Csabankó Zsolt (41) és 29 éves társa, Ouatiki Nawel mindent maguk mögött hagyva indultak el, hogy körbehajózzák a világot. Mindezt szerették volna másokkal is megosztani, hogy mi is átélhessük a „Kundalini” életérzést. De hogyan is kezdődött?
Honnan ered a hajózás iránti szerelem az életetekben?
Zsolt: A vitorlázás iránti szerelem abszolút gyermekkorom óta jelen van az életemben. Mivel alföldi gyerek vagyok, és abban az időben nem igazán volt lehetősége a családoknak külföldre utazni, így mindig a Balaton volt a cél az évi egy nyaralás alkalmával. Hat vagy hét éves lehettem, amikor életemben először láttam igazán közelről, a nádas mögül kibukkani egy kecses vitorláshajót. Olyan nagy hatással volt rám, hogy attól kezdve folyton a vitorlásokat bámultam távcsővel a partról minden nyaralás alatt. Teltek múltak az évek és 2006-ban megengedhettem magamnak, hogy vásároljak egy apró vitorlás hajót a Balatonon. Már akkor tudtam, hogy rengeteg kaland vár rám. Lassan-lassan a hajózás felé fordultam üzletileg is és az olaszországi Salentóban sikerült kedvezményesen megszereznem egy 5 hajós Bavaria charterflottát egy olasz bank segítségével. A hitel visszafizetése után eladtam ezeket az egytestűeket és elkezdtem Európában hajók adás-vételével komolyabban foglalkozni. Úgy láttam, hogy az európai cégek alacsonyabb árakon kínálják ugyanazon típusú hajókat, mint a Karib-térségben. Merész elhatározásra jutottam, a meglévő katamaránokat átvittem a Karib-szigetekre, és vállalkozásépítésbe kezdtem. Jelenleg a Karib-térségben a hajóim charter menedzsmentjével foglalkozom. Az álomból valóság és megélhetés lett. Így kerültem ide ebbe a csodálatos és érdekes világba!
Nawel: Mielőtt megismertem Zsoltot, előtte – egy balatoni vitorlázást leszámítva- nem volt hajós élményem. Korábban pénzügyi területen és a vendéglátásban dolgoztam.
Hogyan ismerkedtetek meg?
Nawel: Egy közös barátunkon keresztül ismertük meg egymást. Órákat beszéltünk egy olyan témáról, amiben kicsit sem egyezett a véleményünk. Az lett az eredménye, hogy elkezdtünk közösen dolgozni egy hajózástól független projekten. A többi már adta magát.
Mikor döntöttétek el, hogy útnak indultok?
Zsolt: Évek óta fel volt rajzolva ez az út az életem térképén. Vártam a pillanatot, és annyit tudtam, hogy a 40. születésnapomat valamelyik óceán közepén fogom ünnepelni. Így is lett. 2016-tól élem a mindennapjaimat a tengeren, azóta 365 napból 330-at itt vagyok. Nekem a tenger az igazi otthonom. Nawel 2018-tól csatlakozott hozzám fokozatosan. Ő nehezen tud elszakadni a civilizációtól és igazából számára ez inkább kaland és utazás, mint életforma. Gyakran van otthon.
Nawel: Zsolt már akkor is sokat utazott, amikor megismertem. Mondogatta, hogy egy hajón fog élni és körbeutazza a világot, de még a hajós múltja ellenére sem hittem, hogy komolyan gondolja. Végül egyszer küldött egy képet az új otthonáról, ami egy hatalmas vitorláshajó volt, és megkérdezte, vele tartok-e? Egy pillanat alatt döntöttem, azonnal igent mondtam. Együtt világgá mentünk.
Miért éreztétek úgy, hogy mennetek kell?
Zsolt: Mindig is tudtam, hogy ez az utam… Valójában nem is volt számomra kérdés, inkább a körülöttem lévő embereknek volt furcsa, hogy egyszer csak elindultam egy 6,5 méteres hajóval egyedül és őrült távolságokat hajóztam. Abban a hajóban még ágy sem volt, a vitorlákon aludtam. Később jött a “nagyhajós” kaland, ahol már voltak ágyak is. Ez kívülről olyannak tűnhet, mint egy nyaralás. Visszatérve a kérdésre: mindenki volt már úgy, hogy ki akar lépni abból, amiben van és világgá akar menni, mert azt érzi, hogy “Kicsikét szűk a világ nekem, Keresem benne még a helyem!” Talán valami ilyesmi érzés lehetett. Ezért aztán világgá mentem. Nem volt könnyű döntés. Sőt, életem legnagyobb döntése volt, de csodálatos dolgot, a szabadságot és a mindennapok nyugalmát, békéjét, egy élhető életet kaptam cserébe. Itt tapasztalja meg az ember, hogy mennyire másképpen is lehet élni. Szívesen megmutatom bárkinek. Vegyen egy repülőjegyet és jöjjön ki.
Nawel: Otthon csak a mókuskerék volt. Két helyen dolgoztam egyszerre és mellette egyetemre jártam. Egyáltalán nem volt szabadidőm és pénzem is csak annyi, hogy éppen fedezte a kiadásaimat. Úgy gondoltam akkor is, és most is ezt gondolom, hogy ez nem csak a kezdeti nehézség. Szerintem ez egy általános jelenség a hétköznapokban, nehéz kiteljesedni, még nehezebb inspirálódni. Én a világ színeire vágytam és mertem elindulni.
Mi volt az eddigi legnagyobb tanulság számotokra?
Zsolt: Egy álmom vált valósággá, fantasztikus dolog utazni és így élni. Azt hiszem, a tanulság annyi – bár nem volt könnyű elindulni -, hogy megtettem és ezt sosem fogom bánni. De ha nem indulok el azon a napon, akkor minden nap eszembe jutna, hogy de jó lett volna megpróbálni. Bármi is legyen az álmod, ha ma elkezdesz tenni érte, akkor biztos vagyok benne, hogy mához egy évre már arról beszélgetnénk, hogy milyen boldog vagy, mert a magad útját járod. Nincsen szükséged ehhez semmi másra csak az elhatározásra és a kitartásra.
Nawel: Két éve úton vagyunk – én kisebb megszakításokkal – és sokszor elcsodálkozunk, azon, hogy néhány helyen vajon hogyan, és miből élnek meg az emberek, és honnan jön ez a felszabadult jókedv és boldogság. Ezeken a helyeken az emberek segítik egymást, nem elnyomják. Bárhol, ahol eddig jártunk az emberek jóindulattal fordultak felénk, segítettek, akkor is, ha nem is kértük. Emlékszem Marokkóban leintettünk egy üres taxit, beszálltunk, és útközben a sofőr többször megállt, hogy felvegyen még olyan utasokat, akiknek az úti célja nem jelentett kerülőt, ezzel a mi útiköltségünket jóval lecsökkentette. Már hatan ültünk egy 5 személyes autóban, amikor egy rendőr leintette a taxit, és beszállt hetedik utasnak. A világban nagyon sok helyen nem a pénz, az ember a prioritás. Élni és élni hagyni. Számomra ez a legnagyobb tanulság, és boldog vagyok, hogy a csodás tájak és az utazás élménye mellett, ezeket is megtapasztalhatom.
Mi az, amiről nehéz volt lemondani?
Nawel: Igyekszem megtalálni az egyensúlyt a szüleimtől távol töltött idő és a hazautazásaim között, valójában úgy érzem, hogy nem kellett lemondanom semmiről.
Zsolt: Bizonyos értelemben mindenről: nem tudok találkozni mindennap az édesanyámmal, de hála a technikának mindennap látjuk egymást. Bizonyos értelemben azonban semmiről: kényelemben és biztonságban élek. Megvan mindenem, amire szükségem van, sőt még talán több is: teljesen felszerelt konyha, hűtők, tengervíz tisztítórendszer, napelemes áramellátás, tévé, műholdas telefon, internet, 5 szoba, 5 zuhanyzó, nappali, konyha… Mindenből a legmodernebb felszerelés. Minden reggel egy csodálatos öbölben ébredek, látom a napfelkeltét és a napnyugtát, együtt élek a természettel és a magam ura vagyok.
Nézd meg a bemutatkozó cikkhez készült videót!
A Kundalini vitorlás kalandjait ITT követheted nyomon!
