Emlékszel még arra, amikor az első utazásodhoz készülődtél? Mit éreztél akkor?
Már az első egyénileg szervezett utam is kalandosra sikeredett. Nagyjából 20 évvel ezelőtt, szinte nulla angol nyelvtudással, vonattal vágtam neki a Balkánnak. Isztambul lett volna a cél kisebb megszakításokkal. Először Belgrádban szerettem volna megszállni. Az előre lefoglalt és kifizetett szállásom azonban már rég megszűnt, csak elfelejtették jelezni. Mivel elég szűk volt az utazásra szánt keret, nem kis fejtörést okozott, hogy hogyan tovább. Ekkor még sem a Booking, sem az Airbnb nem létezett, internet is alig volt, okostelefont pedig senki nem használt, így szinte lehetetlen volt helyben, az eredetihez hasonló, alacsonyabb árfekvésű szállást találni.
Bagan, Mianmar
Alig jutottam túl a szerb fővárosban történt megrázkódtatáson, Bulgáriában egy újabb nehézséggel szembesültem. Akkora esőzések voltak az országban az utazásomat megelőző napokban, hogy még a vasúti síneket is elmosta, így annak ellenére, hogy Isztambulig szólt a jegyem, már Szófiában más alternatíva után kellett néznem ahhoz, hogy folytathassam az utam. Kora estétől másnap hajnalig kellett várnom az akkor még sem barátságosnak, sem pedig biztonságosnak nem mondható szófiai buszpályaudvaron. Összességében elég jól vettem az elém gördülő akadályokat, így már ekkor rájöttem, egyedül utazni lehetőség.
Később egyre gyakrabban keltél útra. Mikor tudatosult benned, hogy ez nem egy egyszerű hobbi, inkább egy létforma számodra?
Hm, erre nem egyszerű a válasz. Nem is hiszem, hogy ez tudatosult volna bennem a mai napig, inkább azt érzem, nyughatatlan leszek, ha nem foglalkozhatok utazással. Az utazás engem nemcsak feltölt, de kifejezetten élvezem a vele járó kihívásokat is. Létezik egy nemrég napvilágot látott, alig néhányszor közölt kutatás az úgynevezett utazásfüggő gén mutációjáról, amellyel pusztán az emberiség 20%-a rendelkezik, és ezt tartják felelősnek a fokozott utazás iránti vágyért. Ha bármi is igaz ebből, akkor szent meggyőződésem, hogy magam is „mutáns” vagyok. Az utazás iránti fékezhetetlen vágyamat is ezzel magyarázom.
Hogyan tudod az utazásokat finanszírozni és összhangba hozni a magánélettel?
Bár kapcsolatban élek, a hosszabb utakra mégis egyedül megyek, ilyenkor az ismerőseim sajnálkozva néznek rám. Én azonban mindennek a jó oldalát nézem és ezt is egyfajta lehetőségnek tartom. Az élet nem egyszer igazolta, ha ketten utaztunk volna, sokkal kevesebb kalandban lett volna részem, bizonyos helyeket teljesen ki kellett volna hagynom. Például sokszor kényszerülök stoppolásra. Nem azért, mert így olcsóbb, hanem mert bizonyos helyeket egyáltalán nem lehet tömegközlekedéssel megközelíteni. Legutoljára Örményországban tapasztaltam ilyet. A monostorok és a több ezer éves temetők többségét csak autóval lehetett megközelíteni. Mivel én nem vezetek, szinte folyton stoppolnom kellett, ráadásul az országot is csak így tudtam elhagyni közúton Grúzia felé.
A kérdésre válaszolva, sokat lehet spórolni azzal, ha valaki a mindennapjait is próbálja fenntarthatóan élni. Én is így teszek. Mindig itthon készült ételeket és süteményeket eszünk, ráadásul az év nagy részében az általam termelt friss alapanyagokból készítem ezeket. Mindenből csak annyit, amennyi elfogy egy-két nap alatt, hogy semmilyen maradékot ne kelljen kidobni. Bármit meg tudok kötni vagy horgolni, néha még varrok is magamnak. Autóm nincs, iPhone-om sincs, nem vagyok boltkóros, a gardróbom is sokkal inkább kapszula, mintsem a legújabb divatot követi, ráadásul a legkedveltebb darabjaimat secondhand boltokban vásárolom. Nem dohányzom, alkoholt is csak nagyon ritkán iszom, nincs költséges hobbim. Utazásaim során pedig mindig a tiszta, de olcsóbb szállásokra vadászom, repülőjegyet akkor veszek, ha akció van, poggyászt nem adok fel, mindig az olcsóbb vonatjegyeket veszem meg. Világvárosokban, ha szükséges, városkártyát használok, de szívesen látogatom az ingyenes vagy olcsó látnivalókat, és alapvetően előnyben részesítem a természetjárást. Mindennek segítségével nemcsak a mindennapi megélhetést, de akár egy-egy utazás költségeit is minimálisra tudom redukálni.
Szinte hihetetlen, de legtöbbször csak néhány kisebb-nagyobb értékű, teljesen felesleges dologról kell lemondani ahhoz, hogy megspóroljuk egy-egy hosszabb-rövidebb utazás árát.
Gyalog, riksán, tuktukon. Kalandozásaim a világ legnagyobb demokráciájában címmel e-könyvet jelentettél meg. Milyen a te Indiád?
Röviden csak annyit tudnék válaszolni erre, hogy egy rendkívül színes, változatos, elsőre befogadhatatlannak tűnő, érthetetlen ország, amely örökre megbabonázott. Egy olyan hely, amelyben a látszólagos káosz mélyén egy rendkívül jól szervezett rendszer működik. Akit komolyabban is érdekel, javaslom, hogy mindenképpen olvassa el az ezzel kapcsolatos úti beszámolómat. (Ezen a weboldalon részletekben bárki hozzáférhet.)
Már többször jártál a Himalájában egyedül. Kérlek, mesélj ezekről a túrákról! Hogyan készültél fel fizikailag és mentálisan, és mi mindent tapasztaltál a mászás során?
Az első Mount Everest alaptábor gyalogtúrámról egy több részes folytatásban számoltam be, amelyet e-könyvben gyűjtöttem össze, a másodikról pedig podcast készül. Ezenkívül külön összeállítottam egy több oldalas anyagot a Mount Everest alaptábor trekkinggel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról, plusz egy terjedelmes listát a legfontosabb dolgokról, amit feltétlenül magunkkal kell vinni, ha egy ilyen kihívásra készülünk. (Ezekről is lehet olvasni a fent említett weboldalon.)
A Gokyo-tó a Gokyo Ri csúcsáról
Kétszer jártam saját szervezésben túravezető, hordár és túratársak nélkül a Mount Everest alaptáborban. Az első alkalommal a rövidebb, éppen ezért népszerűbb klasszikus út helyett, amely Luklából indul, a hosszabb utat jártam végig a világhírű Sir Edmund Hillary és Tenzing Norgay példáját követve. A Mount Everest alaptábor után először az 5555 méter magas Kala Patthart, majd pedig az 5357 méter magas Gokyo-Ri-t másztam meg. A második alkalommal ezen kívül még az úgynevezett „Három magas hágót” is belevettem a gyalogtúrámba, amelyek legmagasabb pontja 5100-5400 méteren van. Akklimatizálódás céljából jó néhány egyéb gyalogtúrát is csináltam a környéken, így jutottam el például az Ama Dablam alaptáborba is. A Mount Everest alaptábor túrát ugyan gyalogtúraként tartják számon, az általam teljesített verzióban gyakorlatilag jó néhány olyan mászás volt, melynek során még hágóvasat is kellett használnom. Úgy tudom, eddig én vagyok az egyetlen olyan magyar, aki nem hegymászó, és saját szervezésben, valamint hordár, túravezető és túratársak nélkül teljesítette a Mount Everest alaptábor trekkingnek a hosszabb, valamint a komplexebb változatát.
5364 méter magasan a Mount Everest alaptáborban
A Mount Everest a Gokyo Ri 5357 m csúcsáról
Bármennyire is fura, nem készültem fel sem fizikailag, sem mentálisan ezekre a gyalogtúrákra, ráadásul jelentős súlyfelesleggel vágtam neki mindkettőnek. Nem vagyok büszke rá, de sportolni sem igazán szeretek, bár napi szinten egy-két órát gyalogolok azért. Utolsó pillanatos ember lévén mentálisan sem igazán tudtam felkészülni. Jól emlékszem, még közvetlenül az indulás előtt is teljesen más dolgok kötöttek le. Azon voltam, hogy mindent elrendezzek, hiszen két-két hónapra teljesen kiszakadtam a mindennapokból. Az évek során megtanultam, hogy ahhoz, hogy ne zavarodjak meg, jobb, ha csak a következő lépést tervezem meg előre részletesebben. Ezen utazás előtt is kizárólag arra koncentráltam, hogy valahogy eljussak a trekking kezdőpontjához, és hogy a legszükségesebb dolgokat biztosan magammal vigyem. Az első gyalogtúrám előtti estét azzal töltöttem, hogy az interneten próbáltam megtalálni az egyetlen olyan biztosítótársaságot, amely azokat a túrázókat is biztosítja, akik túravezető és túratársak nélkül gyalogtúráznak több mint ötezer méterrel a tenger szintje fölött.
Mi mindent tapasztaltál a mászás során?
Ahogy a tenger szintjéről távolodtam, minden régióban mást, azonban már az első napokban határozottan éreztem a monoton, egész napos gyaloglás terápiás hatását. Ez a fajta mozgás, ráadásul változatos természeti környezetben, garantáltan kimossa mindenkiből a problémákat, a benne kavargó, nyugtalanító kérdéseket. Már szinte két nap alatt megfeledkezik az ember mindenről, múlttalanná és jövőtlenné válik egy csapásra, így könnyedén eléri, hogy kizárólag az adott pillanat létezzen számára. Azt hiszem, ez az az állapot, amire egy-egy meditáció során törekszik az ember. Az első gyalogtúrámat elég szerencsétlen időpontra, monszun idejére időzítettem. Ennek köszönhetően minden egyes nap kizárólag két dologra kellett koncentrálnom. Az egyik, hogy még délután három óra, azaz a monszun előtt olyan helyekre érjek, ahol meg tudom húzni magam arra az időre, amíg szakad az eső, a másik pedig az volt, hogy biztonsággal kitérhessek az öszvércsordák elől, amelyeket a trekkingúton hajtottak több kilométer hosszan.
Valamivel 4000 méter fölött kezd el nehezebben alkalmazkodni az emberi szervezet a szélsőséges körülményekhez. A hegyi betegség hatására nemcsak a testi tünetek, de az emberi lélek mélyén húzódó félelmek is felerősödnek. Míg a tengerszint közelében csak alig érezhető jelei voltak annak, hogy klausztrofóbiás vagyok, addig a legutóbbi túrám alkalmával ez teljesen nyilvánvalóvá vált.
Hogy jutottál túl ezen és mi volt benned akkor, amikor realizáltad, hogy sikerült, megcsináltad?
Röviden azt, hogy ide nekem az oroszlánt is! Ahogy az imént említettem, az első túrámat egy nem túl szerencsés időszakra időzítettem. A monszun alatt tapasztalt nehézségek nemcsak a testet, de a lelket is erősen próbára teszik. Az, hogy folyamatosan áztam, és bizonyos szakaszokon csak csúszkálni tudtam, az egy dolog, de a túra felén tönkrement a bakancsom is, amit azon a ponton már sehogy sem tudtam pótolni. Lehet, furán hangzik, de ez számomra felért egy kisebb tragédiával. Nemcsak az volt kellemetlen, hogy napi tíz-tizenkét órán át úgy kellett járnom, hogy folyamatosan szivárgott be az öszvérürülékes víz a bakancsomba, de az is, hogy a lábamnak ez finoman szólva sem tett jót. A második túrámon pedig az okozta a nehézséget, hogy a magas hágókon töltött időnek és a különböző kitérőknek köszönhetően, tartósan 5000 méterrel a tenger szintje fölött kellett tartózkodnom. Amikor baleset nélkül teljesítek egy-egy ilyen túrát, úgy érzem, nincs többé lehetetlen számomra. Ilyenkor álmomban még trekkingelek néhány hétig hazatérésem után is, aztán amikor végre hazaér a lelkem is, alaposan átgondolom, milyen nehézségeken mentem keresztül egy-egy ilyen gyalogtúra során. Utólag persze a legtöbb dolgot, amit a helyszínen véghez vittem, teljes képtelenségnek érzem.
Mount Everest alaptábor
2023 májusában nyílt levelet írtál a Suhajda Szilárd expedíciós hegymászó eltűnésével kapcsolatban megszólalóknak, leginkább azoknak, akik őt teszik felelőssé a kialakult tragikus helyzetért. Miért érezted fontosnak a kiállást a témában?
Ha csak egyetlen nappal előbb érek a Mount Everest alaptáborba, akkor nagy valószínűséggel én lettem volna az utolsó magyar, aki Suhajda Szilárddal találkozhatott volna. A Mount Everest alaptáborban néhány száz hegymászó tartózkodott csak, így nem lett volna nehéz összehozni a találkozást legalább egy kézfogás erejéig. Suhajda Szilárd tevékenységét, ahogy a legtöbben, a Youtube-on fellelhető videók és interjúk által ismerhettem csak. Szerénysége, szakmája iránti alázatossága és szakértelme alapján bennem igen nagy tiszteletet ébresztett. Amikor pedig megtudtam, hogy pályafutását gyalogtúrázóként kezdte, teljesítményét még inkább elismerésre méltónak tartottam. Meglepett, amikor halála a legtöbb emberben együttérzés helyett heves indulatokat váltott ki. Ez azonban önmagában talán mégsem szolgáltatott volna elegendő okot arra, hogy kéretlenül is kiálljak mellette, érte. Azt szerettem volna érzékeltetni a meggondolatlanul ítélkezőkkel, akik közül feltehetőleg csak nagyon kevesen jártak akár még 1000 méterrel is a tenger szintje fölött, hogy a levegő oxigénszintjének drasztikus csökkenése miatt minden ember szervezete veszélynek van kitéve már valamivel 400 méter fölött is. Hát még azoké, akik kétszer ilyen magasra merészkednek. A teljesen egészséges ember szervezete is képes az oxigénhiányos környezetben furcsa tüneteket produkálni, hát még azé, aki beteg…
És hogy vajon mi ösztönöz valakit arra, hogy mégse forduljon vissza, hanem bármi áron teljesítse az általa kitűzött célt, azt csak azok érthetik meg igazán, akik vagy személyesen tapasztalják, vagy el tudják képzelni, milyen lehet oxigénhiányos környezetben lenni huzamosabb ideig. A személyesen átélt tapasztalataimat megosztva szerettem volna kóstolót adni ebből a lélegzetelállító természeti környezetből, és rendkívül különleges, de veszélyes világból annak minden kellemetlenségével együtt. A legutóbbi alkalommal a hegymászókhoz hasonlóan nem pusztán a higiénia teljes hiánya okozta nehézségekkel kellett szembesülnöm, de megküzdöttem a szegényes infrastruktúrával, a hegyi betegséggel, szenvedtem a hidegtől, ráadásul, ahogy feltehetőleg Szilárd is, én is covidos lettem. Nyílt levelemmel arra szerettem volna rávilágítani, hogy azok a döntések, amelyeket a tenger szintjéhez közel, teljes komfortból hozunk, nagy valószínűséggel szélsőséges körülmények között egyáltalán nem állják meg a helyüket.
Milyen további desztinációkat fedeztél még fel, és melyek voltak a legemlékezetesebbek?
Nagyjából 40 országban jártam csak, és nem is célom bejárni a világot. Inkább többször visszamegyek azokra a helyekre, ahol korábban kiemelkedően jól éreztem magam, vagy maradt még valami, amit szívesen felfedeznék. Ilyen volt eddig India, Nepál, Olaszország, Marokkó, Spanyolország, Portugália.
Cappadocia, Törökország
Dasht-e Lut, Irán a világ legmelegebb pontja, 70 fok
Nin Binh, Vietnám
Két évvel ezelőtt, októberben éppen Grúziában jártam, és bár ez alkalommal nem terveztem Örményországot megnézni, de miután már bejártam Grúzia jelentős részét, és még bőven maradt időm, úgy éreztem, legalább egy ízelítőre át kell ugranom a déli szomszédba is. Az örmény-grúz határt úgy léptem át, hogy az azeriek már bombázták Örményországot. Grúzia felől kizárólag újságírók utaztak Örményországba, no meg persze én. A civil lakosság attól tartott, hogy komolyabbra fordul a dolog, én pedig attól féltem, ha ez alkalommal nem vagyok elég bátor és nem élek a helyzet adta lehetőséggel, akkor lehet, ez lesz az utolsó, így Örményországról örökre lemaradok.
A szíriai utam szintén meghatározó volt. Sosem felejtem el, amikor Maalulában, egy gyógyszertár előtt rögzítettem akkor még diktafonos magnóra a helyiek által arámiul, az egykor Jézus által is beszélt több mint 2000 éves nyelven a Miatyánkot. Szintén nagy kaland volt az is, amikor ugyanitt Szíriában gyalog vágtam neki a sivatagon keresztül vezető útnak, hogy láthassam a világ talán egyik legkülönlegesebb helyét, a Szent Mózes-monostort.
A Khradungla-hágó legmagasabb pontja, 5602 m
A dalai láma
Ugyancsak nagy élmény volt Vietnámból Kambodzsába felhajózni egy kisebb lélekvesztőn, a Mekongon, napokig biciklizni a mianmari Bagan monostorai között, de az is, amikor végigjártam Ladakhban a Tibeti-plató monostorainak jelentős részét, majd véletlenszerűen belecsöppentem a dalai lámának egy többnapos tanításába. Miközben képtelen voltam betelni a lélegzetelállító, végtelen hosszú völgyekkel, végigmentem a világ második legmagasabban fekvő (5602 méter) motorozható országútján, a Khardung La-hágón. Örökre emlékezetes marad az is, amikor Kőrösi Csoma Sándor szobájában álltam a zanglai palotában. Mindenek fölött talán azért vagyok a leghálásabb, hogy már kétszer is volt lehetőségem arra, hogy a világ legmagasabb hegyei között barangoljak.
A zanglai palota sztúpái
A zanglai palota
Gyakran jársz zarándokhelyekre, szakrális jelentőségű térségekbe. Mi vonz téged ezekre a helyekre és mi mindent kapsz ezektől?
Úgy gondolom, a spirituális helyek kihagyhatatlanok, ha az adott kultúrát nemcsak részben, hanem egészben szeretnénk szemlélni. Keresztény emberként mindig is különös érzéssel töltött el, amikor személyesen is meggyőződhettem arról, milyen egy-egy több ezer éves bibliai helyszín, vagy néhány száz éves zarándokhely. Ezek által jobban megérthetjük az egykor élő bibliai vagy más spirituális személyeket, illetve közelebb kerülhetünk hozzájuk. Az autentikus környezetben könnyebb átélni, milyen lehetett Jézus negyven napja a pusztában, amikor keresztre feszítése előtt háromszor kísértette meg a Sátán a Jerikó környéki sivatagban, milyen körülmények között élt és tevékenykedett Assisi Szent Ferenc vagy Szent Teréz Anya a kalkuttai slumokban, láthatjuk a Sinai-hegyet, ahol Mózes megkapta Istentől a Tízparancsolatot tartalmazó kőtáblákat, és elképzelhetjük milyen lehetett az Ígéret földje. Ladakh-ban négy napig vitt magával egy helyi család Guru Rinpocse, azaz Padmaszambhava, a Tibeti Halottaskönyv szerzője életének legeldugottabb helyszíneire, amelyek ma a legjelentősebb buddhista zarándokhelyek közé tartoznak, de pontos koordinátáikról talán csak a beavatottak tudhatnak. A Himalája hegyei között, úttalan utakon kutattuk autóval és gyalog a buddhista szent életének legjelentősebb állomásait. És hogy mi mindent kapok ezektől? Azt hiszem, ezeken a helyeken igazán közel kerülhetek a Mindenhatóhoz, imáim pedig talán nagyobb valószínűséggel találnak meghallgattatásra.
Meglátásod szerint mitől lesz fenntartható egy utazás?
Véleményem szerint a fenntarthatósághoz ma már egyáltalán nem elég az, ha nem veszünk részt egy delfin-show-n vagy határozottan visszautasítjuk, hogy felüljünk az elefántok hátára, esetleg nem fogdossuk össze a korallokat vagy a kagylókat. Jó lenne, ha az autóbérlés és a rövidebb szakaszokon való repülés helyett minél többen használnának tömegközlekedést. A fenntarthatóságot segítené az is, ha a Távol-Keleten a helyiek kizsákmányolásával előállított fast fashion ruhák helyett secondhand boltokban szereznénk be a kapszulagardróbunk egymással jól kombinálható darabjait. A többcsillagos szállodák helyett, amelyekhez a többség all inclusive ellátást is igénybe vesz, jobb lenne, ha a home stay-eket, helyiek által üzemeltetett vendégházakat vagy a lakáscserét részesítenénk előnyben. Próbáljunk legalább ugyanakkora, vagy nagyobb hangsúlyt fektetni a természeti szépségekre is, mint a városlátogatásokra, és törekedjünk arra, hogy minél többet kiránduljunk. Európában teljesen biztonságos csapvizet inni, ásványvíz helyett fogyasszuk ezt.
Miközben arra törekszünk, hogy utazásaink során minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjunk magunk után, rengeteg különleges élményben lehet részünk.
Csak egy példa, ha a tömegközlekedést vagy a stoppolást választjuk az autóbérlés helyett, amellett, hogy zavartalanabbul élvezhetjük az utazást, megfigyelhetjük, hogyan változik a flóra és a fauna egy-egy nagyobb ország határain belül, vagy az egyes országok között, ráadásul így a helyiekkel töltött idő alatt jóval többet tudhatunk meg az adott kultúráról is, mintha csak a bérelt autónkban ülnénk. Útitársainkkal akár életre szóló barátságokat köthetünk, arról nem beszélve, hogy a kulturális, nyelvi különbségekből adódóan mennyi vicces szituáció jöhet létre. Sosem felejtem el, hány ember csalt mosolyt az arcomra egy-egy hosszabb vonat- vagy buszút során Indiában, vagy stoppolás közben Szíriában, Grúziában, Örményországban.
A mecset bejárata Fatehpur Sikriben
Ama Dablam naplemente után Nepál
A szikhek mekkája Amritsarban az Aranytemplomnál
Inle-tó, Mianmar, Burma
Taj Mahal
Hogyan látod a fenntartható utazás jövőjét, különösen a jelenlegi globális klímakrízis tükrében?
Jó lenne, ha a médiában egyre nagyobb szerepet kapnának a szponzorált vagy főállású utazók mellett az élmény kedvéért utazók is. Amíg azok az utazó bloggerek lesznek a legnépszerűbbek, akik bérelt autóval vagy helyi taxikkal járnak körbe egy-egy országot, addig alig van remény arra, hogy az emberek tudatosabban utazzanak. Excel-táblából csak a kötelezőket lehet végigdarálni, de fenntartható módon nem lehet utazni. Sürgősen változni kell a jelenlegi utazási trendnek, amely azt a fajta utazást részesíti előnyben, hogy a lehető legtöbb helyre eljussunk, a lehető legrövidebb időn belül, ráadásul bármi áron. Akkor kezdhetünk el reménykedni egyfajta változásban, ha minél többen rájönnek arra, hogy már úton lenni is élvezet, és nem a kötelező látnivalók miatt lesz emlékezetes és maradandó egy-egy utazás.
Titkon bízom abban, hogy hasonlóan az önellátó gazdálkodáshoz, amely úgy érzem, évről évre egyre nagyobb teret hódít magának, a felelősségteljes utazást is egyre többen tartják majd fontosnak. Ahhoz, hogy megtegyük az első lépést a változás felé, talán már elég lenne annyi is, ha egyrészt legalább a városlátogatások alatt mellőznénk az autót, és helyette inkább tömegközlekedést vennénk igénybe, másrészt egy néhány napos vagy egyhetes kiruccanásra nem vinnénk magunkkal az egész ruhatárunkat, hanem csak néhány olyan darabot, amelyek egymással jól kombinálhatók, harmadrészt, a 4 és 5 csillagos szállodaláncok, valamint a multik helyett inkább a helyi vállalkozásokat támogatnánk.
Ami pedig az élőlényeket illeti, remélhetőleg egyre többen ráéreznek arra is, hogy az egzotikus állatokkal való interakció sokkal többet ad érzelmileg, mintha olyan turisták számára szervezett programokon vennének részt, amelyeket az állatokkal csak hosszas kínzások árán tudtak elsajátíttatni. Hadd éljek én is a két legismertebb példával: az elefántháton való közlekedés helyett érdemes inkább az állatok etetését választani, a delfin-show helyett pedig az intelligens emlősökkel való úszást. Ami pedig a palackozott vízfogyasztást illeti, bízom benne, hogy már most sokan tudják, hogy Európában teljesen felesleges a költséges és környezetszennyező eljárások során előállított palackozott vizet fogyasztani.
Milyen tanácsot adnál azoknak, akik szeretnének belevágni életük utazós kalandjába, de még csak most kezdik el a tervezgetést?
Egyedül vagy útitárssal, de keljenek útra, bármi is legyen az úti cél. Ha alacsony költségvetésből gazdálkodik valaki, akkor keressen olcsóbb desztinációkat, kevésbé látogatott helyeket, alacsonyabb árfekvésű szállásokat, vagy utazzon kevesebb napra. Érdemes a külföldi weboldalakat is böngészni, ahol a kötelezők mellett rengeteg olyan látnivalóról kaphatunk információt, amelyek nagy valószínűséggel még ingyenesek is. Ha pedig még több információt szeretnének kapni a témában, iratkozzanak fel a hírlevelemre.
Fotó: az alany sajátja Szöveg: Zahorján Ivett
