Naomi Campbellt két szupermodell kolléganője védte meg mindig a rasszizmustól

2020. augusztus 24.
A divat világa sem mentes a rasszizmustól, ahogy azt Naomi Campbell, a világ egyik, ha nem a legismertebb színes bőrű szupermodellje is megerősítette. Volt azonban két olyan kolléganője a kilencvenes években, akikre mindig számíthatott, és mindig kiálltak mellette.

„Kétszer olyan jónak kellett lenni mindig, mint a fehér bőrű modelleknek” – mondta nemrég Naomi Campbell, amikor arról beszélt, hogy a divat világát is milyen mélyen átszövi a rasszizmus. Különösen a kilencvenes évek elején volt nagyon erős a megkülönböztetés és az előítéletek, amikor Campbell is a világ öt leghíresebb szupermodelljének egyike lett.

Naomi Campbell

A londoni születésű modellel azonban gyakran megtörtént, hogy a bőrszíne miatt nem kapott meg egy-egy munkát, vagy éppen fotózásokon olyan sminkessel kellett dolgoznia, aki nem tudott alkalmazkodni a bőrszínéhez. „Most már lehet erről beszélni, igaz? Ám amikor fiatalabb koromban emiatt szót emeltem, engem tituláltak nehéz esetnek” – jelentette ki Campbell. 

Naomi Campbell kiemelte azonban, hogy két szupermodell kolléganőjére, Linda Evangelistára és Christy Turlingtonra mindig számíthatott, szövetségesei voltak. Hamar közeli barátokká váltak, Evangelista és Turlington pedig megtagadta, hogy olyan tervezőkkel dolgozzanak, akik nem voltak hajlandóak Campbellt is szerződtetni.

„Ők ketten kiálltak mellettem mindig, Linda és Christy. Támogattak engem az olyan tervezőkkel szemben, akik nem voltak hajlandóak színes bőrű modellekkel dolgozni. Munkán kívül is barátok voltunk” – magyarázta Campbell. Közeli kapcsolatuk olyan híres volt, hogy külön nevet is kapott, ők hárman alkották a Trinityt, azaz Szentháromságot. Barátságuk az évtizedek alatt sem kopott meg. 

Bár Campbellnek nagy szerepe volt abban, hogy a gátak áttörjenek a modelliparban a színes bőrű nők előtt, nem gondolja, hogy megvalósult volna az egyenlőség. „A színes bőrű modelleket még mindig nem fizetik ugyanúgy. Azt szeretném, hogy a döntéshozásban is egyenlően vehessék ki a részüket, és nem, ne egy külön részt hozzanak létre erre.”

Olvastad már?

Forrás: Marieclaire.com
Fotó: Getty Images