2018. november 02. | Fejes Réka

Gyere velem vidékre: egy őszi nap a Skanzenben

Természetjárás és időutazás Szentendrén.

„Megnézzük a Skanzent fél óra alatt, aztán még marad időnk a Karácsony Múzeumra is” – mondta Csabi, amit a látogatásunk második órájában idéztem fel neki a harmadik tájegység házai között bolyongva. Szentendre olyan Budapestnek, mint Balatonfüred Veszprémnek, az ember azért pattan autóba vagy tömegközlekedésre és megy oda, mert a természet közelségére, hangulatos sétára vágyik – persze biztonságos távolságban a várostól. Már megvan a jól bejáratott útvonalunk, amit általában keresztez az isteni olaszos a Duna parton, a titkos sikátor titkos lángosozója vagy a kézműves fagyizó. Csupán egyszer tértünk el ettől a rituális zarándoklattól, amikor megnéztük a japán kertet, de végül ekkor is a városközpontban kötöttünk ki. Ezúttal merész elhatározásra jutottunk, és tettünk egy lépést Szentendre alaposabb felfedezésének irányába, és ellátogattunk a Skanzenbe. A Karácsony Múzeum azonban még mindig várat magára.

Nyitva felejtett ajtók

A múltkori, huszonhárom kilométerre sikeredett túránk után, Csabi ötlete, miszerint ebben a szép, őszi időben kirándulhatnánk egyet, süket fülekre talált. Persze az erdőjárás iránti lankadó lelkesedésem annak is betudható, hogy a szakdolgozatom írásának a hajrájában vagyok, és minden reggel rácsodálkozom arra az emberfeletti akarásra, ami végül kidob az ágyból. Arról nem is beszélve, hogy a lábaim már-már ülő pozícióba merevedtek a sok gép feletti görnyedéstől. Nekem egy szép, őszi nap most tehát rövid, napsütéses sétát jelent. Mivel Csabi a skanzenlátogatást fél órásra saccolta, én másfél órát adtam neki, ami a körülményeket tekintve abszolút vállalható időtartamnak tűnt. Arra egyikünk sem számított, hogy egész napos programot néztünk ki magunknak.

A honlapon és a bejáratnál feltüntették, hogy a Skanzen bejárásához bérelhetünk biciklit, de szombaton és vasárnap a kisvasút is rendelkezésünkre áll. El kellett volna tűnődnöm a jeleken. A múzeum azonban profin felkészült minden látogató igényeire. A bejárattól pár száz méterre pékség jött szembe velünk. Biztos vagyok benne, hogy ha akkor nem állok be a sorba két pogácsáért, még mindig egy padon gyűjteném az erőmet arra, hogy megtaláljam a kijárathoz vezető ösvényt. 

A fáradtságtól meggyengült fizikai állapotom ellenére valóban jó ötlet volt a Skanzent választani. A klímaváltozás miatt csak sejthetjük, hogy idén még mennyi szép, őszi napunk van hátra december végéig, de ha ez volt az utolsó, jól töltöttük el. A házak előtt mézsárga levelű fák sorakoztak, a tiszta időben kirajzolódtak a Skanzent körülvevő hegyek, és mi olyan hálásan ültünk le egy-egy napsütötte padra, mint az ablakpárkányokon és asztalokon szundító macskák. A kézműves tárgyak iránti szenvedélyem is újjáéledt, biztos vagyok benne, hogy a konyhám többé nem konyha mézeskalács forma és virágmintás tejesköcsög nélkül.

Hét tájegységet jártunk végig – egyben éppen filmet forgattak -, és érdekes módon nehéz volt megszokni, hogy anélkül nyitottunk be a házakba, hogy külön meghívást kaptunk volna. A legérdekesebb épületek azok voltak, amelyek valamilyen mesterséget mutattak be. A legtöbb helyen népviseletbe öltözött, lelkes dolgozók mutatták be a helyiség funkcióját, ahova éppen beléptünk. Az egyik házban kötényes néni szorgoskodott a kemence körül – készültek a mézeskalácsok -, a másikban pödört bajszú férfi magyarázta a vízimalom működését.

Skanzen gyerekeknek és huszonhat év alatti fiatal felnőtteknek

Lassan abba a korba érek, amikor már a diákigazolványomnak sem veszem hasznát. A Skanzenben ifjúsági jegyet huszonhat éves kor alatt adnak. Ugyan a múzeum szerint még “ifjú” vagyok, de a játszótereiket már tizenhárom éve nem használhatom. Pedig micsoda játszóterek! Szinte minden tájegységnek vannak gyönyörű, festett és fából faragott játékai, amik általában valamilyen mesebeli tematikát dolgoznak fel. Nekem csak a háromfejű sárkány szelektív hulladékgyűjtő maradt. A szívem a gyerekgazdaságban fájt a legjobban, igaz, a falóra nem mertem már felülni, gyerkőcsokadalom hiányában leszüreteltem a fakukoricát a fanövényről, és a fatehenet is megfejtem.

Bár a Skanzen távolságait nem feltétlenül apró lábakra tervezték, a legkisebbeket is igyekeznek lekötni. A bábszínházban játszhatnak a bábokkal, a szatócsboltban az eladó vagy a vásárló szerepébe bújhatnak, készíthetnek kukoricacsuhéból bárányt, sőt, még kukoricán is térdepelhetnek. A gyertyaöntésnél aztán én is diszkréten hozzájuk csapódtam. Szerényen mártogattam velük a kanócot a parafinos tálba, majd a hideg vízbe, és csak akkor könnyebbültem meg, amikor a szülők egyre lelkesebben ajánlgatták csemetéiknek, hogy szívesen átveszik tőlük a kőre csomózott gyapjúfonalat, ha már nagyon elfáradtak. Végül egy biciklis banda vette birtokba a helyszínt, és pedig büszkén kivonultam a ferdére sikerült gyertyámmal.

A nagykunsági állattartó tanyán egy kisfiú világosított fel minket az állatok neveiről, a tehénéről, a szarvasmarhákéról, a lovakéról és a két pulijéról, akiket Mákosnak és Gubának hívtak. A ludak és tyúkok megnevezésébe azonban nem ment bele.

Utazás térben és időben

A skanzenlátogatásból végül alapvetően túra lett, nagyjából négy órát járkáltunk a házakból ki és be, pihentünk a napon és derítettünk ki érdekes és hasznos információkat nagyanyáink háztartásának a titkairól. Miután nem olyan régen lettünk friss mosógépszülők, a köveskáli mosóban ámulva olvastunk arról, hogy nem is olyan régen egy nagymosás három napig is tartott, viszont akkoriban sokkal jobb praktikáik voltak a makacs foltok eltüntetésére, mint nekem valaha is. A felföldi mezővárosba már csak a legkitartóbbak jutottak el, az Észak-Magyarországi faluban pedig az volt az érzésünk, hogy egy alternatív, apokaliptikus múltba csöppentünk vissza. A kijárathoz szó szerint torony iránt indultunk vissza, a mezőt átszelve Csabi elégedetten állapította meg, hogy tulajdonképpen a természetben kirándulunk.

Gyere velem a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba!

A Skanzen parkolójába 900 forintos a napijegy, a felnőtt belépő pedig 2000, az ifjúsági (26 éves korig) 1000. Igénybe vehetsz csoportos tárlatvezetést is 7800 forintért, de a legtöbb helyen a dolgozók szívesen válaszolnak a kiállításokkal kapcsolatos kérdéseidre. A pékségben a langalló 450, a pogácsa 180 forint, de árulnak kézműves különböző kézműves kenyereket is. A bejárat mellett étterem is található, a Jászárokszálllási Fogadó, ugyan mi nem próbáltuk ki, a pékségben bőségesen felszerelkeztünk a napra. Érdemes figyelni a programjaikat is, szinte minden hónapban készülnek valamivel, november 10-11-én például Szent Márton újborfesztivállal és libatorral.

Szólj hozzá te is!

Még több Utazás

Németország egyik legszebb hídja bazalt

Németország egyik legszebb hídja