Min dolgozik jelenleg?
A nyelv, az eszközhasználat és a csoport-összetartozás mellett van egy másik nagyon fontos jegye az emberi viselkedésnek, amellyel ugyan már mások is foglalkoztak, de méltatlanul keveset. Ez pedig a képzelet, a képzelet evolúciója, amelyről a következő könyvem fog szólni.
Mi a különbség állati és emberi képzelet között?
Volt a második világháború előtt egy csimpánzkísérlet, amelyben azt vizsgálták, hogy ha a plafonon lóg egy banán, amelyet a csimpánz nem tud elérni, de a közelébe tesznek egy nagy ládát, akkor rájön-e, hogy arra felugorva mégis eléri. Mindenki boldog volt, mert a csimpánz kitalálta, elképzelte a lehetőséget, hogy eszközökkel és mászással megszerezheti a táplálékot. De aztán egy magyar–amerikai kutató, Harkai Schiller Pál rájött, hogy a csimpánz elméjében nem teljesen ez a folyamat zajlik le. Tudniillik, ha a csimpánzoknak semmilyen gyakorlata nincs abban, hogy ládát tologassanak és botot használjanak, akkor hetekig ott lehetnek ezek a kellékek a laboratóriumban, mégsem fog eljutni odáig, hogy elképzelje az akciót. Viszont ha megtanítják nekik, hogy bottal el lehet érni dolgokat, és hogy a ládát odébb lehet tolni, akkor némi tűnődés után le tudják szedni a banánt.
Jól érzem, hogy ez nem az a szintje a képzeletnek, mint amikor az ember például az űrutazásról álmodozik?
Szintén a primitív képzeletre példa, hogy miközben az antilopok legelnek, folyton nézelődnek. Az antilop emlékszik rá, előhívja a memóriájából, elképzeli, hogy míg ő épp táplálkozik, leselkedhet rá egy ragadozó. Nem a világvégéről ábrándozik vagy az űrhajókról, de az ő közegében a képzeletnek ez a szintje teljesen elegendő és működőképes. Az emberek esetében azonban nagy szerepe volt az ennél jóval magasabb fokú képzelőerőnek abban, hogy mára ott tartsunk, ahol. Kezdve onnan, hogy millió évekkel ezelőtt a homo erectus rájött, ha nem eszi meg rögtön a zsákmányt, hanem inkább ráteszi egy botra, szerez tüzet és afölött forgatja, akkor finomabb lesz.
Tehát már az őseinkben is biológiailag kódolt volt a képzelőerő, a fantáziálás képessége?
Igen, a képzeletnek legkésőbb már a homo erectusok idejében meg kellett jelennie. De a nyelv is a képzelet szüleménye, kialakulásához, működtetéséhez és fejlődéséhez is szükség volt rá. Amikor őseink elkezdtek nyelvet használni, az eleinte ötven-száz jelet – hangot, mutogatást és hasonlókat – takart. Persze ez a mai fogalmaink szerint nagyon primitív szókincsnek számít. Ha én mondok valamit, a másiknak azt el kell képzelnie. Akkor tudunk gyorsan elképzelni valamit, ha mindkettőnk képzelete kicsit szélesebb, hogy befogadhassa az egyik, amire a másik gondol: ez felgyorsítja a megértést. Biztos, hogy a nyelv kifejlődéséhez szükséges volt a képzelet horizontjának bővülése.
Nyilvánvalóan az állatok is kommunikálnak, de ezek szerint – a nyelv hiánya miatt – jóval lassabban, mint az emberek. Mit tud az emberi nyelv, amit az állati kommunikáció nem?
Sokáig úgy gondolták, hogy a nyelv egy nagyon fontos információátadó eszköz. Egyre egyértelműbbé kezd azonban válni, hogy a nyelv elsősorban rábeszélésre való. Arra, hogy meggyőzzünk valakit arról, mit szeretnénk, hogy amit jónak tartunk, az miért jó, és hogy azt a másik is annak tartsa. Nem objektív, hanem szociális információátadás történik. Annak érdekében formáljuk a nyelvet, hogy amit szeretnénk, elképzelünk, gondolunk, akarunk, azt a másik is megértse, elfogadja, és aszerint cselekedjen. Vegyünk egy embert, aki lát, hall, szagol, érez. A világ, amelyet érzékel, csak egy szűk szelete a valóságnak, hiszen a fény csak egy bizonyos hullámhosszát látja, a hanghullámokból csak egy bizonyos tartományt hall, sőt, az ízlelése is korlátozott – és így tovább. Az érzékszervei tehát egy leegyszerűsítő képet adnak a világról. Ez a leegyszerűsítés nagyon fontos volt az ősembereknek, hiszen ezekkel az információkkal szereztek vadat, találtak gyümölcsöt. A nyelv megjelenése egyszerűbbé tette az érzékszervek által közvetített valóságot, egyúttal gazdagította is. Ma már át tudunk adni olyan információkat is, amelyeket a másik nem feltétlenül tapasztalt meg. Be tudunk számolni egy könyvről, amelyet a másik nem olvasott; mesélni olyan helyszínekről, amelyeken a másik nem járt. És a másik képes ezeket elképzelni saját tapasztalatai híján is. Ez a fantázia egy nagyon magas szintje!
Szöveg: Németh Míra Fotó: Kurucz Árpád
Az interjú folytatását keresd a Mindfulness különszámunkban!
