonfan valaha gondoltam volna. Érdemes kérni és átlapozni a prospektusokat. A Művészetek Völgye a hétvégén még dübörög, ami minden viszontagság ellenére a kedvenc fesztiválommá lépett elő. Vega tanácsom pedig vegáknak: mindig nézzétek meg, hogy miben sül a lángosotok!

Szólj hozzá te is!

Még több Utazás

Már lehet utazni, de biztos, hogy kell is? covid-19

Már lehet utazni, de biztos, hogy kell is?

Három bakancslistás hely Magyarországon bakancslistás helyek

Három bakancslistás hely Magyarországon

Az én utcám: Harcsa Veronika az én utcám

Az én utcám: Harcsa Veronika