Így készül Horvátország a turisták fogadására

2020. május 30.
Horvátország közel két hete fokozatosan megnyitotta határait, főként a szlovén állampolgárok előtt, de a hónap végén az osztrák, szlovák, cseh és magyar állampolgárokkal szemben is feloldják. Időközben pedig már az első utazók is megjelentek a Plitvicei-tavak Nemzeti Parkban és a dubrovniki városfalnál.

„Horvátországnak érdeke, hogy újraindítsa a turizmust, de az is érdeke, hogy akik idejönnek, egészségesek maradjanak” – mondta Davor Bozinovic belügyminiszter. Kiemelte: fontos megérteni, hogy a Horvátországba történő belépést – főleg, ha turizmusról van szó – követni fogják a járványügyi szakemberek és a közegészségügyi intézet. „A horvát állampolgárok és a vendégek egészsége miatt is fontos felvenni az adatokat, amelyek alapján reagálni lehet, ha arra szükség mutatkozik” – fogalmazott.

Horvátország közel két hete fokozatosan megnyitotta határait, elsősorban a szlovén állampolgárok előtt. A hónap végén pedig az osztrák, a szlovák, a cseh és a magyar állampolgárokkal szemben is feloldják a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket a határokon. Május 13. óta valamivel több mint 132 ezer külföldi állampolgár lépett be az országba.

Mobilapp is segíti a beutazást

Gari Cappelli idegenforgalmi miniszter elmondta: május 27-ig elkészül az a mobiltelefonos alkalmazás, amely elősegíti a beutazások felgyorsítását. A turistáknak így nem kell majd várakozniuk a határokon, a formanyomtatványokat előre kitölthetik, és pár perc alatt beléphetnek az országba.


Az elmúlt napokban amiatt, hogy a határokon vették fel a külföldi állampolgárok adatait, mint például az úti cél megjelölése és a horvátországi tartózkodás időtartama, több kilométeres sorok alakultak ki a horvát–szlovén határon.
„A turisták angol nyelven megkapnak minden információt arról, hogyan viselkedjenek a szállodákban, strandokon és éttermekben. Ezek az ajánlások a társasági távolságtartás szabályait és a higiéniai előírásokat veszik majd számba” – magyarázta a tárcavezető.

A legfrissebb információk szerint egy nap alatt hattal, 2240-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma Horvátországban, és ketten hunytak el a Covid-19 betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma így 99-re emelkedett.

A magyar vendégekre is számítanak

„Az első vendégek már felkeresték a Plitvicei-tavak Nemzeti Parkot és a dubrovniki városfalat” – tájékoztatta szerkesztőségünket a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete. A kiváló horvátországi járványügyi helyzetnek köszönhetően a határok lassan, de biztosan megnyílnak azon turisták előtt, akik Horvátországban szeretnék eltölteni nyaralásukat. Az országba mindazok beutazhatnak, akiknek ingatlanjuk vagy hajójuk van Horvátországban, és akik a határátlépéskor megfelelő dokumentumokkal igazolják tulajdonjogukat, illetve beutazásukat gazdasági és egyéb üzleti érdek indokolja. Azok is beutazhatnak, akik érvényes szállás- vagy charterfoglalással rendelkeznek.

Olvastad már?

A horvátországi turizmus fokozatos visszatéréséről tanúskodik a május 11–17. között realizált forgalom is: ekkor ugyanis közel 9000 turistaérkezést és 85 000 vendégéjszakát regisztráltak. A zömében belföldi és szlovén utazók leginkább a magánszálláshelyeket és a szállodákat részesítették előnyben.

Az Európai Unió égisze alatt megvalósuló kétoldalú megállapodásoknak köszönhetően Horvátország várhatóan tovább tudja majd növelni a beutazó turisták számát. A horvátok leginkább a szomszédos vagy közeli országokból – Magyarország, Ausztria, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és természetesen a legnagyobb horvát turisztikai forgalmat generáló Németország – érkező autós turistákra számítanak. A további turistaérkezések szempontjából jó hír, hogy Horvátországban megnyitottak a vendéglátó-ipari létesítmények és az éttermek, valamint a strandok, az uszodák, a nemzeti parkok és a természetvédelmi parkok, továbbá egyes turisztikai attrakciók is, mint például Dubrovnik várfala. A horvát házigazdák mindent megtesznek annak érdekében, hogy biztonságban tudják az ideérkezőket – hangsúlyozták.

A külföldi piacokról származó turisztikai forgalom igazi felpörgésé július elejétől valószínű, mivel akkortól indulnak be a nemzetközi légi járatok. A Croatia Airlines nemzeti légitársaság már beindította a Zágrábot Splittel és Dubrovnikkal összekötő belföldi járatait, illetve Európán belüli új járatnyitásokat is tervez, például a Frankfurt–Zágráb, illetve május 25-től induló Zágráb–Amszterdam vonalon.

„Nagy valószínűséggel a közeljövőben további légitársaságok és utazásszervezők is indítanak majd járatokat Horvátországba. Horvátország tehát készen áll az általa magas szinten művelt, vendégbarát és mindenekelőtt biztonságos idegenforgalom újraindítására” – hangsúlyozta a magyar képviselet. Az aktuális utazási információk, valamint a hatályban lévő egészségügyi és biztonsági intézkedésekkel kapcsolatos tudnivalókat a Horvát Idegenforgalmi Közösség honlapján találtok.

Láttad már?

Forrás: turizmus.com/MTI
Fotó: Horvát Idegenforgalmi Közösség