Felébredek reggel… nem nyitom ki a szemem… figyelek a hangokra… hallom és érzem is a szelet. Hallom, ahogyan az állókötélzet „szétvágja” a szemből érkező, süvítő, suhanó, tekergő, kanyargó, mélyen búgó láthatatlanságot… a távolból egy hajó köteleinek a hangját hallom… időről időre nekicsapódik az árbocnak… hol ritkábban, hol sűrűbben. Ritmustalan „csapkodás” ez! A sirályok visító éneke alatt, a természet zenéjét díszítő lüktetés. Még csukva a szemem, de látom magam előtt a bóján üldögélő, a mólók végén tipegő izgága madarakat… tollászkodnak… égnek emelt csőrükkel vajon – visítva – miről mesélnek? A kabinom résnyire nyitott tetőablakán keresztül bekúszó szél végigsimogatja a vékony takarót… érzem a testemen… jóleső hűvös érzés, kora reggeli ébresztő. Ki tudja, merre járt? Ki tudja, mit ölelt, érintett és simogatott korábban? Mikor kellemes, langyos, gyenge szél simogatja az arcunk, akkor valahogyan nem is gondolunk arra, hogy a gyenge szél is messziről jön. Szorítom a szemem… valahol a tudatalattim sem engedi… és már én sem akarom kinyitni, mert félek szembesülni újra azzal, hogy egyedül fekszem az ágyunkban… Szeretem átölelni Nawelt… Megcsókolni, és jó reggelt kívánni, miközben magamba szívom az illatát… Kinyitom a szemem, és igen, egyedül vagyok! Hanyatt fekve mindkét tenyerem az arcomra teszem, veszek egy mély lélegzetet, és közben lecsúsztatom a kezem az arcomon, kinyújtom magam elé, összekulcsolom, kifordítom a kézfejem, és megfeszítve a testem nyújtózom… Ásítok egy hatalmasat… A szalonból már csészék hangját hallom… és igeeeeen, már érzem is a kávé illatát! „Jó reggelt!” – indulhat a nap.
Bemutattuk, hogy a korona elsődleges hatása miatt készültünk a kijárási tilalomra, ami itt nagyon szigorú és nagyon komoly, 24 órás dolog. Lógó orral, de nem megtörve vonultunk úszó „börtönünkbe” 2 hétre. Nem mehettünk ki a partra. Senki nem lehet az utcákon. Ezt olyannyira komolyan vették, hogy egy helyi egyházi vezetőt is bebörtönöztek, mert megszegte a tilalmat, és bement a templomba online misét tartani a közösségének. Itt nem viccelnek! Az emberek 98%-a fegyelmezett és következetes e téren. A vitorlás közösség egy igazán kellemes közeg. Kívánom, hogy mindenki ilyen szomszédokkal vehesse magát körbe az életben, ebben a durva helyzetben.
Innen üdvözlöm Dave-et, a kanadai vén rókát egy kis Jeanneu 32-es fedélzetén, a brit Iant és párját az árboc nélküli, kis, 45 lábas lakóhajójukon, ami túlélte az Irma hurrikánt. Persze a leghihetetlenebb dolog, hogy a karanténba vonulásunk első pár napjában már kiszúrtam a „radaron” egy romániai cirkálót, egy Harmony 47-es vitorlás hajót. Pár napig követtük a mozgását, és egyszer csak – a bázisunk – Soper’s Hole felé vették az irányt. Érkezésükkor nem számítottak arra, hogy a VHF rádió 16 csatornáján egy magyar gyermekdal sajátos előadásmódjával találkoznak itt, a Karibi-térségben. Nagyot néztek a Hargita nevű hajó fedélzetén, mikor…
„Hargita, Hargita táncol, körben az angyalok ülnek” sorokat énekeltem a rádióban az üdvözlésükre!
A fedélzeten egy székelyudvarhelyi négy tagú család volt, akik megörültek nekünk, és természetesen jó volt hallani az ízes székely beszédet nekünk is. Kobra kapitány szomorú volt, mert gyermekkora óta dédelgetett álma – földkerülés vitorlással – végét jelentette a koronavírus okozta helyzet. Neki nem ez az első ilyen „nem hétköznapi” húzása… Ő már körbetekerte bringával a Földet, mászott meg legendás csúcsokat, és gyalogolt a szülővárosából a Vatikánba. Igazi szabad gondolkozású és lelkű ember, aki két lábbal áll a földön, de mégis nagy álmodozó!
Kapóra jött a találkozás, mert friss döntés után voltak… a családot „hazamenekítette”, ő pedig az Atlantin átviszi a hajót Európába. Sikerült egyfős legénységet szerveznie a hazaútra. Kobra és Sam a Hargitával átszelik az óceánt.
Na, de kanyarodjunk vissza a mi történetünkhöz… Bevásároltunk és Kobra hajójának a felkészítésével töltöttük a mindennapjainkat a kis öbölben itt, Tortolán.
Nem sok minden hozzáfűznivaló van az elmúlt pár héthez… nézzétek meg a videót, és láthatjátok hogyan teltek a napjaink.
Most készülünk mi is a nagy kalandra, le kell menjünk négyen Martinique-ra… Orsi, Roman, Ádám és én a koronavírus okozta helyzet túlszabályozottságában indulunk neki innen, a Virgin-szigetekről az Antillákon át Le Marin öblébe.
Nem tudjuk mi vár ránk, de bízunk a legjobbakban.
Addig is nézzétek meg a videót, és gondoljon mindenki egy kicsit a Hargita vitorláshajóra, kétfős legénységére és embert próbáló utazásukra!
Jó szelet, Kobra!
A Kundalini vitorlás kalandjait ITT követheted nyomon!
