Február 24-e óta bárkivel találkozom, a szokásos „hogy vagytok a családdal?” jellegű udvariaskodó köröket átugorva azonnal a lényegre térek: mit gondolsz az orosz–ukrán konfliktusról? Szerinted mi lesz ennek a vége? Természetesen a hétvégén esedékes baráti találkozó is az aktuálpolitikai fejlemények árnyékában telt, így hazafelé a metróra várva csak hosszú percek után fogtam fel, hogy mellettem két külföldi próbálja megtudakolni egy lánytól, hogy mikor megy az utolsó metró. A részegedni készülők és a már részegek nem kimondottan kulturált beszélgetésének zaja és a metró zöreje – szóval röviden: a pesti éjszaka hangjai – láthatóan nem segítettek az amúgy sem gördülékeny kommunikáción. Gondoltam, itt az ideje közbelépni, így elegyedtem szóba a két olasz férfival, akik elmesélték: csak egy napot töltenek Budapesten, kieresztik a gőzt, mielőtt továbbmennek Ukrajna felé.
Háborúban és szerelemben mindent szabad – tartja a mondás. Ha ez a két esemény történetesen egy időpontra esik, akkor bizony tenni kell valamit. Francesco esetében ez azt jelenti, hogy barátjával, Giuseppe-vel autóba ült, hogy kimenekítse ukrán barátnőjét hazájából. A 21 éves Francesco és Ilona másfél éve ismerkedtek meg, mikor Litvánia Vilnius városában tanultak Erasmus cserediákként. A program végén mindketten visszatérek hazájukba: Francesco Olaszországba, Ilona pedig Ukrajnába. Azóta rendszeresen meglátogatták egymást, 2022 februárjában azonban a találkozó szervezését kényszer szülte – az egyre komolyabb orosz–ukrán konfliktusról szóló hírek hallatán a szerelmesek megállapodtak: Ilona Lvivbe utazik, ahova érte megy az olasz felmentősereg Magyarországon keresztül. A terv az volt, Ilona pár hetet Szicíliában tölt, amíg a konfliktus elcsendesedik. „Amikor Putyin hadat üzent, a barátnőmmel azt hittük, hogy ez egy kétnapos konfliktus lesz” – emlékszik vissza Francesco.
Ember tervez, aztán február 24.
A háború kitörését követő napokban újra kellett gondolni a terveket. Ilona otthonából, a Kijevtől 35 kilométerre lévő Obukhivból családjával nagymamájához ment egy Ukrajna délnyugati részén található faluba. A faluból – aminek megnevezését érthető okokból kerülték az olaszok – nehéz kijutni, mert benzint nem lehet kapni, és a közlekedési infrastruktúra is romokban van.
„A mostani menekülthullám még semmi ahhoz képest, ami a jövőben várható. Sokkal többen szeretnének eljönni az országból, mint ahányan most megtehetik. Ezért is kell megállítanunk a háborút: több millióan vannak nehéz helyzetben, és fizikai képtelenség ennyi menekültet befogadni Európa többi részébe” – mondják aggódva a fiúk, akik talán nem meglepő módon diplomáciai kapcsolatok és politológia szakon tanulnak.
A fiatalok eddig körülbelül 3000 kilométert tettek meg: Goriziából Szlovéniába, majd Magyarországon keresztül Romániába mentek. Budapesti, egynapos pihenőjükre napokkal későbbi beszélgetésünkkor nevetve emlékeznek vissza: „A magyarok úgy kezeltek minket, mintha hősök lennénk. Egész este meghívott minket valaki egy italra, mi nem fizettünk magunknak semmit.”
Várakozás Romániában
Jelenleg Francesco és Giuseppe egy Erasmuson megismert barátjuknál tartózkodnak Romániában. Jelenleg várnak, míg Ilona a családjával igyekszik eljutni a határhoz, ahonnan a lánnyal egyenesen indulnak vissza a szlovén határ közelében lévő Gorizia városba, Francesco otthonába. Ilona családja még nem biztos, hogy csatlakozik hozzájuk, ők bíznak benne, hogy a háború maximum pár hétig tart, és hamarosan visszatérhetnek otthonukba. A fiúk szeretnék hinni, hogy így lesz, de a híreket olvasva erősen kételkednek a konfliktus gyors megoldásában.
A szerelmesek között folyamatos a kommunikáció, de persze elsősorban a menekülés részleteiről és a háború alakulásáról beszélnek.„ Az olasz média nagyon felkapta a történetünket, nagyon romantikusnak találják az egészet. Szegény Ilona, még nem is tudja, hogy milyen ismert” – mondja nevetve Francesco.
A fiúk úgy látják, hogy a románok félnek az orosz invázió továbbterjedésétől, de nagyon segítőkészek minden menekülttel, akik sokszor háromnapos sorban állást követően lépnek be az országba. „Szerintem egyébként Európában most mindenki fél, hiszen Európa egy kis kontinens, a legtöbb ország 1000 km-re sincs Ukrajnától” – teszi hozzá Giuseppe.
