Mindenekelőtt szögezzük le, hogy a medvehagymát nem lehet nem szeretni. Persze én könnyen beszélek, a nagymamám isteni pogácsát süt belőle és a hűtőnket minden nyáron feltankoljuk a káptalantóti Liliomkert piacon kapható pestóval, ami aztán a vasárnap reggeli pirítósra meg tojásrántottára kerül. A medvehagymával mégsem azért szövődött élethosszig tartó, bensőséges kapcsolatom, mert olyan finom vagy mert olyan sokoldalú, hanem azért, mert gyerekkorom legemlékezetesebb túráinak fontos résztvevője volt. Nincs is jobb annál, mint egy csokor frissen tépett levelet a tűz felett megpirított kenyérre pakolni – és beleharapni.
Bánd?
Bánd. Mindig meglepődöm, hogy azok az ismerőseim, akik nem Veszprém környékén cseperedtek fel, még sosem hallottam Bándról. De ugyan miért is hallottak volna a Bakony lábánál fekvő kis községről? A községről, ahol a nagyszüleim összeházasodtak – a faluban ők voltak az első katolikus-református pár -, ahol a dédimamám udvarában öt évesen rájöttem, hogy nem érdemes hergelni a kakast, ahol egyszer anyával minden bánatunkat a Séd vízébe kiabáltuk gumicsizmánkban bokáig merülve a patakban, és ahol olyan sokat kirándultunk. Bánd, ahol márciustól áprilisig medvehagymamező borítja a hegyoldalt.
A túránk sztárvendége ezúttal a nagymamám volt, aki útravaló elemózsiával megtömött hátizsákkal, túrabakancsban, nordic walking botjaival a kezében, tettre készen várt ránk reggel, hogy felvegyük. Bánd Neustift nevezetű részében parkoltunk le a focipálya és a komótosan csobogó Séd között. Az erdőig néhány percnyi sétát tettünk meg az utolsó házak között, a hegyre a tiszafás kapuján túl hóvirágokkal szegélyezett lépcsősor vitt fel. A mama egy ideig elgondolkodva meredt az ösvényre, majd közölte, hogy menjünk csak nyugodtan előre, ő majd a saját tempójában követ minket. Alábecsülte a képességeit, ugyanis amíg bevártam a hóvirágokat fotózó Csabit, ő már megközelítőleg félúton járt a hegycsúcs felé.
Medvehagyma rengeteg
Sokáig szkeptikusok voltunk az információval szemben, miszerint ha máshol nem is, a tisztafásban biztosan találunk majd medvehagymát. Egy darabig ugyanis valóban egyetlen szál sem jött szembe. Aztán ahogy egyre feljebb értünk, feltűnt egy-egy csokorra való, végül már mindent medvehagyma borított. Megnyugodtam – ebből már lesz pogácsa is, pesto is.
Gondos körültekintéssel választottam ki minden egyes letépett levelet, logikai alapokon nyugvó stratégiám ugyan nem volt, azt téptem le, ami engem és csak engem szólongatott, miközben Csabi környezetvédelmi szempontokat is fontolóra vett, ügyelt a hagymák épségére és egy tőröl csak néhány levelet szedett le. A mi technikánkkal egy adag pogácsára való medvehagymát megközelítőleg fél napig szüretelhettünk volna. Szerencsére a finomkodó csipegetésünk alatt a mama egy egész vászon szatyrot megtöltött.
Megkönnyebbülve folytattunk az utunkat felfele. A dr. Majer Antal kilátóról körbetekintettük a környéket – még a Balaton egy icipici szegletére is ráláttunk – aztán elmajszoltuk a szombati ebédről maradt rántott zöldségeket, természetesen medvehagymával.
A szentgáli őstiszafás
Láttunk már hóvirágot és medvehagymát, de a híres nevezetes tiszafából még csak néhányat, amikor elindultunk a visszafelé vezető ösvényen. A tiszafás – aminek a fái a Bükkön kívül egyedül itt, a Déli-Bakonyban őshonosak – még előttünk állt. Felfele ment találkoztunk egy bácsival, nyomában a népes családdal, aki elbüszkélkedett, hogy ő egészen Heves megyéből jött el idáig, hogy láthassa a tiszafást, ugyanis neki is van egy otthon az udvarán.
Hamarosan visszafordultak mind, nem gondolták, hogy ennyit kell menni, pedig ha a másik irányból indulnak neki az ösvénynek, éppen a tiszafaalagút bejáratához jutottak volna. A medvehagyma szőnyeggel és örökzöld fallal szegélyezett útunk a völgybe vitt. A hegy lábánál tértünk vissza Bándra a nyolc kilométeres kirándulásunkról, de még aznap még egy fontos feladat előttünk állt.
A mama méltán híres medvehagymás pogija
Azonnal hozzáláttunk a medvehagymás pogácsa megsütéséhez, amint visszaértünk Veszprémbe. Egy deci tejben megfuttattunk három-négy deka élesztőt egy kis cukorral, a pogácsa hozzávalóit pedig összemorzsoltuk, majd az élesztővel összedolgoztuk. Az így kapott tésztát kisodortuk és bőségesen megszórtuk a felaprított medvehagymával. Összehajtogattuk, és félretettük pihenni fél órára. Ezután ismét kisodortuk és megszórtuk medvehagymával, másodszor is fél órát pihentettük. Végül utoljára kisodortuk, pogácsa formákat szaggattunk belőle, megkentük a tetejét tojással és száznyolcvan fokon fél óra alatt aranybarnára sütöttük.
Gyere velem medvehagymázni a bándi tiszafásba!
Kevesen tudják, de a medvehagyma szedésnek vannak szabályai. Nem gyűjthetünk belőle többet, mint amennyi a személyes szükségletünk, de ez a mennyiség szerencsére nem csekély, fejenként két kilogramm. A medvehagymát könnyen össze lehet keverni a gyöngyvirággal – ami viszont mérgező -, nagyon hasonló a levelük, az illatukat viszont könnyű megkülönböztetni, ennek ellenére gyűjtögess éberen. Nem csak gyöngyvirágot szakíthatsz le véletlenül, de a zöld levelek között megbújó, védett hóvirágot is.
Fotók: Jakab Csaba
