A szeptember minden évben éles váltással nyitja meg az új évszakot, a forró napok helyét egyik pillanatról a másikra veszik át a borult reggelek és az esős délutánok. A hűvösebb hétvégék ugyan nagyobb teret engednek a kirándulásoknak – távolabb merészkedhetünk a vízparttól -, de az esernyő vagy az esőkabát most már kötelező hátizsákbavaló. Ráadásul kétszer is meg kell gondolni, hogy mi legyen az úticél, egy kicsit még szeretnénk a szabadban időzni, de nem mellékes, hogy ha jön a zuhé, be lehessen húzódni valahova. Ezen a héten a hollókői palóc falvacskát vettük célba, ami tökéletesen megfelelt mindkét kritériumnak.
Hollókő, az élő palóc falu
Hollókő egy Budapesttől másfél órányi autóútra található palóc falu a Cserhátban. Különlegessége, hogy több mint száz éves, fehérre meszelt házikói az idő múlásával semmit sem változtak, mégsem skanzenként vagy múzeumként őrzik a hagyományokat, mindegyikük otthont ad egy-egy helyi családnak. Hollókő az UNESCO világörökségi listáján is helyet kapott.
Miután jegyet váltottunk az Ófaluba, célba vettük a macskaköves Fő utcát. Szinte minden ház udvarában almafa vagy körtefa nőtt, az ágaik roskadoztak a sok gyümölcstől, a csipkefüggönyös ablakokban muskátlik sorakoztak, a szélesre tárt kapuk mögött mégis mindenhol volt valami egyedi – pipacsmintás zsaluk, kerámiagombák, cirmos macska, kölyök kutya és persze egy múzeum, kiállítótér vagy boltocska. A házigazdák széles mosollyal fogadták a betérőt. A Gazduram Sajtboltjában tehéntejből készült sajtokat, a Kalácsosnál sajtos és túrós pogácsát kóstoltunk, mindegyikből hoztunk haza. Az Oskolában megkíséreltem tintával írni, bár a baba múzeumok engem mindig egy horror film első képkockáira emlékeztetnek, jó érzékkel megtaláltam a felmenőim népviseletét, és végül egyetlen üvegszem sem kacsintott rám. A Falumúzeumban pedig megtudtam, hogy azért festették a szobákban a tetőgerendát kékre, mert azt nem szeretik a legyek.
Annyi kézműves portékával találkoztunk, hogy a bőség zavarában semmibe sem sikerült véglegesen beleszeretnem, de akinek minden álma egy fonott kosár – amit én nemrég kaptam anyától – vagy egy kerámia bögre, biztosan nem tér haza üres kézzel. Egy helyi borász pedig becsalogatott minket a pincéjébe, ahol Tündérálmot és zöldveltelinit kóstoltunk. A táncház aznap sajnos zárva tartott, pedig hirtelen ellenállhatatlan erőt éreztem, hogy beleugorjak a palóc népviseletbe, amit ellenkező esetben meg is tehettem volna. A jókor lenni jó helyen örök érvényű mondás Hollókő életének minden napjára vonatkozik, ugyanis ha jól időzítesz, szemtanúja lehetsz az ünnepekhez kapcsolódó helyi hagyományoknak is.
A galéria megnyitásához kattints a képre!
Vár a sziklán
Hollókőnek vára is van, ráadásul nem is akármilyen. A legtöbb vár, ahol eddig jártam, mind a szívemhez nőtt, mindegyik másért, de kétségtelen, hogy a lélegzetelállító panoráma az összesnél nagy szerepet játszott, és az ember minél magasabbra mászik, annál inkább inkább eláll a lélegzete – minden értelemben. A felfele vezető lépcső aljában előttünk turista csoport tanakodott, hogy menjenek vagy maradjanak, és bár az egyikük rávágta, hogy ez az egész nem ér annyit, a vár kávézójában végül összefutottunk velük. Persze mi a kerülő úton mentünk, hogy megmutassuk milyen kemények vagyunk, ezért egy ideig csak a hegy oldalát másztuk, utána jöttek a lépcsők. Mire felküzdöttem magam az első panorámás várfal szakaszig, rájöttem, hogy az odalent méltatlankodó úriembernek nem volt igaza: nagyon is megérte a sok fújatás, nyögés és izzadás. Alattunk párás, kék fényben derengtek a fás ligetek, a mezők, a messzi hegyek, a legelésző tehenek.
A váron belül három termet rendeztek be, egyet viaszbábukkal, egyet fegyverekkel és egyet bútorokkal. A csigaházra emlékeztető épületet a tatárjárás után kezdték el építene, és az évszázadok alatt tovább toldozták-foldozták, közben több kézen is megfordult, például Csák Mátéén. A legenda szerint a falu is várról kapta a nevét, mikor ugyanis a szomszédos Pusztavárhegy ura, Kacsics András elrabolt egy szép lányt és az épülő vár egy termébe záratta, dajkája holló képében utána repült és éjszaka elhordta a köveket, hogy ne tudják folytatni a munkát. Kacsics András végül visszaadta a lányt.
A sártúra
A vár körül fut az Országos Kéktúra vonala, ezért a Világörökség részét képző táj tökéletes kiránduló helyszín. Egy száraz napon. A Vártúra tanösvény a parkolótól a várig, majd az Ófaluig vezet, a Kertekalja ösvény pedig megkerüli a Várhegyet, csak azután visz vissza a parkolóba. Mi stílusosan, légvonalban vágtunk neki a természetnek, egyedül azzal nem számoltunk, hogy egész éjjel esett az eső, és az ösvényen állatok is járnak, ezért ahelyett, hogy kiélveztük volna a háborítatlan csendet és a friss levegőt, az életünkért küzdöttünk a sárban. Egyre több föld tapadt a bakancsomra és egyre több bogáncs akadt a bokamelegítőmbe, és amikor már nem tudtam elképzelni, hogy lehet ennél rosszabb, megjelentek a legyek, akik eldöntötték, hogy mindenáron kortyolnak a szemfolyadékomból. Ennek ellenére azt mondom, hogy érdemes végig sétálni a legelőkkel és rétekkel szegélyezett ösvényen, ami átszeli az erdőt is – főleg, ha nem kell ehhez hasonló körülményekkel megküzdeni.
Gyere velem Hóllókőre!
A faluba felnőtt jegyet 3500, kedvezményeset pedig 2500 forintért válthatsz, amivel beléphetsz az Ófalu múzeumaiba és kiállításaira, a várba, kóstolót kapsz a Gazduram Sajtboltjában és a Kalácsosnál, illetve ajándékot a Bőrdíszművesnél és egy frissítőt a vár büféjében. Külön-külön is vehetsz belépőt, sőt a főutcába és a boltocskákba jegy nélkül is bemehetsz. A faluban éttermet és szálláshelyet is találsz, ha több napra maradnál a környken.
Fotók: Jakab Csaba
