Mi mással is kezdhetnénk sorozatunkat, mint a híres-hírhedt genderkérdéssel. Néhány éve csak, hogy maga a kifejezés beszivárgott a hazai közbeszédbe, ám ez a rövid idő is elég volt ahhoz, hogy ez az egyszerű kis szó a végletekig megossza az embereket.
Vajon tényleg felesleges, sőt káros még beszélni is a genderről? A gendertudomány célja valóban a családok szétverése, a kisgyerekek nemváltásának támogatása és a tetszés szerinti biológiai nemek konstruálása lenne? Ezekre a kérdésekre a következőkben dr. Nógrádi Noá nőjogi szakértő segítségével keressük a válaszokat.
Mi is az a gender?
A gender elsősorban egy szociológiai kifejezés, amit magyarul társadalmi nemnek szokás fordítani. Gender alatt azokat a tulajdonságokat, szerepeket és viselkedésformákat értjük, amelyeket a társadalom a nőktől és a férfiaktól a biológiai nemük folytán elvár. Hogy érthető legyen: ilyen társadalmilag elvárt szerep például, hogy a nőknek törékenynek és gondoskodónak kell lenniük, míg a férfiaknak bátornak és ambiciózusnak. Vagy hogy a nőknek a konyhában a helye, a férfiak pedig a családfenntartók.
Ám amíg a biológiai nemünk – az, hogy milyen kromoszómákkal és nemi szervekkel születünk – adott, addig a gendertudomány szerint a társadalmi nemünk nem velünk született, tehát az, hogy a nőket és a férfiakat milyen szerepek, tulajdonságok vagy viselkedések jellemzik, nem biológiailag determinált. Magyarán a nők nem születnek fakanállal a kezükben és nincs vásárlásért, vagy szépítkezésért felelős gén sem. Helyette van a nemi szocializáció, ami már nagyon korán megtanítja a lányoknak, hogyan kell nőként viselkedniük.
A társadalmi nem, tehát a női és férfi nemi szerepek, valamint az, hogy a társadalom mit tart férfiasnak és nőiesnek, a történelem során folyamatosan változott. Ma már egészen furcsának hathat, de például a rózsaszín a 19. században még a fiúk színe volt, a ruhagyártók pedig ideológiát is gyártottak mögé, mondván, a rózsaszín egy erőteljes, maszkulin árnyalat. Vagy gondoljunk csak a nők társadalmi szerepvállalására: pár száz évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt, hogy a magánszférán túllépve is érvényesülhessenek, életük szinte kizárólag a gyerekszülés, a gyereknevelés és a háztartás vezetése köré szerveződhetett. Akkoriban úgy gondolták, hogy a nők már csak női mivoltukból adódóan sem lennének képesek például a politika, a művészetek vagy a tudományok területén érvényesülni.
A gendertudomány szerint a társadalmi nemet, azaz a gendert valójában a társadalmi és kulturális hagyományok kényszerítik ránk. A nemüknek kijelölt genderszerepeket pedig már egészen kiskorunktól kezdve megtanuljuk.
„Mikor megszületünk, és megállapítják, hogy kislánynak vagy kisfiúnak születtünk, gyakorlatilag rögtön el is dől, hogy miként fognak velünk bánni. A lányok és a fiúk más ingerekkel, elvárásokkal találkoznak; a családjuk, a tanáraik, a kortársaik másképp viselkednek a kisfiúkkal és másképp a kislányokkal. A két nemet különböző módon szocializálják, ez az úgynevezett genderszocializáció. A genderszocializáció ugyan a biológiai nemünkön alapul, tehát azon, hogy lánynak vagy fiúnak születtünk-e, de nem biológiai” – magyarázza Noá.
A nők és a férfiak tehát már gyerekkorukban megtanulják, hogy milyennek „kell” lennie egy nőnek, illetve egy férfinak, felnőve pedig ezeknek a nemiszerep-elvárásoknak többé-kevésbé próbálnak is megfelelni, illetve kompenzálni, ha valamilyen szempontból nem felelnek meg nekik. Ez főként azért van, mert ha nem felelnek meg nekik, vagy legalábbis valaki úgy találja, hogy nem felelnek meg nekik, akkor negatív visszajelzéseket, „büntetéseket” kaphatnak. Ha például egy férfi kilép a neki tulajdonított macsó szerepből, és nyilvánosan kimutatja az érzelmeit, akkor könnyen lehet az a büntetése, hogy „lányosnak”, „buzisnak” nevezik. (Mintha lánynak vagy melegnek lenni szégyen lenne…)
Noá azt mondja, hogy a gendertudomány valójában nem a családokat akarja szétzilálni, csak azt szeretné, hogy meg lehessen nevezni ezeket a társadalmi szerepelvárásokat, lehessen róluk beszélni, és hogy a társadalom ne helyezzen nyomást vagy kényszert az egyénre – például ne legyen a háziasszonyság a fix életút a nőknek, csak azért, mert két X kromoszómával születtek. Lehetőséget szeretne adni mindkét nem számára, hogy a hagyományos nemi szerepekből kilépve is érvényesülhessenek, csökkentve ezáltal a nők és férfiak között jelenleg is fennálló társadalmi, gazdasági és politikai egyenlőtlenségeket.
„A cél inkább az, hogy ezeket a társadalmi nemi szerepeket, a gendert a lehető leginkább semlegesítsük, hogy minél kevésbé legyen hozzárendelve a biológiai nemekhez egy társadalmi elváráscsomag és jelentéscsomag. Hogy lazítsuk fel ezeket a szerepeket, és a két nemhez csatolt szerepek között igenis lehessen átjárni. Tehát, ha egy fiú akár sminkelni szeretne, vagy egy lány gördeszkázni, akkor nyugodtan megtehesse, és hogy lehessen valaki fiús lány vagy lányos fiú anélkül, hogy megszólnák ezért.”
A gendertudomány tehát nem a biológiai nemet kívánja háttérbe szorítani, hanem az ahhoz társított elvárásokat.
És akkor beszéljünk kicsit a másik genderről is…
Bizony – hogy ne legyen ilyen egyszerű a dolog –, gendernek több jelentése is van. Míg az előbbiekben taglalt gender meghatározást a feminizmusban szokták használni, addig a másik jelentése a transzjogi aktivizmushoz kapcsolódik.
„Egyes országokban a társadalmi nemek tanulmánya nagyon eltolódott egy identitásokra fókuszáló irányba. Ez a gender nem azt kutatja, hogy a társadalomban mit jelent nőnek vagy férfinek lenni, hanem hogy az egyéneknek belül, individuálisan mit jelent, hogy nők vagy férfiak, vagy hogy nőnek vagy férfinak érzik magukat. Ebben az értelemben a gender egy identitáskérdés.”
Már ebből is sejthető, hogy a két gender fogalom között nem éppen feszültségmentes a viszony. Míg a feminizmus elismeri a biológiai nem valóságát, tehát nem a biológiai nemeket szeretné eltörölni, csak a hozzájuk kapcsolódó elvárásokat, addig a transzaktivizmus fordítva gondolkodik: szerintük a biológiai nem csak egy társadalmi konstrukció, és a gender az, ami születéstől fogva adott. A feminizmus szemében a gender nem egy pozitív dolog, hiszen nagyon is korlátozó tud lenni a nők számára, elvárásokkal, előítéletekkel függ össze, fenntartja a sztereotípiákat, és összességében egyáltalán nem eredményezi a nemek közötti egyenlőség elérését. Ezzel szemben a transzaktivizmusban a gender egy önkifejezési eszköz is lehet.
„A feminizmus azt szeretné, ha a nők kiléphetnének a sztereotip nemi szerepekből, miközben sok transznő számára egy jó dolog, ha ezekkel a sztereotip női szerepekkel azonosulhat. Nekik ez az önkifejezés egyik módja lehet.”
A félreértett gender
Ahogy azt Kováts Eszter politológus egy korábbi cikkében megfogalmazta, a gendernek ez a két egymásnak ellentmondó jelentése nagyban hozzájárult a fogalom körüli zavarhoz – amelyet előszeretettel ki is aknáznak a politikában. A hazai közbeszédben emlegetett híres-hírhedt genderideológia valójában egy fogalmi katyvasz, amiben összemosták a két gender jelentését, céljait, hogy aztán erre a bizonyos genderideológiára hivatkozva bélyegezhessenek károsnak minden feminista törekvést. Például, ha a feministák arról beszélnek, hogy mennyire fontos lenne, hogy a gyerekek az óvodákban és iskolában nemi sztereotípiáktól mentes nevelést kapjanak, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy a konzervatív hangok mindezt úgy fogják interpretálni, hogy a genderideológia a kisgyerekek nemváltását propagálja.
Fotó: Getty Images
