Még egy majdnem nyári hétvége? Szent György-hegy hajnalig

2021. szeptember 02. |

Van egy hegy a Balaton-felvidéken, ami pont annyival van távolabb a parttól, hogy a kilátást tanúhegyek keretezzék, hogy még fényesebbek legyenek a csillagok, végeláthatatlanok a szőlősorok, és azok találjanak ide, akik valami különlegesre vágynak. A Szent György-hegy hajnalig a kiegészítő programokkal együtt idén először lesz 3 napos.

Idén negyedik alkalommal „mozdul meg a hegy”, mint afféle alvó vulkán, hogy izgalmas borokkal, csak erre az estére megnyitó helyszínekkel, koncertekkel, gitárzenével, fűben ülős piknikkel, vagy épp DJ-szettekkel várja az idelátogatókat. A Szent György-hegy hajnalig a kiegészítő programokkal együtt idén először lesz 3 napos: pénteken, a nulladik napon kortárs verseket és borokat lehet összekóstolni a Borbolt a völgyben helyszínén, vasárnap pedig brunch várja a megfáradt, vagy épp éhes fesztiválozókat.

A részt vevő, közel 20 borászat egytől egyig azon dolgozik, hogy megmutassa ennek a vulkanikus hegynek a kivételes adottságait. De természetesen minden borászatnak, és minden bornak megvan a maga egyénisége. Ezért idén a laza hegymenet mellett egyfajta bortérképet is összeállítanak a szervezők: minden borászattól ajánlanak egy kiemelt bort, melyeket végigkóstolva kialakulhat bennünk a teljes kép a hegyről – még akkor is, ha mindegyiket nem is tudjuk megkóstolni. A szőlősorok mentén barangolás, vagy a bazaltfalon üldögélés már önmagában kiránt a mindennapokból, de ha ez nem lenne elég, ott vannak a programok:

  • Akusztikus koncertek, Eszter játszik, Magyar Bori – Ralph Eimann duó, Havai Gábor, jazzterasz a Full Live Duóval (Román Iván hegedű, Őri Jenő zongora), balkáni rezesbanda, Satöbbi Light, Emmer Péter gitárest, lesznek csendesebb chill-teraszok és DJ-szettek is.
  • Kiemelt borok és melléjük finomságok: BBQ és füstös ételek, vegetáriánus konyha, langalló, fatüzelésű kemencében sült pizza, egytálételek és borkísérők.
  • A nulladik napon, szeptember 3-án Ugron Zsolnával és Eke Angélával kortárs verses boros est lesz a Magyar Katalin & Kardos Dániel duó közreműködésével a Borbolt a völgyben kertjében
  • A fesztivál másnapján, vasárnap „másnapos reggeli piknik” a Zöldülő teraszon hidegtállal, egytálétellel, fonott kaláccsal, uborkás limonádéval, frisstő smoothieval és kávéval.

„A Szent György-hegy egyszerűen »beleszeretős« – mondja Budavári Dóra, az esemény megálmodója. – Amikor először itt jártam, tudtam, hogy vissza akarok térni. Rengeteg különleges ember talált itt otthonra, akiket összetart a természet, a szőlő és a bor szeretete. Az első Szent György-hegy hajnaliggal is ezt szerettük volna megmutatni, és ezt a missziót idén is folytatjuk. A részvételt limitáljuk, hiszen mind a vendégeknek, mind a vendéglátóknak fontos, hogy tudjanak kapcsolódni, s egy kellemes estét tölthessünk együtt a hegyen kalandozva. Azt gondolom, hogy aki egyszer eljön, sosem felejti el.”

Természetesen nyitva lesz Karina Vissanova és Papa Áron helye, a PAP Wines terasza vega ételekkel, borokkal és rezesbandával. Megnyit Török Csaba és a 2HA birtoka, nála a Fillet Event Catering csapata grillez majd. Különleges, hogy ezen az estén benézhetünk a Hoffmann Pincébe is (Szászi után balra), itt az Olaszrizlingek mellé klasszikusan mangalica zsíros, tepertőkrémes kenyeret is kapunk. A Killer Pince hangulatos présháza előtt is szól majd a zene. Itt most először lehet majd kóstolni a pince 2018-as Pinot Noirját. Idén is nyitva lesz a Boksay Pincészet, a Lengyel Kápolna alatti háromszögben vulkanikus borokkal és jazz terasszal. Szintén csak erre az estére nyit meg a Bajnóczy Pince, ahol Szabó Tünde borait kóstolhatjátok, és nyitva lesz a Szent György Pince új pincéje is.

A részt vevő pincészeteket és a programokat a honlapon nézhetitek meg!

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Utazás

A világ 6 legöregebb temploma egyiptom

A világ 6 legöregebb temploma