Hol együnk, ha utazunk?

2018. október 29.
Városnéző túrára készülsz a hosszúhétévégén? Kövesd Futureater tippjeit, és találd meg a számodra legizgalmasabb éttermeket és további gasztro-célpontokat.

Egyre könnyebb a rövid utazások során is felfedezni, hogy egy-egy városban hol adják a legfinomabb ételeket. Ezzel együtt egyre magasabbak is az elvárásaink: már a néhány napos túra alatt is szeretnénk megtalálni az ízlésünknek (és persze a pénztárcánknak) leginkább megfelelő éttermeket és kávézókat. A helyismeret pótlására ma már ott a végtelen internet, alább pedig összegyűjtöttünk a legjobb taktikákat, amivel az információ-áradatból kiválogathatjuk az igazi gyöngyszemeket.

Hogyan esznek helyben?

Ha valóban meg szeretnénk ismerni egy ország specialitásait, legelőször érdemes kicsit tanulmányozni a helyi étkezési gyakorlatot. Mielőtt nekilátnánk az ideális étterem felkutatásának, térképezzük fel, hogy a célországban mikor mit esznek az helyiek. Hiába keresünk bőséges reggelit például Olaszországban, amikor a legtöbb olasz inkább csak egy espresso-t iszik reggelire, maximum egy kisebb sütivel kísérve. A végtelen lakomák este érkeznek, hiszen vacsorára az előétel után kétféle főétel is következik: primi piatti, azaz első fogás, rendszerint tészták vagy rizses ételek, utána pedig secondi piatti, azaz második fogás, főként húsok és halak, akár köret nélkül, vagy minimális kísérővel.

Franciaországban járva is érdemes figyelni az órát, sok étterem ugyanis csak ebéd és vacsora szervizt működtet, azaz nagyjából délután 3 és este 6 óra között egyáltalán nincs nyitva az étterem, vagy ha nyitva van, akkor is csak italokat, maximum néhány kisebb harapnivalót szolgálnak fel.

Ha mégis a bőséges reggelik szerelmesei vagyunk, a legjobb hely számunkra talán Berlin vagy Törökország – itt egy laza vasárnapi brunch, vagy egy átlagos török reggeli a legízletesebb élményt tartogathatja. Ennek megfelelően számos étteremben és kávézóban találkozhatunk a reggelik széles választékával, amit sok helyen akár a délutáni órákban is kirendelhetünk.

Az Instagram a legjobb infóforrás?

Ha már van valamilyen képünk a helyi étkezési szokásokról, akkor jöhet a konkrét feladat: hogyan találjuk meg azokat az éttermeket, amikkel igazán elégedettek leszünk. A leglátványosabb és legegyszerűbb kiindulópont, ha megnézünk néhány város-ajánló youtube videót – a hasznos tippeken kívül ezekből könnyen be tudjuk azonosítani, hogy mire lennénk kíváncsiak, és mi az, ami valójában nem érdekel minket, vagy egyszerűen csak túl drága a tervezett utazási költségvetésünkhöz képest.

Utazás előtt sokan keresnek éttermeket a Tripadvisoron keresztül, azonban érdemes odafigyelni: nem biztos, hogy egy random vendég ugyanazokat a szempontokat veszi figyelembe az értékelésnél, ami nekünk is fontos. Különösen igaz lehet ez a számla nagyságára, épp ezért mindenképpen érdemes az értékelő oldalakon kívül a kiválasztott éttermek honlapját is tanulmányozni.

Ha pedig az ízek és az árak helyett az elsődleges szempont az esztétikum, akkor dobjuk le a gátlásokat, és keressünk a “most instagramable places in…” (“ezek a helyek mutatnak a legjobban az Instán az … városban”) kifejezésre. A hihetetlen fotóáradat mellett meglepően sok jó tippet találunk így online gasztro-szempontból is.

Az éttermeken túl

Ne feledjük, nem csak elsőosztályú éttermeken keresztül ismerhetjük meg a helyi gasztrokultúrát. Akár van főzési lehetőség a szállásunkon, akár nincs, mindenképpen érdemes meglátogatni a helyi piacokat, ahol megismerhetjük, milyen alapanyagokkal főznek leginkább az adott ország lakó. Ráadásul ezek azok a helyek, ahol bármikor találkozhatunk számunkra addig teljesen ismeretlen alapanyagokkal is.

Ahogy az éttermek időbeosztása, a piacok típusai is nagyban eltérhetnek országok szerint. Míg egyes helyeken (például Prágában) az autentikus termelői piacokat egészen könnyű megtalálni, máshol sokkal inkább szem előtt vannak a mára főként csak a turisták által látogatott piacok (Barcelonában legendás a La Boqueria, de manapság inkább csak az eladók helyiek).

Ha pedig nem az alapanyagokra fókuszálunk, akkor tökéletes választás a Mautner Zsófi által “evőpiac”-nak nevezett intézmény. A lisszaboni Time Out Market péntek vagy szombat este a gasztro-őrültek mekkája, de Berlinben járva a Markthalle Neun, Londonban pedig az Old Spitalfields Market kihagyhatatlan célpont bárkinek, aki szeretne ismerkedni a helyi specialitásokkal.

Futureater

Fotó: Angela Pham, Unsplash