Betlehem alig 9 kilométerre volt az akkori lakhelyemtől, Jeruzsálemtől, de már a Palesztin Hatóság által (részben) ellenőrzött Ciszjordánia területén. Turistaként azonban alapvetően gond nélkül átléphetjük a nyolc méter magas betonfallal szegélyezett határt mindkét irányba. Rendes körülmények között így is tesz több tízezer keresztény zarándok/turista majd’ minden karácsonykor.
2017 telén azonban nem rendes körülmények uralkodtak. Trump elnök december elején – szakítva a csaknem hét évtizedes amerikai (és nemzetközi) külpolitikai állásponttal – elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, ezzel legitimálva az Izrael által az 1967-es (hatnapos) háborúban elfoglalt Kelet-Jeruzsálem hozzácsatolását. Kijelentése nyomán Jeruzsálemben és a palesztin területeken mindennapossá váltak az összecsapások az izraeli hatóságok és a Jeruzsálemre szintén majdani államuk reménybeli fővárosaként tekintő palesztinok között. Betlehemben tiltakozásul három napra lekapcsolták a karácsonyi díszkivilágítást, és a Palesztin Hatóság kijelentette, hogy a tervezettel ellentétben nem hajlandók fogadni a városban Mike Pence amerikai alelnököt, aki december közepén látogatott volna Betlehembe.
Az erőszak főként a Gázai övezet körül koncentrálódott: az izraeli erők több palesztin tüntetőt lelőttek a határon, eközben az Gázából kilőtt rakéták rettegésben tartották a közeli izraeli települések lakosságát, az izraeli légierő pedig légicsapásokat mért több terrorista célpontra is. Ezek mellett szinte eltörpült két palesztin tüntető lelövése Ciszjordániában és egy izraeli biztonsági megkéselése a jeruzsálemi buszpályaudvaron. A biztonsági helyzet miatt azonban a turisták és az utazási irodák tömegesen mondták le a betlehemi karácsonyi zarándokutakat. Mindennek a tetejébe az időjárás-előrejelzések sem sok jóval kecsegtettek: szélvihart, esőt, és viszonylag hidegnek számító 5-10 fokot jósoltak karácsony estére. Sag schon. Kabátom volt, Ciszjordániában voltam már ennél rosszabb időszakban, és egyáltalán nem fűlt a fogam ahhoz, hogy egyedül kuksoljak a lakásomban szenteste, így kitartottam autentikus betlehemi karácsonyozás terve mellett.
Telefonos figyelmeztetés a Betlehembe tartó úton
Bár Kelet-Jeruzsálemből indulnak palesztin helyközi buszok Betlehembe, tartva a karácsonyi közlekedés kiszámíthatatlanságától és az izraeli határőrség fokozott (és lassú) ellenőrzéseitől, inkább egy turistabuszra foglaltam helyet. Az efféle túrákra külön iparág épült: az Abraham Tours például pár ezer forintnak megfelelő sékelért indít buszokat a betlehemi éjféli misére, amik segítségével este 9 és hajnali 1 óra között tehetünk villámlátogatást a születés városában. A buszút lefoglalása után – reménykedve, hogy a várhatóan gyér zarándoki kedv a kezemre játszhat – megpróbáltam helyet szerezni a Születés Templomában tartott éjféli misére is. A foglalásokat intéző ferencesrendi szerzetesek szentföldi szervezetének honlapján azonban már az állt, hogy minden hely foglalt (a netes fórumok szerint érdemes egy évvel előre, karácsony másnapján foglalni).
Magyarországon már mindenki bőven túl volt az ajándékozáson és az ünnepi vacsorán, amikor nagyjából 150 leendő utastársammal együtt mi még egy hostel aulájába tömörülve vártunk a buszainkra Jeruzsálem belvárosában. Az izraeli szakaszon sima volt az út, alig pár percem volt lélekben felkészülni a 300-as checkpointnak nevezett határon való várakozásra. Kellemesen meglepődtem, hogy egy fia kocsi nem volt előttünk a határállomásnál. Amire viszont még kevésbé voltam felkészülve, az az volt, hogy a buszra felszálló izraeli határőrök ügyet sem vetettek arra, hogy ki utazik a buszon, ugyanis minden figyelmüket az kötötte le, hogy felügyeskedjenek a busz lépcsőjén egy ajándékcsomagokkal tömött nejlonzsákot. A küldetés sikeres teljesítése után mosolyogva kellemes karácsonyt kívántak, majd angolosan távoztak. Ha már bejgli nem is, így azért legalább jó fél kilónyi édesség azért jutott nekem karácsony este.
Ajándékcsomag a határon
Amilyen sima volt a határátlépés, annyira idegőrlő volt eljutni Betlehemben a buszpályaudvarra. A járművek lépésben haladtak – ha egyáltalán –, az utcákat pedig néhány méterenként a Palesztin Hatóság gépkarabélyt szorongató fegyveresei szegélyezték, egykedvűen szemlélve a forgalmat, meg-megállítva egy-egy autót. A végtelennek tűnő araszolás után megkönnyebbülve özönlöttünk ki a buszokból.
Azonban mire elsétáltam a közeli Manger térig, ahol a Születés Temploma áll, az ígértnél még egy fokkal apokaliptikusabb, orkánerejű szél csapott le a főtérre, majd elkezdett szakadni az eső. Örök optimistaként egy kávézó előtti vászontető alatt kerestem menedéket, de miután ezt félig leszakította egy tisztességesebb széllökés, jobbnak láttam behúzódni magába a műintézménybe. A kávézó közepén álló asztalnál néhány magasabb rangú palesztin rendőr és – kinézetre – titkosszolga kávézott és dohányzott kedélyesen egy dohányozni tilos felirat alatt. “Ha Rómában vagy…” – így én -, majd rendeltem egy kávét, és rágyújtottam.
Feldíszített, de üres Manger tér
Az eső rövidesen elállt, én pedig nyakamba vettem a várost. A főtéren alig pár tucat ember lézengett. Elnéztem a piac felé, de jó ideig nem találtam nyitva tartó boltot. Az év nagy napja helyett 2017. december 24-e a betlehemi kereskedők egyik legínségesebb napjaként vonult be a történelembe. A fehér kőtéglás falak mélyében megbúvó boltok íves, zöld fémkapui egyhangú elutasítással lelakatolva. De láss csodát, az egyik kapu félig nyitva volt, belülről fény szűrődött ki.
Belépve tipikus szuvenírbolt fogadott, és egy joviális, középkorú boltos. Alighanem ő is örült, hogy egymásra akadtunk a szokatlanul kihalt piac félreeső sikátorában, és azon nyomban el is kezdett főzni nekem egy teát. Miközben kiválasztottam pár olívás szappant, olajfából készült szobrot és hal-mozaik mintás teáskészletet, alkalmi vendéglátóm büszke aprólékossággal avatott be családjának történetébe. Mint kiderült, Yousef családja több évszázados betlehemi gyökerekkel, illetve mára az egész világot behálózó rokoni kapcsolatokkal rendelkező keresztény família. Az olajfa-szobrok testvérének több generációra visszatekintő manufaktúrájában készültek, de Yousef látnivalóan a Mexikóban valamiféle magas állami elismerést elnyerő rokonát tartotta igazán nagyra – legalábbis abból ítélve, hogy jó negyedórán át bújta a Whatsapp-üzeneteit, hogy végül diadalmasan megmutathassa rokona kitüntetésének fényképét.
Közeledett az éjfél, Yousef hazaindult a családjához karácsonyozni, én pedig újra kiléptem a csípős szélbe: irány az éjféli mise. A Jézus állítólagos szülőhelyén emelt templom a Manger tér keleti oldalán van, de a mise díszes közönségnek biztonságára való tekintettel a közelébe sem lehetett menni. A teret a templomtól tisztes távolságra fémkordon szelte át, mögötte egymást érték az állig felfegyverzett palesztin biztonságiak. A teljes díszkivilágítással és gigantikus karácsonyfával ékesített téren kifejezetten szomorú látványt nyújtott a vert seregként ázó-fázó, a kordonokhoz tömörülő pár száz ember.
Palesztin biztonságiak a Születés Temploma körül
A kívül rekedt pórnép a templom falánál elhelyezett kivetítőn figyelhette, ahogy a keresztény egyházi és palesztin notabilitások foghíjas padokból hallgatják a misét. Nem túlzás, hogy alighanem a téren lévő összes érdeklődő befért volna. A rövid szertartás után elsőként Mahmúd Abbász palesztin elnök és kísérete özönlött ki a templom kapuján, bepattantak a templom előtt várakozó fekete luxusjárgányokba, és tempósan elhajtottak. Mindeközben a kordonnál álló fegyveresek még magasabb készültségi fokozatra kapcsoltak, félig a szerény tömegre szegezve Kalasnyikovjaikat.
Abbász elhagyja autójával az éjféli misét
Néhány tökéletesen indokolatlan kordonos útlezárást megkerülve visszaszállingóztunk a buszokhoz, és alig fél óra alatt vissza is értünk Jeruzsálembe. A betlehemi karácsonyi kalandomat tulajdonképpen egy vis maior szülte, és ha a bucket listemen lett volna, tekinthetném kipipáltnak, de ehelyett mégis inkább úgy érzem, hogy egyszer szívesen megtapasztalnám újra, több tízezer zarándok közt (vagy éppen a misén ülve!), és ezt csak ajánlani tudom mindenkinek, aki egy rendhagyó és életre szóló karácsonyi élményre vágyik.
Szerző: Kálmán Mihály
