Egy finn hotelben kevesebbet fizet a környezetbarát vendég

2019. október 29.
Egyre nagyobb hangsúlyt kap a fenntartható és környezetbarát utazás, mint a környezetvédelem egyik fontos területe, ahol sok változtatásra van szükség. Egy új finn hotel izgalmas konstrukciót talált ki a vendégeinek: akik hajlandóak az ökológiai lábnyomot csökkentő lépésekre ott tartózkodásuk alatt, kevesebbet kell majd fizetniük.

2022-ben nyílik meg a finnországi Kontiolahtiban található Arctic Blue Resort ökohotel, 450 kilométerre északkeletre Helsinkitől. A hotel egészét a természet inspirálta, és olyan fenntarthatónak tervezték, amennyire csak lehetséges. Természetes anyagokat használtak az építéséhez, megújuló energiaforrásokat alkalmaznak a fűtéshez, világításhoz, emellett saját vízkezelő rendszert építettek. Minden szobának külön tematikája lesz, így a vendégek választhatnak, hogy csillagos ég alatt akarnak aludni, vagy egy erdő látványát élveznék inkább.

“Világszínvonalú, ugyanakkor környezetbarát vakációt szeretnénk kínálni az embereknek, amelyhez hozzá tartozik a vendégek itt tartózkodásuk alatti emisszióját figyelembe vevő árazás” – mondta Mikko Spoof, a hotel alapítója és vezetője. A látogatók, kevesebb energia használatával, környezetbarát tevékenységekkel és akár az étrendjükkel is befolyásolhatják nyaralásuk ökológiai lábnyomát.

A szálloda figyeli majd a vendégek víz- és áramfogyasztását például. Emellett ha valaki a közeli erdőben fát ültet, szintén csökkentheti a költségeit. A hotel gondoskodik azokról a tevékenységekről is, melyek minél jobban kiszakítják az embereket a digitális világból, hogy teljesen feltöltődhessenek náluk. Télen például jeges vízben való úszás és hótalpas túra, míg nyáron evezés és erdei bogyószedés várja az ide látogatókat. 

Forrás: The Lonely Planet
Fotó: Getty Images