Az élet lehet szép – kortárs művészek és gondoskodásban élő gyerekek

2021. szeptember 18.
Mit látnak meg egymásban, és mit adnak egymásnak a hányatott sorsú gyerekek és az elismert magyar képzőművészek? Miért nagy dolog mindkét fél számára a találkozás? Egy különleges művészeti projekt hátterébe kaptunk bepillantást.

„Olyan vagyok a képen, mint Éva a Bibliából – mondja megrendülten Kriszti az őt ábrázoló festményre.” A fiatal lány intézetekben nőtt fel, most utógondozásban van, és fogtechnikusnak készül. „Mintha nekem is lenne helyem a Földön. Bukta Imre úgy örökített meg, mintha egy csoda lennék, és ezt az egész világnak látnia kellene. Ez nemcsak nekem, miattam fontos, hanem mindnyájunknak, akik így nőttünk fel. Tudja meg mindenki, hogy ott rejlik bennünk a csoda!”

Bukta Imre kiállításra készült képe

A Világszép Alapítvány tíz éve hívja elő a csodát azokból a gyerekekből, akik szülők nélkül nőnek fel. Paloznaki meseközpontjuk táboraiban, mentorprogramjukban, rendszeres intézményi látogatásaikon és közösségi eseményeiken közel 150 gyerekkel kerültek ez alatt az egy évtized alatt bizalommal és szeretettel teli kapcsolatba. Ezerféle módon teremtenek velük kapcsolatot, mutatják meg nekik a világot, és bizonyítják be számukra, hogy szerethetők, értékesek, világszépek.

Gyógyító meseközpont

A Németországból Magyarországra települő filantróp házaspár, Wirtz Albrecht és Ágnes egy magánéleti ügy miatt látottak bele a gyermekvédelmi rendszer visszásságaiba, megismerték a benne tengődő gyerekek kiszolgáltatottságát és azt, hogy milyen kevés valódi figyelem jut rájuk. 2011-ben – a baráti körük segítségével – fontos társadalmi vállalkozásba kezdtek. „El kellett döntenünk, hogy hol tudunk belenyúlni, változtatni – meséli Ágnes. – És meghoztuk a döntést: a terepen, a gyerekek mellett leszünk. Létrehoztuk a Paloznaki Meseközpontot, ahol a tábori turnusok során szinte minden egyes gyerekre jut egy önkéntes, azt kapják meg tőlünk ott, amit senki mástól: figyelmet, szeretetet, teljes odafordulást. Volt egy kislány, aki otthonok, nevelőszülők, brutális bántalmazás és egy ötévesen megkísérelt öngyilkosság után jött el a táborba nyolcévesen. Évekkel később azt mondta nekem, »tudod, Ágnes, amikor ide beléptem, akkor gondoltam életemben először arra, hogy az élet lehet szép, és érdemes lenni«.”

Alföldi Róbert és Wirtz Ágnes

Ágnesék idővel rájöttek arra, hogy a leghatékonyabban úgy segíthetnek, ha ezek a kapcsolatok fennmaradnak, ha nem „letáboroztatják” egyszer mind a 24 ezer gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyereket, hanem másfél száz gyerek mellett hosszú távon és kiszámíthatóan ott lesznek. „Azt tanultuk Bruce D. Perry pszichiátertől, és a saját tapasztalataink is azt igazolták: ha egy gyereket a legszűkebb körében éri trauma, a hozzá legszorosabban kötődő emberek által – márpedig ezekkel a kicsikkel a leggyakrabban ez történik –, akkor nincs az a pszichoterápia, gyógyszerezés, ami felérne az egészséges kapcsolatokkal. A legtöbb, amivel gyógyíthatunk, az az elfogadó szeretet és a valódi, kiszámítható kapcsolat, amelyben fel tudnak oldódni. Ezt nyújtjuk mi. Volt, hogy egy fiúcskánál négy év kellett, hogy lehulljon a páncél, amellyel magát és a kisöccsét védte. Egy nap odaborult a mellemre, és csak zokogott.”

Győri Márton és Soós Nóra

Mostanra a négy intézményből érkező és az első táborokban megfordult, összesen közel 150 gyerekkel rendszeres kapcsolata van az alapítványnak. Ők jönnek újra és újra a táborba, hozzájuk járnak ki az önkéntesek mesélni, nekik szerveznek különböző közösségi foglalkozásokat a Létra Klubban, és a kicsiknek óvodai férőhelyet is biztosítanak a Pendula Óvodában. Negyven gyereknek saját mentora van, aki tanácsokkal, jelenléttel segít, akire bármiben lehet számítani. De az összes gyerekről tudnak. Van, hogy velük ünneplik a sikeres felvételit, és van, hogy zárt intézményben látogatják meg őket. Senkinek sem engedik el a kezét.

Havadtőy Samuel alkotása

Láthatóvá és fontossá válni

A kerek évfordulóra Wirtz Ágnes olyan projektet álmodott és valósított meg régi támogatójuk, Alföldi Róbert művész segítségével, amely tökéletesen szimbolizálja az alapítvány törekvéseit és mindennapi munkáját. Húsz kortárs képzőművészt kért fel arra, hogy egy-egy mentorált fiataljukkal találkozzon, teremtsen vele kapcsolatot, és abból inspirálódva alkosson valamit – vagy válasszon képet a meglévők közül. Az alkotások egy kiállítás után árverésen találnak majd gazdára, az aukció bevételét pedig a mentorprogram bővítésére fordítják. A projekt bőven túlmutat az adománygyűjtésen, ezt a neves művészek maguk is hangsúlyozzák. Az eredeti végzettségét tekintve művészettörténész Ágnes azt szerette volna elérni, hogy a gyerekek váljanak láthatóvá a művészet eszközeivel, valamint a részt vevő fiatalok megélhessék a saját fontosságukat.

Magyarországon 24 000 gyerekről a saját szülei helyett az állam gondoskodik. 
A gyerekek nehéz körülményei, sorsa a többség számára szinte láthatatlan, sokszor csak az írók, alkotók, művészek közvetítésében van módunk megérteni, átérezni egy-egy 
hasonló élethelyzet mélységeit. Wirtz Ágnes és Alföldi Róbert kurátorok különleges esemény megszervezését tűzték zászlajukra, amikor felkérték a magyar kortárs 
képzőművészet 20 élvonalbeli alakját, hogy ismerjenek meg egy-egy 
gondoskodásban élő gyereket. A találkozókat a Világszép Alapítvány szervezte meg, mely alkalmakra minden alkotó a saját egyedi módján készült. Az így létrejött alkotások nemcsak a magyar kortárs képzőművészet jelentős alkotóinak reflexiói. Az akció során 
létrejött munkák a párok egymás iránti nyitottságáról és kapcsolódásáról tanúskodnak. A gyerekek a találkozók során úgy érezték, hogy történetük érdekes, jelenlétük fontos, miközben az ő életükben pont ebből jut a legkevesebb: figyelemből és megerősítő 
kötelékből. A Világszép Kapcsolódások kiállítás és jótékonysági aukció művészei 
Alföldi Róbert, Bánki Ákos, Barabás Zsófi, Bukta Imre, Csató József, Czigány Ákos, 
Esterházy Marcell, Havadtőy Samuel, Győri Márton, Horváth Lóczi Judit, Köves Éva, Kristóf Gábor, Lovas Ilona, Megyik János, Nádler István, Nemes Csaba, Nemes Márton, Soós Nóra, Szüts Miklós, Vojnich Erzsébet. A Világszép Kapcsolódások című 
kiállítás szeptember 17–26. között tekinthető meg a hűvösvölgyi Létra Klubban. 
A húsz mű mellé 150 amatőr alkotás is született az alapítvány munkatársai által, 
hogy minden gyerek kaphasson egy róla szóló képet. Ezekből képeslapok készültek,
 amelyeket a helyszínen meg is lehet venni. A kiállított műveket elárverezik, és az így 
befolyt teljes összeggel az idén 10 éves Világszép Alapítvány munkáját támogatják, 
mely programjaival hosszú távon szervez támogató közösséget több mint 140 
gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő gyermek köré. A kiállításon résztvevő 
művészek és a műveiket megvásárló gyűjtők és művészet-rajongók ahhoz járulnak 
hozzá, hogy az Alapítvány további 35-40 gyereket tudjon olyan módon felkarolni, hogy a bizalomvesztés, szeretethiány, és otthontalanság ellenére is meg tudják élni, hogy 
helyük van a világban.

Szerző: Kertész Anna Fotó: Világszép Alapítvány, Bíró Dávid, Turós Balázs

A cikk folytatását elolvashatod a Marie Claire 2021/5. lapszámában!


Magazin