Minden nehézségével együtt elviseljük a maszk kényelmetlenségét – és azt hiszem, ezeket mindenki nevében írhatom –, elviseljük a távolságtartást, a körülményes hazautazásokat, elviseljük, hogy minden indulás és érkezés újabb tesztelésekkel jár. Elviseljük, hogy minden nap a holnap bizonytalanságával indul, és mégis a reménnyel fekszünk, még ha halovány is. Hozzászokni nem lehet. Elfogadni muszáj. Ez lett az új normális.
Itt, a térségben mindenki nagyon fegyelmezett, már az első hullámban nagyon komoly és szigorú korlátozások voltak, így a vírus nem is nyert magának akkora teret, mint Európában. Ez mostanáig így van.
Jelenleg Martinique-on vagyunk, lockdown van. Csak az élelmiszerboltok, a benzinkutak, a patikák és olyan szolgáltatók lehetnek nyitva, amik feltétlenül szükségesek. Éttermek elviteles opcióval üzemelhetnek. A sziget zárva van, turisták nem utazhatnak be. A mai adatok alapján, az elmúlt pár napban nem volt új eset, ennek ellenére a szigorítások nem enyhülnek még egy jó darabig, és ez így van jól.
A hajózási terveink viszont elúsztak. Szóval ez a helyzet a Karib-térségben, de lássuk, mi történt a fedélzeten az elmúlt hetekben, hónapokban.
A Karib-tengeren rengeteg csodás sziget van, amik hajóval kényelmes távolságra vannak egymástól, könnyedén megközelíthetőek, éppen ezért a vitorlázók és a charterezők paradicsoma a térség.
Ám jelen pillanatban a szigetek közötti hajózás csak komoly korlátozások mellett valósítható meg – értem ez alatt az engedélykéréseket a beutazáshoz, és a teszteléseket minden egyes szigeten, hogy egyáltalán a partra léphessünk, és akad olyan sziget is, ahova a turisták egyáltalán nem utazhatnak be –, ezért úgy döntöttünk, hogy hosszabb időre dobjuk le a horgonyt Martinique szigetén, egész pontosan Le Marinban, és inkább itt vészeljük át először a hurrikánszezont, majd sajnos úgy alakult, hogy a Covid-helyzetet is.
Augusztusban csatlakozott hozzánk a testvérem, és három hetet töltött velünk a hajón. Megpróbálkoztunk a lehetetlennel, és igyekeztünk belesűríteni ebbe a három hétbe a karibi életérzés teljes skáláját. Szerettük volna megmutatni neki a helyi emberek közvetlenségét, az éppen szezonális trópusi gyümölcsök ízét, amiket otthon soha nem kóstolhatna meg, a Karib-tenger horizontján lenyugvó napot, a banánültetvényeket ameddig a szeme ellát, megmutatni, milyen érzés fáról enni a mangót, Mc Donald’sban shake-et rendelni, teknőssel úszni, és a helyi falatozók specialitásait – itt szeretném megjegyezni, hogy soha nem gondoltam volna, hogy egy viskóhoz hasonló tengerparti büfében jó ötlet a napi menü kínálatából a csigát választani, de bejött! Nagyszerű hely, csodás miliő.
Hosszú a lista, és ha a végére nem is lehet három hét alatt eljutni, belekóstolni épp olyan izgalmas. Az élményekről kettő videót is készítettünk, amik a Kundalini Sailing YouTube-csatornáján elérhetőek.
Utazni a mai világban hirtelen nagyon körülményes és hosszadalmas lett, extra várakozási idővel a reptereken, tesztelés indulás előtt, majd néhány célországban érkezés után is, de az utazni vágyóknak örömmel jelentem, hogy nem lehetetlen küldetés.
Pár napja érkeztem haza, három reptéren fordultam meg 28 óra alatt, és bevallom, kissé meglepődve tapasztaltam – ám örömmel vettem tudomásul –, hogy a reptereken várakozó utazók száma nem sokat változott a vírushelyzet előtti állapotokhoz képest. Ami viszont változott, az a fogadtatás Magyarország határait átlépve. Mivel azt tapasztaltam, hogy jelenleg is nagyon sok az utazó, ezért biztosan sokakat érint, és érdekel, hogy mi történik, miután megérkezünk Magyarországra. Íme az én esetem.
A repjegyemet hetekkel korábban megvásároltam. Mire eljött az utazás ideje, az eredeti menetrendet háromszor módosították. Szerencsére mindig ajánlottak fel alternatívákat a törölt járatok helyett. Ami pozitív, hogy nem kellett ráfizetni egyik alkalommal sem, ami viszont negatív, hogy az eredeti útitervhez képest sokkal kényelmetlenebb alternatívák közül lehetett választani, így lett a 14 órás, egyszeri átszállós utazásomból egy összesen 30 órás utazás három átszállással, és egy másfél órás transzferrel az otthonomig. Megértettem a miértjét, elfogadtam azt, hogy ha vírushelyzetben utazom, azt csak ilyen módon tehetem meg. A gépem este 23 órakor landolt Ferihegyen. Bőven az esti kijárási tilalom kezdete után. És ami innen következett, azt nem tudom megérteni.
Családtag, illetve senki akivel egyébként egy háztartásban élek, nem jöhetett értem a reptérre, mert ez nem elég indok arra, hogy elhagyja az otthonát, kvázi megbüntetik, ha útközben megállítják a rendőrök.
Azt mondták az illetékes szervek, hogy ne aggódjak, tömegközlekedéssel vagy taxival haza tudok menni. Ezzel csupán csak két problémám volt. Az egyik, hogy vidéki vagyok, 120 km-re lakom Budapesttől, a taxizáshoz elég mélyre kell nyúlni a zsebben, a másik probléma pedig az, hogy este 23 órakor már nem járnak a vonatok, de még ha járnának is… kevésbé tartok kockázatosnak egy olyan hazautat, amit saját autóval teszek meg, egy olyan családtaggal, akivel egyébként is egy háztartásban élek, mint amit egy vonaton töltök 50 másik ember társaságában.
Szállodába nem lehet menni, mert a vírushelyzet miatt nem fogadhatnak vendégeket, tehát az sem opció, hogy az éjszakát hotelben töltse az ember.
A kérdésem most már csak annyi, hogy mit tegyen az, aki nem engedheti meg magának, hogy taxival menjen haza, amire egyébként 3 taxitársaság 3 különböző ajánlatot adott 50-80 ezer forint között.
Jelentem, hazaértem, és a karanténomat töltöm.
Jó egészséget, és kitartást kívánunk mindenkinek!
Üdv:
Kundalini Sailing
