Családfenntartó és háziasszony – kinek jó ez?

2019. március 27. |

A szociológia már rég meghaladta a szerep fogalmát is, de Magyarországon a felmérések szerint még mindig erősen tartja magát a hagyományos felállás: a háztartás, a gondoskodás a nők dolga, miközben (elvileg) a férfi az elsődleges kenyérkereső. Csakhogy ez a rendszer rengeteg frusztrációt okoz mindkét félnek.

Amióta világ a világ, az én családomban a szombat a takarítás napja volt. Amíg kicsik voltunk, az öcsémmel csak a szobánkért feleltünk, a többit a szüleim csinálták pontosan kimért fele-fele arányban. A mosogatás többnyire apukám feladata volt, a mosás inkább anyukámé, (ezt a felállást amúgy később sikerült a saját kapcsolataimba is beépíteni) a többi pedig igazságos elosztásra került. Annyira természetes volt, hiszen sokáig nem is ismertem mást, hogy egészen meglepődtem, mikor a barátnőim a semmiben nem segítő férfiakról panaszkodtak. De még mielőtt fellázadna minden mosogató, porszívózó, súroló, ablakpucoló férfi, hogy márpedig ő igenis, ez most nem róluk fog szólni. Mert ugyanúgy hallottam panaszkodni fiatal apukákat, akiket bánt, hogy a rokonok soha nem őt kérdezik a gyerekkel kapcsolatos érzéseiről, élményeiről – kispadra utasított tartalékosnak érzi magát, aki annak idején jól végezte a dolgát az ágyban és akkor most le is ülhet szépen.

Az elmúlt évek szociológiai felméréseiből jól látszik, hogy Magyarországon hiába vagyunk tisztában a nemi szerepelvárások erodálódásával, mégsem igazán tudunk kilépni a konzervatív keretekből. Bár a férfiaktól már az apai gyengédséget is elvárjuk, még mindig elsősorban fegyelmező autoritásként és kenyérkereső családfőként tekintünk rájuk, a nők esetében pedig már természetes, hogy dolgozhatnak, de ugyanúgy a nyakukba varrjuk a háztartási teendők nagy része is. Pedig az ilyen meghaladott beállítódások konzerválása rengeteg frusztrációt okoz. A dolgozó, gyereket nevelő nők számára extra nyűg a főzés és a lakás tisztán tartása, a férfiak pedig ugyanúgy szoronganak a családfenntartó felelősségének terhe alatt. Miközben egyre többet olvasunk arról, hogy az apukák szívesen maradnának otthon a babájukkal, a magyar férfiakra még mindig ferde szemmel néznek egy ilyen döntésért – és persze az anyukákra is, akik mindezt “hagyják”. Miközben nyilván látni üdvözölendő ellenpéldákat is, ilyesmiket olvashatunk olyan tanulmányokban, mint Spéder Zsolt Ellentmondó elvárások között… Családi férfiszerepek, apaképek a mai Magyarországon című munkája vagy a FES Nőügyek kiadványa. És bőven látunk is ilyeneket a hétköznapokban, ráadásul még itt a körúton belül is, mert azt azért ne tagadjuk le, hogy amikor konzervatív szerepekre gondolunk, szeretünk inkább bajszos vidéki bácsikat és rakott szoknyás asszonyokat vizualizálni saját ismerőseink, esetleg saját magunk helyett.

Pedig a jó hír, hogy ott van a lehetőség, hogy újraírjuk ezeket a beállítódásokat. Sajnos koránt sem mindenkinek, hiszen Magyarországon rengetegen élnek olyan fullasztó létkörülmények között, ahol elmondhatatlanul szűkös a mozgástér. Nem csinálhat minden nő karriert (nem is kell, persze) ahogyan nem minden férfiban van kedv vagy akarat a mosogatásra. De egy kölcsönös bizalomra és szeretetre épülő érett kapcsolatban nyugodtan újra lehet osztani a felállást.

Egyszer anyukám elvitt magával egy ismerősük lakásfelújítására, hogy megtanítson szépen tapétázni. Varrni sajnos nem tudok, hiába magyarázott a varrógépnél a Mama. Főzni nagyon szeretek, de azért az is nagyon jó, amikor a barátom vállalja be, és nekem csak le kell ülnöm az asztal mellé a vacsorához. Szerencsére többnyire ő mosogat. Amit lehet, igyekszünk fele-fele arányban elosztani, lehetőleg aszerint, hogy ki mit csinál szívesebben, nem annak mentén, hogy kinek mit kellene. Nincs persze gond azzal sem, ha valaki inkább a hagyományos szerepeknél maradna, amíg ez nem kényszer, hanem választás számára. De a túlterheltségről panaszkodó rengeteg nő, és az ellentmondásos elvárásoktól frusztált férfiak azt sugallják, hogy azért nem mindig az.

Fotó: Getty Images

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód