A szupermodellek aranykora

Ha nem lettek volna a szupermodellek (na és a román útlevelekre vonatkozó szigorú európai vízumkényszer, ami az ottani egyszerű halandók számára szinte lehetetlenné tette az utazást), biztosan nem tettem volna próbát a modellkedéssel. Sajnos az én modellkarrierem már egybeesett a 2000-es évek elejére jellemző heroinsikkel és adrogün szépségideállal, úgyhogy – nagy bánatomra – a földet söprő estélyik helyett gyakran viseltem szakadt farmert és férfiatlétát a fotózásokon.

Egy kifutón a nagyokkal

Szerencsére voltak tervezők, akik az új idők nyomására sem váltak meg a pompától, így az ő bemutatóikon magamra próbálhattam a szép haj-szép smink-szép ruha szentháromságot, és ha csak pillanatokra is, de kiskirálynőnek érezhettem magam. És egy kifutón vonulhattam az „igazi” szupermodellekkel! Hisz nélkülük nem lehetett Versace, Zac Posen vagy Julien Macdonald show. Zac Posen Eva Herzigovához ragaszkodott foggal-körömmel, Juliennek Naomi Campbell volt a kedvence. És ezek a lányok vérprofik voltak! Emlékszem, mi újoncok, mennyire rettegtünk a „telefondobáló” Naomitól, és meglepetten konstatáltuk, hogy nincs külön VIP-backstage részleg, ahol csak vele foglalkoznak. Ott ült köztünk, közös ismerősökről és hétvégi tervekről cseverészett a tervezővel, sminkmesterrel, öltöztetőkkel, és azt leszámítva, hogy külön bőröndben hozta a saját sminkcuccait, nehogy elkapjon valami fertőzést a többiektől (értsd: tőlünk), valamint, hogy a hajához szigorúan tilos volt hozzáérni, teljesen olyan volt, mint mi. Csak valahogy magasabb. És lehengerlőbb. És tündöklőbb.

Naomi Campbell, Christy Turlington és Linda Evangelista egy párizsi kádban bulizik 1990-ben (Fotó: Roxanne Lowit)

1990: Naomi Campbell az amerikai Vogue kedvéért dalmatát séltáltat Los Angeles utcáin. (Fotó: Peter Lindbergh)

Sosem múló lámpaláz

Claudia Schiffernek még annyi heppje sem volt, mint Naominak. Közvetlen volt, kedves, és nagyon vicces. Egyszer felléptem egy jótékonysági divatbemutatón, aminek ő volt a védnöke, és pont egymás mellett volt a smink- és frizurabázisunk. Kár, hogy a star struck kifejezést nem magyarították még arra, hogy „sztár ütötte” (a guta ütötte mintájára), mert ez a szókombináció remekül jellemezné akkori lelkiállapotomat. Nem akartam bámulni, de nem bírtam ki, hiába rángatta folyton vissza a fejemet a fodrász és a sminkes, az újra és újra jobbra kanyarodott, felé. Mondjuk azért is, mert iszonyúan meg volt fázva szegény, és folyamatosan hatalmasakat tüsszentett. A sminkese kétségbeesetten kérdezte, hogyan fog majd így kiállni a színpadra, és beszélni, mire ő annyit mondott: „Ne izgulj, akkora lámpalázam lesz, hogy a náthát azonnal lenyomja.” Mindenki nevetett azon az elképzelésen, hogy a nagy Claudia Schiffer bármilyen helyzetben is lámpalázas lenne, de én hittem neki. Ha megmaradt a közvetlensége, a munka iránt tanúsított alázata, miért is ne maradt volna meg a lámpaláz is? Az a jófajta lámpaláz, amitől érzi az ember, hogy tétje van a dolognak, és ami nem engedi elszállni. Szerintem az igenis megvolt neki.