A beszélgetés két résztvevője, Bolonyai Blanka, az ELTE Szociológia Doktori Iskola hallgatója, a Nők Egymásért Mozgalom tagja, és Szemán Dénes klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, valamint a moderátor Pogátsa Zoltán szociológus-közgazdász ez alkalommal kifejezetten a férfiakat bekorlátozó nemi szerepek problémáját járta körbe. A következőkben a beszélgetés legfontosabb megállapításait vesszük sorra.
Női és férfi princípium – tényleg természetes?
A patriarchátus előszeretettel állítja be úgy a nőkhöz és a férfiakhoz rendelt tradicionális nemi szerepeket, mintha azok természetesek lennének – tehát, hogy a nők eredendően gondoskodónak, alárendeltnek születnek, fakanállal és porszívóval a kezükben, miközben a férfiakba bele van kódolva a keménység, macsóság, és hatalomra való törekvés. „Miért gondolja valaki természetesnek, hogy a nők takarítanak, a férfiak meg politikusok?” – tette fel a kérdést Pogátsa Zoltán. Bolonyai Blanka a válaszában nem győzte hangsúlyozni, hogy ezek a természetesnek beállított szerepek valójában struktúrákba ágyazódnak, amelyeknek vannak politikai, gazdasági, illetve más dimenziói is. Mint mondta, a nemi szerepek kialakulását mindig materiális viszonyok befolyásolják, ezek pedig térben és időben változhatnak. Magyarán a történelem különböző koraiban, és a világ különböző tájain is változhattak/változhatnak azok az elvárások és sztereotípiák, amiket a nőkhöz és a férfiakhoz kapcsolunk. „Nyilvánvalóan nem természetesek, hanem mindig a hatalmi viszonyok alakítják őket. Nemcsak a nemi egyenlőtlenségek és nemi hatalmi viszonyok, hanem a gazdasági, politikai is” – tette hozzá. Kitérve a hazai kontextusra, Bolonyai véleménye szerint azért tartjuk mi, magyarok a mai napig természetesnek ezeket a szerepeket, mert az emberek évszázadok óta ebbe a nemi egyenlőtlenségbe születnek bele.
„Egy hierarchikus társadalmi struktúrában élünk, amiben egyes embereknek több hatalma van, míg másoknak kevesebb. De a társadalmon belül van egy nemi hierarchia is, amelyben a legtöbb hatalmat a legtöbb kultúrában a férfiak csoportja birtokolja” – kezdte válaszát Szemán Dénes. Szemán úgy vélte, hogy a patriarchátus ezt a nemi hierarchiát, a férfiak többlethatalmát igyekszik megóvni azzal, hogy a férfiakra és nőkre kiszabott princípiumot természetesnek állítja be. „A hierarchia megőrzéséhez szükség van legitimáló mítoszokra, amelyek elhitetik az emberekkel, hogy ez a struktúra úgy jó, ahogy van. Ilyen legitimáló mítosz tud lenni az is, hogy ezt a rendszert természetesnek állítjuk be” – mondta, majd hozzátette:
ha az emberek természetesnek fogadják el a férfiak hatalmát, a nők sem kezdenek tömegesen lázadozni az egyenlőtlenség ellen.
A téma lezárásaképpen Pogátsa Zoltán arra is felhívta a figyelmet, hogy a természetesnek beállított női és férfi princípiumot mi magunk termeljük újra a mindennapokban azzal, ahogy a gyerekeinkkel bánunk. „Azzal például, hogy egy kislánynak megengedett a sírás, a fiúkat meg anyámasszony katonájának bélyegezzük miatta. Sokak szemében természetesnek tűnik a férfi, női princípium, miközben mi neveljük ezekre a szerepekre a gyerekeket.”
A tradicionális maszkulinitás a férfiaknak sem jó
Bár a patriarchátus egy olyan társadalmi berendezkedés, amely a férfiakat előnyösebb pozícióba helyezi, a rendszernek vannak olyan aspektusai, amelyek a férfiak számára sem feltétlenül jók – sőt kifejezetten károsak is lehetnek. A tradicionális maszkulinitás korlátozó voltával, valamint azzal, hogy az egyes férfiak ezt miként élik meg, azonban sokkal kevesebbet szoktunk foglalkozni. Pedig – ahogy Szemán Dénes felhívta rá a figyelmet – ezek az elvárások akár meg is rövidíthetik a férfiak életét. „A társadalom olyan normákat és elvárásokat támaszt a férfiakkal szemben, amelyek nagyon merevek, és bizonyos értelemben kegyetlenek tudnak lenni. Egy férfi legyen sikeres, leginkább anyagi értelemben, a kapitalista berendezkedésben legyen minél nagyobb háza, kocsija, minél több pénze. Ez a siker a férfiasság egyik mérője” – magyarázta Szemán. Majd hozzátette, hogy a sikeresség mellett van két másik elvárás is, amit a társadalom a férfiakra vetít. Az egyik a keménység – mint mondta, a társadalom elvárása szerint egy férfinak mentálisan keménynek, tévedhetetlennek kell lennie. „Nem lehet beismerni, hogy tévedtünk, kell egy lélektani keménység, egy ellenállóság mindennel szemben, ráadásul ezt fizikailag is reprezentálni kell kifelé. Tehát kell egy olyan testkép, ami ezt az erős sugározza.” A pszichológus úgy fogalmazott, hogy a harmadik norma, ami a férfiassághoz kapcsolódik, gyakorlatilag az előző kettő összefoglalása: ez pedig az antifeminitás. Tehát, hogy egy férfi még véletlenül se rendelkezzen a sztereotipikusan nőiességhez kapcsolt tulajdonságokkal. Ne legyen gyengéd, sebezhető vagy éppen alárendelődő.
„Ha valaki ezeknek mind meg akar felelni, akkor az életében adódó kihívások leküzdésében nem tudja a teljes megküzdési kapacitását érvényesíteni. Ezek a korlátozó elvárások nemcsak a férfiak életminőségét tudják rontani, de előbb-utóbb életévekbeli csökkenést tudnak okozni” – emelte ki Szemán Dénes. Szemán szerint a férfiaknak döntést kell hozniuk: vagy az egészségük lesz számukra a fontosabb, aminek érdekében hajlandóak lesznek bizonyos hatalmi pozíciókról lemondani, vagy az előjogaikra koncentrálnak, igyekeznek megfelelni az elvárásoknak, ám ennek az lesz az ára, hogy korán meg fognak halni. „Általában meglehetősen magányosan, egyedül, gyakran szomorúan” – tette hozzá.
A hierarchiát kellene lebontani
A férfiasság egyik mércéje a társadalom szemében tehát a sikeresség, ám ahogy arra Pogátsa Zoltán felhívta a figyelmet, egyszerűen képtelenség, hogy minden férfi sikeres legyen. Nem lehet mindenkiből CEO, nagyon kevés férfi tud valójában feljutni a piramis tetejére. Ennek meg is lesz a következménye: a piramis alján és közepén helyet kapó férfiak frusztrálódni fognak. „Nem lesz akkora fizetésük, akkora státuszuk, akkora autójuk. Ez önmagában frusztrálni fogja a férfiak nagy részét” – mondta Pogátsa, amihez kapcsolódva Bolonyai Blanka kifejtette, hogy a magas pozícióban lévő férfiak sikerének azok a férfiak és nők fizetik meg az árát, akik a piramis alsóbb részein vannak. Majd kitért rá, hogy Jordan Peterson, kanadai politológus, klinikai pszichológus és megosztó megmondóember, pontosan abból él, hogy azoknak a férfiaknak az érzelmein zongorázik, akik nem tudják elérni ezt a hőn áhított sikert.
„Peterson nem azt mondja, hogy a hierarchiával van baj, hogy azt kellene lebontani, hanem azt mondja, hogy a hierarchia természetes, és a férfiaknak ehhez kell igazodni. De képtelenség, hogy mindig mindenki a hierarchia tetején legyen, éppen ezért mindig lesznek olyanok, akiken élősködhet Peterson ideológiája” – tette hozzá Pogátsa Zoltán, aki emlékeztetett a beszélgetés korábbi megállapításár: miszerint azoknak a férfiaknak sem feltétlenül olyan jó, akik a piramis tetején vannak, hiszen a siker érdekében rendkívüli áldozatokat kell hozniuk. Éppen ezért a közgazdász szerint az egyetlen valóban értelmes – és férfiak számára is hasznos – megoldás, a hierarchiák dekonstrukciója lenne.
Fotó: Getty Images
