Svájc legnagyobb városának hangulatát az utóbbi években nemcsak a Zürichi-tó és a belőle kilépő Limmat folyó, hanem a Kelet-Európából érkező, tömegesen prostituálódó nők képe is meghatározza. Zürich évek óta tele van magyar prostituáltakkal, akiknek az életéről az utóbbi években számos riport született. Dés Fanni 2015-ben és 2016-ban néhány hónapot töltött szociális munkásként a svájci városban, a munka során szerzett tapasztalatait pedig egy tanulmányban foglalta össze. Ebben többek között arra keresi a választ, hogyan szorulnak illegális prostitúcióba a magyar nők egy nyugat-európai városban, ahol egyébként legális a prostitúció.
A fő cél, hogy legyen egy házam berendezve
Dés tíz mélyinterjút készített magyar prostituáltakkal, akik a mélyszegénységből kerültek a szexiparba, többségük abban a reményben, hogy szebb jövőt biztosíthatnak maguknak és a családjuknak. Beszélt olyan mélyszegénységben élő nővel, aki magyarországi lakhatását akarta megalapozni a prostitúcióval. Az nő 29 éves volt az interjú idején, egy magyarországi kisvárosból érkezett, ő tartja el a férjét is, aki otthon él:
Én bevallom őszintén, hogy én házat szerettem volna, ami soha nem sikerülne otthon. Hát az otthoni fizetésre hitelt nem ad a bank, és így végül is ez volt a fő cél, hogy legyen egy ház berendezve, és akkor utána hazamenni, normálisan élni, dolgozni, és akkor ha van egy házad, jól meg tudsz élni az otthoni fizetésből. Két éve dolgozom itt, előtte soha nem csináltam ilyet.
Ketten Budapestről, hatan kisebb magyar városokból, ketten pedig kelet-magyarországi aprófalvakból származtak. A nők tizenkilenc és harminc év közöttiek, többségük a korai húszas éveiben jár. Ketten rendelkeznek érettségivel (nekik van a legmagasabb iskolai végzettségük), az interjúalanyok fele vallja magát cigány származásúnak. A magyarok mellett egyre több nő érkezik Zürichbe Romániából és Bulgáriából is, vagyis egyre keletebbről és egyre szegényebb országokból.
Szexbeállók riasztógombbal
Svájcban 1942 óta lehet legálisan szexet árulni, a tiltás helyett igyekeznek minél biztonságosabb körülményeket teremteni az érintett nőknek. A tanulmány szerint azonban ez a modell nem számol azzal, hogy a Kelet-Európából érkező nők milyen kiszolgáltatott helyzetben vannak.
Az önkormányzat által kijelölt türelmi zónában, a belvárosi Shilquai utcában 2013-ig lehetett legálisan szexhez jutni, illegálisan pedig a közelében található Langstrassén. Ezek az utcák az emberkereskedelem melegágyává váltak, számos kelet-európai nőt megtévesztéssel rángattak bele a prostitúcióba az őket sokszor közelről ismerő futtatók. (Korábban egy olyan nővel is beszélgettünk, akit a barátnője bedrogozott, és Svájcban ébredt fel.)
2013-ban a város megpróbált javítani a prostitúcióban élő nők helyzetén, a Sihlquai utcában betiltották a prostitúciót. A szervezett bűnözés láthatóvá tétele érdekében pedig létrehozták a város szélén a Strichplatzot, két másik zónával együtt. Az új zónák célja, hogy javítsanak a prostituáltak helyzetén, ne legyenek kitéve a rendőri razziáknak, jobban meg tudják védeni őket a klienseiktől és a stricijüktől, illetve, hogy kiszorítsák a város központjából a prostitúciót. Az úgynevezett szexbeállók a Strichplatzon leginkább garázsokra emlékeztetnek, csak nincs rajtuk ajtó: a használók autóval érkeznek, minden beállóban van egy riasztógomb is, amit a lányok vészhelyzetben használhatnak. A prostituáltaknak szociális munkások nyújtanak segítséget, a nők pedig napijeggyel fizetik be az adót az automatákban.
Továbbra is virágzik az illegális prostitúció
Dés Fanni a kint tartózkodása alatt azt tapasztalta, hogy az illegális prostitúció az új zónák ellenére ugyanúgy virágzik a belvárosban, a Langstrassén és környékén, mint korábban. Ezeken a helyeken a nők továbbra is teljesen kiszolgáltatottak, a kézzelfogható változás csak annyi, hogy a futtatók láthatóan nincsenek jelen a környéken.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen eltűntek volna, egyszerűen jobbnak látják távol maradni. A kutatásbanmegkérdezett nők egy “baráton” keresztül jutottak ki Zürichbe, ők az úgynevezett kápók. A rendőrségi szigorítás után a mögöttük álló futtatók biztonságosabbnak érezték Magyarországról irányítani az üzletet, így ezek a kápók sokszor az otthon élő futtatók meghosszabbított kezeként működnek.
Az interjúalanyok folyamatos félelemben élnek, az illegalitásban dolgozó nők teljesen ki vannak szolgáltatva nem csak a használóiknak, de a futtatóiknak és a főbérlőiknek is. A rendőrök a legtöbb esetben nem védik meg őket a jogsértésekkel szemben, a mélyszegénységből érkező nőknek pedig szinte válogatás nélkül, minden üzletet el kell vállalniuk a pénz miatt.
Egy csávó egyszer azt akarta, hogy üssön engem 400 frankért (kb. 110 ezer forint – a szerk.). És mondtam, hogy nem, bolond vagy? Pusztulj el innen. És az egyik lány meg nem értette, hogy mit mond a csávó, bár a domot érthetné. Ez azt jelenti, hogy ő üt meg fojtogat, meg ilyenek. A csávó ezt csinálja, és felvitte. Én mondtam neki, hogy de ne vidd fel, tudod, ez mit jelent? De mondta, hogy kell a pénz, a 400 frank. Mondtam, hogy hát jó, akkor vigyed. Jön le, piros volt a nyaka. Tudtam. Na, mondom, mi van? Oh, hát 470-et (kb. 130 ezer forint – a szerk.) adott, és csak egy kicsit fojtogatott, miközben szexeltünk
– mondta az egyik interjúalany.
Túllépik a 90 napos engedélyt
A kutató szerint a Strichplatz sem tudja biztosítani azt, hogy a szegényebb országokból érkező nők legálisan dolgozhassanak szexmunkásként. A többség a 90 napos munkavállalási engedélyt váltja ki, amit az évben úgy oszthatnak be, ahogy szeretnék. Elmehetnek néhány napra Svájcba, utána hazamehetnek, majd visszatérhetnek. Ha letelepednének, akkor nem vonatkozna rájuk ez a 90 napos korlátozás, azonban a magas albérleti díjak mellett nem engedhetnek meg maguknak saját bérleti szerződést, ami a letelepedés feltétele lenne.
Dés Fanni szerint a magyar nők többsége 90 napnál tovább is árul szexet a városban, akár azért, mert a futtatójuk nem engedi őket haza három hónap után, akár azért, mert nem tudnak ennyi idő alatt elég pénzt összeszedni.
Tíznaponta. Változó, van úgy, hogy négy napra megyek haza, van, hogy többre. Hát, hogy tíz napnál többet itt nem bírok tovább, és nem is keresnék, próbáltam a legelején három hetet kint lenni. Azt a pénzt én nem keresem meg három hét alatt. Meg természetesen ugye a férjem miatt
– mondta egy nő. Lejárt engedéllyel pedig nem tudnak a kijelölt zónákban dolgozni, így illegalitásba kényszerülnek.
Nem tudják megfizetni a napijegyet
A Strichplatzon napijegyeken keresztül kell adót fizetni, amiket az erre létrehozott jegyautomatákban lehet megvásárolni. Az itt dolgozók egy része (köztük magyarok is) inkább kockáztat, és nem váltja ki a napijegyet, hiszen sok nő eleve lejárt munkaengedéllyel dolgozik. A szociológus szerint a magyar nők többsége azért sem tudja kifizetni a legális zónákba szükséges napijegyet, mert a lakásbérlés nagyon sokba kerül, a futtatóik is sok pénzzel húzzák le őket, és az itthon maradt családot is ők tartják el.
A megkérdezettek nagy része azt nyilatkozta, hogy a megkeresett pénz nagy részét, körülbelül felét a magas szobaárakra kénytelenek költeni. “Hát azért lehetne szebb. Ez a szoba száz frankért… Azért én egy szép szobát képzelek el egy napra, nem? Ott van egy ágy, egy szekrény, egy tévé, azt’ ennyi. Meg egy asztal” – mondta az egyik interjúalany.
A megkérdezett nők közül már egyikük se szeretne tíz év múlva szexet árulni, és többségük Magyarországon képzeli el a jövőjét, ahol saját vállalkozást vezetnének és/vagy háztartási munkát végeznének.
Hát tíz év múlva én már mindenképpen szeretnék családot és otthont. Hát otthont, jó itt, vagy Magyarországon, de szeretnék egy saját lakást, mindenképpen egy stabil családot, gyereket, tehát semmiképpen se szeretném ezt csinálni. Most úgy vagyok vele, hogy jó, még várok három évet, hogyha semmit se sikerül ebből kihozni, akkor viszont abbahagyom. Akkor így jártam, ráfáztam. Tehát tényleg még ezt a három évet megvárom, akkor már ott leszek, hogy 25, és ha addig semmi nem sikerül, akkor ennek nincs értelme. Így is már 22 vagyok, öregnek számítok, mert mindenki 18-19 éves, igen, úgyhogy ez elég kellemetlen. Saját házat, kocsit szeretnék, és a gyerekeim szaladgálnak körülöttem, és dolgozom otthon [Magyarországon]. Így képzelem el. Nem tudom, recepció vagy ilyesmi állásban
– mondta az egyik lány.
Szerző: Zsilák Szilvia (Abcúg)
